Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-14 / 63. szám

1992. március 14. 7 Szabad ÚJSÁG Kisebbségek a Kárpátalján „A politikai farsang nem hetekig, nem két hónapig tart, hanem sokszor éveken, évtizedeken át folyik megszakítás nélkül Pedig, ha valahol akkor a politikában volna a legnagyobb szükség arra, hogy néha-néha vége szakadjon a nagy farsangolásnak és lekerüljenek az arcokról az álarcok, hogy eljöjjön a böjt ideje. Csakhogy a hosszú farsang nem igazi farsang, mert las­san az álarc alatt is ismertté válnak az igazi arcok és azontúl csak nevetség tárgyaként tetszeleg az álarcos ab­ban a tudatban, hogy igazi egyéniségét nem ismerik s ezért — gondolja — csinálhat mindent, amit akar." (R. Vozáry Aladár: A ruszinszkói farsang, 1929) Kárpátalja 1945-ben elszakadt Kö­­zép-Európától, miután Beneá elnök jogtalanul odaadományozta ezt a te­rületet a Szovjetuniónak. Ezzel a gesztussal a nagy orosz birodalom ki­építhette hídfőállását a Kárpát-me­dencében, nem kellett már megkerül­ni a hegyláncok gerincét harci cselek­mények esetén, vagy véres harcokat folytatni a szorosokért. Kárpátalja közvetlen szomszédunk volt, mégis kusza, pontatlan értesüléseink voltak róla és a kapcsolattartás is nehézsé­gekbe ütközött. Ismerkedjünk meg néhány adattal! Az 1989-es népszámlálási adatok szerint Kárpátalján 976 749 ukrán és ruszin, 49 456 orosz, 29 485 román, 12 131 cigány, 7 329 szlovák, 3 848 zsidó, 3 478 német, 2 521 belorusz, 690 lengyel és 516 cseh élt. A magya­rok száma 155 711 (12,5 százalék), a magyar anyanyelvűek száma 166 700. A magyarok 70—75 százaléka refor­mátus vallású. A kárpátaljai települések száma egy htján 600. Több mint 90-ben (1941-ben 104-ben) és egy városban (1941-ben háromban) a magyarok voltak abszolút többségben. További 15 településen élnek még magyarok kisebbségben és más településeken is szórványban. A magyarok száma Kárpátalján többre becsülhető a hivatalos adatok­nál. Számuk legalább 200 000-re te­hető, mivel a háború után — az ungi járásban — sokan jelentkeztek szlo­váknak. A görögkatolikus magyaro­kat annak idején automatikusan uk­ránná nyilvánították. Ölvedi János szerint a magyarok száma a háború végén 240 C00-re volt tehető. 1945 után kb. 40 000 magyart és svábot hurcoltak el szülőföldjéről, akiknek 70 százaléka sohasem látta viszont szülő­földjét. Sokan települtek át Csehszlo­vákiába is mint szlovákok, és Magyar­­országra is sokan mentek át. A közelmúltban az Együttélés Po­litikai Mozgalom küldöttsége járt Kárpátalján. A mozgalmat Görföl Je­nő, az EPM országos szervező titkára, Reiter Krisztina, a kassai iroda veze­tője, Újlaki Ferenc, a kassai ügyvivő testület tagja és Köteles László, a Kassa-járási ügyvivő testület tagja képviselte. Megkértem Reiter Krisztinát és Újlaki Ferencet, számoljanak be olva­sóinknak tapasztalataikról. Reiter Krisztina: Ezzel a találko­zóval egy régebbi meghívásnak tet­tünk eleget Fodó Sándorral, a KMKSz elnökével beszéltük meg ezt a látogatást, ő nem tartózkodott ép­pen Ungváron, így Dupka György, a jól ismert író, költő, történész, aki je­lenleg lapkiadással is foglalkozik és irányítja a Kárpátaljai Magyarok Kul­turális Szövetségét, fogadott minket, az újonnan, most elfoglalt helyiségek­ben. Most rendezkednek be és építik tovább hálózatukat. Újlaki Ferenc: Természetesen ér­deklődtek helyzetünkről. Ezt ők ne­hezen értik. El kellett magyaráznunk a különbséget a politikai mozgalom, párt és a kulturális szervezet között, ők minden szervezetünk mögött poli­tikai pártot látnak. Ennek az az oka, hogy a KMKSz kulturális szervezet a neve szerint, de minden szerepet, a po­litikai párt szerepét is betölti. Hiszen azelőtt semmivel sem rendelkezhettek. Kárpátalján megalakult a Kisebb­ségek Ligája, amely a hatalom irányá­ba lépéseket tehet. Ez a szervezet ösz­­szefogja a kisebbségek erejét. A Ligá­nak a KMKSz képezi a gerincét. Csat­lakoztak hozzá a ruszinok, a szlová­kok — akik főleg Őrdalmán élnek —, csatlakozott a Roma Szövetség is. Minden városban, településen meg­alakult önálló szervezetük, de területi szervezeteik nincsenek, egyelőre csak a ungvári Roma Szövetség csatlako­zott. Beléptek a románok, a németek és az oroszok is, akik az önálló Ukraj­na kikiáltásával szintén kisebbségi sor­ba jutottak. Nemcsak a KMKSz vezetőségével találkoztunk, hanem a ruszinok és a romák vezetőivel, Balog és Ádám urakkal, valamint az oroszok képvise­lőjével, Viktor Pohmumyval. A romák helyzete sajátos. Tudjuk, nálunk hogyan viszonyultak hozzájuk. Ott az utóbbi negyven évben feléjük sem néztek. Elpanaszolták, hogy el­múlt a muzsikus múlt, nincs utánpót­lás és nincs értelmiségi rétegük. Az oroszoknak két csoportja talál­ható a Kárpátaljáa Az egyik az utóbbi 45 évben telepedett meg, a másik 1917- ben menekült a Monarchia területére, őket az Osztrák-Magyar Monarchia a védelmébe vette. Ide menekítették a va­gyonukat is. Ezek a nemesi és főnemesi családok az első republika alatt is jól megvoltak. A Kárpátalján és máig is pL Golidn hercegegyik leszármazottja, akit személyesen ismerek és úgy beszél ma­gyarul, mint én. RK: Zselicki József meghívására Kisgejőcre is elmentünk. Ő ennek a községnek a polgármestere, egyben a terület járási szintű képviselője. El­mondta, az ő javaslatára indult meg az a folyamat, mely lehetővé tette, hogy a túlnyomórészt magyaroklakta terü­leteken ünnepekkor használhatják a magyar zászlót. Ez nem a magyar ál­lam zászlaja, hanem a magyar nemze­té. A megkülönböztetés abban áll, ha a zászlóban az állam címere benne van, akkor az állami zászló. Ehhez a javaslathoz csatlakozott a többi nem­zetiség is és a kárpátaljai megyei ta­nácsjóváhagyta. így minden nemzeti­ség az épületén, falvaiban használhat­ja a nemzeti színű lobogót. Ezt tapasz­taltuk Ungvárott is. A magyar szövet­ség irodájának ablakából, a fő utca felé a piros-fehér-zöld zászló lobogott, ami nagyon kellemesen lepett meg minket. A másik meglepetés számunk­ra: magyar címer függ a KMKSz irodá­jának falán, amelyet Göncz Árpádtól kaptak, ottani látogatása alkalmsai, és nagy becsben tartják. UF: A Ligában tömörült kisebbsé­gek teljesen egységesen lépnek föl. Ki­felé nincs semmilyen ellentét. A Liga vezetője Vaszil Lizák, aki egyben a ru­szinok vezetője és a KMKSz fizetett al­kalmazottja Ez a fellépés nagyon hatá­sos az ukrán nacionalistákkal szemben. • Mennyire erős az ukrán nacio­nalizmus? RK: Amikor beszéltünk az oroszok vezetőjével, aki törve bár, de nagyon szépen beszél magyarul, érdekes volt hallanom, hogy ők — mármint az oro­szok — mennyire félnek az ukrán na­cionalizmustól. Mi itthon úgy gondol­tuk, természetes, ha az ukránok ki akaiják vívni függetlenségüket az oro­szokkal szemben, és természetesen megadják az önállóságot a többi nem­zetiségnek is. Az oroszok a Kárpátal­ján ugyanúgy a kisebbségi sors kenye­rét eszik, mint a többiek. ÚF: Egy nap alatt nem sokat lát­hattunk belőle. Az ukrán nacionaliz­mus fő problémája a ruszin kérdés. Nem ismerik el őket külön nemzeti­ségnek. Azt állítják, ők is ukránok. RK: Az ukrán sovinizmus megnyil­vánulását látják a ruszinok abban, hogy ukránná akarták őket tenni ná­luk és nálunk is. Mivelhogy a határ Már nem Terra Incognita! egyik és másik oldalán is ukránok él­nek, valahol bizonytalanná válik a csehszlovák-ukrán határ. Úgy érzik, az ukránok nem ismernek határokat, ha terjeszkedésről van szó. ÚF: Fogadott minket Veress Gá­bor, a Kárpátontúli Terület Nemzeti­ségi Főosztályának vezetője. Ez a be­regszászi születésű ember 17 évig volt a beregszászi városi pártbizottság titkára. RK: Veress Gábor nagyon szépen magyarázta el, hogy a nemzetiségek békés egymás mellett élése milyen jól zajlik Kárpátalján. Ez torz képnek tűnt nekem, és rákérdeztem az isko­laügyre, ami nekünk is fájó pontunk, ő elmondta, vannak magyar iskolák és ezt a hálózatot bővíteni szeretnénk. Az este folyamán, amikor a Liga ve­zetőjével, Lizák úrral beszélgettünk, ő rámutatott arra, amit Veress úr „elfe­lejtett” elmondani. A magyar iskolák nagy részében magyar nyelven oktat­ják a történelmet, de a többi tantár­gyat csak hellyel-közzel tanítják ma­gyarul. Azon kívül nincs ruszin és né­met iskola sem. Cigány van ugyan, de ott ukránul tanítanak. Vagyis az isko­lák helyzete távolról sem kielégítő. A kárpátaljaiaknak legnagyobb gondja, hogy a legértelmesebb gyere­keknek ugyan sikerül eljutniuk Magyar­­országra, de tanulmányaik végeztével nem jönnek vissza. Ez közös problémá­ja minden utódállambeli magyarnak. Értelmiségük nagyon megcsappant. 1600 lelket számláló Nagygejőcön is, ahol egy kúriában van elhelyezve az iskola. 120-130 gyerek jár a magyar iskolába. ÚF: A nagygejőciek restaurálták a katolikus és református templomot, ökumenikus összefogással. Sajnos, a katolikus templom falfestményeit nem lehetett megmenteni, mivel an­­nakelőtte raktárnak használták és az épületben tüzet is raktak néhanapján. A kegytárgyak és szobrok egy része e­­lőkerült, az emberek elrejtették azo­kat, de a faluban él az a párttitkár asz­­szony, aki hét éve sajátkezűleg zúzta össze a oltárt és szobrait. RK: Az iskolarendszer nagyon érdekes módon alakult náluk. A szovjet rendszerben kötelező volt az érettségi. Ironikusan megkérdez­tem, ha az illető nem tudott írni-ol­­vasni, akkor is leérettségizett? Ez nem volt lényeges, mondta Zselicki tanító úr. A lényeg az volt, hogy tíz évig isko­lába járjon és érettségivel fejezze be tanulmányait. A tudás másodlagos kritérium volt. Területenként más és más az isko­larendszer. Mára a tíz kötelező évet kilencre csökkentették. Utána van kétéves „levelező”. Ez felér egy érett­ségivel. De ezt megszerzi a szakmun­kás is, aki egyben szakmunkás-okleve­let kap. Ezután mehet a tanuló 3,4,5 évre főiskolára. Az egyetemi oktatás teljesen gyerekcipőben jár. Ezt a fo­Az utolsó vasfüggöny (Fotó: Prikler László) ÚF: Fogadott minket a Kárpáton­túli Területi Tanács elnökhelyettese, Molnár Bertalan, aki pártonkívüli­­ként a múltban is mindig elnökhelyet­tes volt. Ő volt a gazdasági ügyek in­tézője és mivel az elvtársak nem értet­tek a gazdasági ügyekhez, ő maradt. Kifejtette, elsődleges célja, elő akaija segíteni a gazdaság átlépését a hatá­ron. Várják a kft-ék, üzemek és vállal­kozók jelentkezését. Kooperálni akar­nak közös cégek alapítása céljából. Megnéztük a vasfüggönyt is Kis- és Nagyszelmenc között. RK: Amikor érdeklődtem, miért van még mindig szögesdrót a határon, sőt egyesek szerint még aknamező is létezik (ezt bizonyosan senki sem tud­ja), megtudtuk, eltávolítása részükről nem is lenne gond, a csehszlovák oldal sem ellenezné, ám azt mondták, örül­jünk neki, mert a Kárpátokon túl élő lakosság addig nem özönli el Kárpá­talját és azután Csehszlovákiát, vagy Magyarországot, amíg úgy tudja, hogy itt szögesdrót és aknamező van. Járva az ungvári járást, körülnéztünk az galmat igazából nem is ismerik. Egye­tem egész Kárpátalján nincs. • Es az ungvári egyetem? RK: ők azt főiskolának mondják. Oda ugyanis olyan alacsony tudás­szinttel kerülnek be a diákok, hogy képtelenség emelni a színvonalat. Még a jófejű diákok is nivellálódnak. Már csak az idősek emlékeznek a né­hai érettségi színvonalára, amely jóval megelőzi a mait. ÚF: Ez a terület több mint 40 évig izolálva volt. Valahogy itt minden konzerválódott. A magyar kisebbség szempontjából is egészen más a hely­zet a miénknél. Kárpátalján később köszöntött be a politikai lazulás, ké­sőbb ütött a demokrácia órája. De ez a lassú érlelődés, amely 1985-ben kez­dődött, megmutatkozik. Pl. a KMKSz tapasztaltabb a kapcsolatok kiépítésé­ben, abban is, hogy lehet „pénzt csi­nálni”. A KMKSz-nek több fizetett al­kalmazottja van. A mi költségeinket is simán fedezni tudták, ami az Együtt­élés helyi szervezetei esetében, nálunk gondot jelent. Magyarországról is több adomány érkezik. Az is igaz, hogy a KMKSz ele­inte kirakatszervezet volt a magyar ál­lam felé, de 1985 óta egy rögös, ám kitaposott úton halad. RK: Látogatásunk alkalmával nem kerülhettük meg az anyagiak kérdését sem. Az állam támogatást ajánlott fel nekik, amit ők azzal utasították vissza, hogy ezért valamilyen ellenszolgálta­tást kellene esetleg nyújtani és ez füg­getlenségük rovására lenne. Láttam az üres üzleteket, az elha­nyagolt utcákat, házakat, lépcsőháza­kat. Egészen megdöbbentett, hogy ilyen szegénységben élő maroknyi ma­gyarság, miképpen tudja hősiesen fenntartani, eltartani a Szövetséget, terembért fizetni, ami nem csekély­ség. Mindezt a hatrubeles, egyéves tagdíjból, adományokból és szponzo­roktól gyűjtik össze. Ez valami olyan hatással volt rám, amit nehéz lenne el­mondani. Mi ugyanis filléres gondok­kal küzdünk. Támogatócéduláinkat, amelyek tíz korona értékűek, nehezen tudjuk csak eladni, nemhogy ilyen ösz­­szegeket tudjunk előteremteni. Dup­ka úr elmondta, a két évvel ezelőtti találkozójáról öt országból fogadták a vendégeket. 250-en érkeztek. Akkor ez több mint 80 000 rubelbe került. Egyszerűen elképzelhetetlen szá­momra, hogy mi társadalmi adako­zásból egy ilyen rendezvényt meg tud­junk tartani. • Nemrég volt népszavazás Kár­pátalján a terület jövőjéről. Az ered­mény közismert Hogyan látják a kárpátaljaiak a jövőjüket? RK: Jövőjüket teljes autonómiá­ban tudják csak elképzelni. Ők úgy ér­zik, földrajzilag, gazdaságilag, törté­nelmileg és mentálisan elhatárolód­nak a Kárpátokon túl élő nemzetek­től. Éppen ezért az ott élő emberek, akik több száz éve élnek együtt, úgy érzik, ők elütnek a volt Szovjetunió mindenféle sablonjától. Ők Európa részének érzik magukat és éppen ezért önállóan, autonómiában tudnak csak gondolkodni. A szavazatok 75 százaléka kérte Kárpátalja autonómi­áját. Ennek megvan a lefektetett jogi szabályzása, melyet a Liga tagjai közö­sen dolgoztak ki. Nagyon félnek attól, hogy Kijevben az ukrán parlament ezt nem fogja megszavazni. Egyébként, Kárpátaljának, mint önálló közigazgatási egységnek száz­húsz tagú parlamentje van. Ezek kö­zül 34 képviselő a Liga tagja. A 34 képviselőből 24-en magyar nemzeti­ségűek. Rákérdeztem, nincs-e valami­lyen megoszlás a szavazatok között, ha a Liga képviselői között ellentétek vannak. Azt mondták, nem is lehet, mert ha vannak is ellentétek, ők eze­ket előre tisztázzák és amikor folyik a szavazás, ahogyan a magyar képvise­lők szavaznak, úgy szavaz a Liga többi képviselője is. Nem a múlt évtizedek csordaszelleméről van szó, hanem az adott körülmények között nagyon hasznos gyakorlatról. Beszélgetéseinkből nyilvánvalóvá vált, hogy a Liga és az Együttélés alap­­gondolata ugyanaz, csak szerintem, a kárpátaljaiaknak ezt jobban sikerült megvalósítani, mint nekünk. A nemzeti kisebbségek önállóan szervezkednek a magyarok mintájára és ezek a szövet­ségek a már említett módon tömörül­tek. Nálunk is ez volt az elképzelés, de a tervezett unió nem valósult meg. ÚF: A baj az, hogy ez idáig nem jöhettek létre ezek a kapcsolatok a gá­tak, a határok miatt. Mindenki saját „kis kisebbségében” építette és intézte saját dolgait. Azt, hogy fennmaradjon. Ezért nem volt idő arra, hogy össze­hasonlítsuk egymás helyzetét és tanul­junk a mások tapasztalataiból. Csak egy út létezik. Tisztelni kell egy­más identitását, egymás múltját, amely végül is közös. Ez mindenkinek az érde­ke kellene, hogy legyen. S akkor a hatá­rok elveszítenék értelmüket. A barátsá­gok, kapcsolatok áthidalják a határokat. Sajnos, még mindig lappang a félelem és a többség a negyven év alatt megszo­kott módon lenézi a kisebbségeket. Ezt Kárpátalján is érezni De ezt le lehet győzni, s akkor a fejlett demokrácia ér­tékeit Kárpátalján is be tudjuk csem­pészni a kűztudatba. BALASSA ZOLTÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom