Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-08-18 / 66. szám
fi liláid vár deli összefogásban az erő. E jelszó jegyében rendeztek nagyszabású népünnepélyt Kolozsnémán, a CSEMADOK dunaszerdahelyi és komáromi járási bizottságai. A jó példát követi a losonci és a rimaszombati járás is. A kerületi nemzeti bizottság segítségével megrendezik a közép-szlovákiai kerület első magyar népművészeti fesztiválját. E szinpompás és gazdagnak Ígérkező seregszemlét augusztus 18-án tartják meg Füleken, „Dallal, tánccal a füleki vár alatt címmel. A rendezők nagyon helyesen Dél- Szlovákia munkásmozgalmának egyik fő fészkében szervezik e sokat ígérő ünnepélyt. Huszonhét évvel ezelőtt is a forró augusztusi napokban dallal az ajkukon meneteltek a sztrájkoló munkások, emberibb életet követelve. Ha kinyílik a gyárkapu, csikorog a sarka Meglátja azt a sztrájkőrség, ki megyen be rajta Ügy őrizzük ezt a kaput, mint az aranybányát, Hogy Hulita hű munkása be ne tegye lábát. Munkásmozgalmi dalokkal vonultak végig a városon ki a közeli Vöröskőre, amely közel négy hétig volt a sztrájkmozgalom központja, a főhadiszállása. Reggelenként, mielőtt megszólalt a gyár szirénája, a Vöröskőn felhangzott az Internacionálé. Szívvel-lélekkel fújták a zenekar tagjai, hogy minél messzebbre hallatszon a proletár induló. Hogy a sziréna hangjánál sokkal erőteljesebbek voltak az Internacionálé akordjai, semmi sem igazolja jobban, mint az, hogy a gyár felé csak néhány sztrájktörő szállingózott, viszont az Internacionálé hívó szavára a becsületes munkások egész serege indult a meredek domb felé reggelenként. A sztrájktanyán egymásután születtek a versek, amelyeket megzenésítettek, a fúvószenekar egykettőre betanulta és máris énekelték a sztrájkolok. Akkor is daloltak, muzsikáltak, amikor a bizonytalanság, a munkanélküliség réme fenyegette őket. Nótáskedvű népünk mennyivel vidámabban, Önfeledtebben dalol, táncol, muzsikál most a füleki vár alatt, amikor örökre elűztük a munkanélküliség rémét, és a dolgozó nép az úr hazánkban. Szabad ifjúságunk, az unokák szórakoztatják népi és szocialista kultúránk legszebb virágaival a nagyapákat, a Vöröskő felejthetetlen hőseit és a környékről idesereglett közönséget. A közép-szlovákiai kerületből, a füleki, rimaszombati, losonci, tornaijai, vilkei, ipolynyéki, ragyolci, csákányházai és még jónéhány iskolai és felnőtt együttes mutatja be népművészetünk gazdagságát. A nyugat- és kelet-szlovákiai kerületet az izsai és A csákányházi énekkar is fellép a né pmüvészeti bemutatón. a pelsőct együttesek képviselik. Minden bizonnyal nagy sikere lesz a KNB Banská Bystrica-i népi együttesének is. Ünnepel, szórakozik Fülek és a környék szorgalmas népe. Együtt szórakoznak majd munkások, földművesek, értelmiségiek, összetartoztak már akkor is, amikor a környékbeli parasztok, iparosok élelmiszerrel, szolidaritásukkal támogatták a sztrájkotokat. Régi harcosok és újarcú fiatalok találkoznak augusztus 18-án, és egy élményekben gazdag napot töltenek el a füleki parkban. —tő— Éjszakai tanácskozás — Tanulságos részletek egy éjjeliőr vitafelszólalásából az Éjjeliőrök Első Országos Konferenciáján — Tisztelt Konferencia, Kedves Elvtársak! Engedjétek meg, hogy mindenek előtt átadjam járásunk összes éjjeliőrének forró üdvözletét! ígérem, hogy kartársaimnak, a Konferenciáról hazatérve, beszámolok azokról a nemes tapasztalatokról, amelyeket itt szereztem. Tisztelt Konferencia! Az előttem felszólaló kartárs panaszkodott, hogy odahaza nem akarták megérteni, miért nem tartjuk Első Országos Konferenciánkat nappal. Elmondhatom, nekem is nagy nehézségeket okozott, amíg megértettem szövetkezetünk tagjaival, miszerint az éjjeliőrök konferenciája, több okból kifolyólag, nem tartható nappal. Sajnos, egyet kell értenem azzal a kollégámmal is, aki a feleségeket kritizálta. Az én feleségem is sokszor mondja: „Aki éjjel legény a talpán, legyen nappal is!“ Néhány felszólaló arról panaszkodott, hogy más munkahelyre akarják beosztani. Ezt azzal indokolják, hogy az egyes szövetkezetekben mindenki nappal viszi el azt, amit akar. (Majd bolond lenne éjjel felkelni!) Az csak természetes, hogy hasonló helyzetben semmi szükség az éjjeliőrre. Nem tudom, mit ajánljak ezeknek az elvtársaknak. Talán azt, hogy győzzék meg az embereket: legyenek belátással az éjjeliőrökkel szemben és legalább nappal ne bántsák a közvagyont! Most pedig szeretnék néhány újítást, javaslatot felvetni, amelyek munkánkat eredményesebbé, életünket szebbé tennék. Javasolom, hogy a Konferencia követelje a rádió és a TV műsorának a meghosszabbítását. Gondoljanak ránk is, akik szörnyen unatkozva ülünk, vagy fekszünk munkahelyünkön. A műsornak éjfél előtt rendszerint vége, olvasás közben viszont könynyen elalszik az ember. Ajánlom továbbá, hogy a mi szakmánkban is alkalmazzák az iparban oly jól bevált televíziót. Fontosabb helyeken helyezzünk el kamerákat, amelyek aztán figyelmeztetnének bennünket a beavatkozást érdemlő esetekre. Azért csak fontosabb helyekre ajánlom a kamerákat, hogy ne kelljen bármilyen csekélység miatt azonnal kifutni. Éljen az Éjjeliőrök Első Országos Konferenciája! Fiilöp Imre Meddig még...? Sokat hangoztatjuk, rengeteget beszélünk róla: a falu fiatalsága számára biztosítani kell a megfelelő művelődési és szórakozási lehetőségeket. Mindezt bizonyára sok helyen komolyan is veszik, ám nálunk, a mi kis falunkban, homlokegyenest más a helyzet. Merem állítani, hogy a mi fiataljainkban is él a művelődés, a nemes szórakozás utáni vágy. A vágy, úgy látszik, jó ideig vágy marad. A kocsma, a betonvályúkból fabrikált kártyaasztalok, az utca, ugyanis nem éppen alkalmas nemes szórakozásokra. Akinek viszont ez nem tetszik, könnyen „segíthet“ magán — feküdjön le, legalább egy jót alszik... Valaki azt mondhatná, de hiszen miért nem mennek a budaházi fiatalok a művelődési otthonba, bezzeg elszórakozhatnának benne, szép is, takaros is... mi kell még? Lám ez csakugyan igaz. A művelődési otthont kifestették, lepadlózták, sőt még két hosszú lóca is található benne, amelyet a havonkénti egyszeri filmvetítés alkalmával nagy dicsőséggel foglal el az egész nap futkározó gyerekhad. A felnőttek? Hát azok támasztják a falat, különben is álljanak, ha filmet akarnak nézni, legalább nem lustulnak el, igaz? Meddig lesz riiég ez így? Ki ad erre választ? Mit lehet kezdeni olyan művelődési otthonban, ahol még csak szék sincsen? Ha a falu vezetőihez fordulunk ezt felelik: „Hát én mit csinálhatok?“ A tél folyamán fiataljaink színművet adtak elő, amellyel a szomszédos községekben is felléptek. Az előadások szép bevételhez juttatták a műkedvelőket. Ám a közös munkával Gyermeküdülés A Sitno alatti pionírtáborban víg gyermekkacagás, mozgalmas élet veri fel a csendet. A komáromi Steiner Gábor Hajógyár dolgozóinak gyermekei töltenek itt három feledhetetlen hetet. Az első turnuszban egyszerre 133 kis úttörő nyaral, akiknek a hajógyári üzemi bizottság saját üdülőközpontjában készítette elő a kellemes vakációtöltést, A változatos programról Pavlov Ondrej táborvezető és Majtán Mihály gondoskodnak. A környéken autóbuszkirándulásokon, múzeumláto gatá - sokon vesznek részt. A regényes pocúvadlói tó környéke, a tábori élet varázsa új élményekkel, feledhetetlen emlékekkel töltik be a gyermekszíveket. Szénássy János (Komárom) Uj iskola Füleken, még ez év júliusában új iskola építését kezdték meg. A nem kevesebb, mint öt és félmilliós költséggel épülő korszerű épületben a magyar tannyelvű középiskola kap majd helyet. Szinte megható az az igyekezet, amellyel az építkezési munkáknál segédkeznek a füleki diákok. A nyári vakáció idején, kéthetes turnusokban 130 tanuló dolgozik felváltva az építkezésen. A szorgos diákok így a két hónap alatt összesen 41472 korona értékű munkát végeznek el. A becsületes, önfeláldozó munkának bizonyára meg lesz az eredménye. Az iskola szép, tágas, korszerű otthonává válik a füleki gyerekeknek. Torpis József (Fülek) Hát a lányok? ők vajon mit csinálnak szabad idejükben? A hétköznapok csak elszaladnak valahogyan, a házkörüli teendők lekötik az embert. De, jaj, a vasárnap délután!... Csoportokban végigsétálják a falut, ha nem egyszer, hát kétszer, vagy a vízlevezető csatorna hídjára járnak beszélgetni. Ha megunták az ábrándozást, hát haza mennek, lefeküdni. Miért nem lehet ezt másképpen, ha egyszer mód van rá! Ügy látszik az a baj, hogy mindenki csak a saját érdekét tartja szem előtt, szeretne minél több, minél nagyobb lenni, a többiről, a közösségről pedig megfeledkezik. Feltesszük tehát a kérdést: meddig még ...? Kozma Anna (Budaháza) Szeretnénk, ha a fenti levél nem kerülné el az illetékesek figyelmét és megírnák véleményüket szerkesztőségünknek. ¥ Óvodái nyitottak Bódvavendégin nemrég otthont nyitottak meg a mezőgazdasági dolgozók gyermekei számára. Kora reggeltől késő délutánig 24 kisgyermekről gondoskodik Szlaninka Pálné és Solcz Mihályné. Nagyon dicséretes lenne, ha több faluban is tudnának helyiséget szerezni napközi otthon számára. Mató Pál (Kosice) Egy ismerősöm már vagy negyedszer szólított meg az utcán: „Szeretnék valamit elmesélni, jó lenne, ha megírnád." Őszintén szólva, egy kicsit mindig félek, ha ismerőseim tippekkel akarnak megörvendeztetni. Persze azért a kíváncsiság sem hagy békén. Vajon mi lehet az a „nagyon fontos dolog“, melyet egyik vagy másik ismerősöm minden áron nyilvánosságra akar hozni, méghozzá teljesen önzetlenül, hiszen a cikkért úgy is én kapok honoráriumot. Ö is utazó ember, én is. Naponta együtt járunk munkába, vagy munkából, mikor hogyan, attól is függ melyikünk alussza el a vonatot. Találkoztunk délután a kettőötvenesben. (Lám, ha a későbbivel megyek, talán sohasem írom meg, egy glosszával kevesebb!) S ekkor elmesélte a rövidke történetet. Sokan gondolják majd, jelentéktelen, szóra sem érdemes kicsiség, s éppen ez lesz benne az érdekes. Hogy ne húzzuk tovább a dolgot: Ismerősöm, bizonyára szolgálati úton, Kysakon keresztül utazott. Leszállt a gyorsról, szomjas volt. Az állomási vendéglőben többek között egy doboz cigarettát is vásárolt. Felhörpintette a pohár italt s gyerünk vissza a gyorsra, nehogy ott felejtse az embert. Már csak néhány pillanat maradt hátra az indulásig. A vonatban egy hölgy szólítja meg, az állomási vendéglő alkalmazottja: „A cigarettáját ott felejtette, tessék.“ Egy doboz cigaretta. Pár fillér. Talán szóra sem érdemes'.... És mégis. Ismerősöm vett annyi fáradságot és megállapította a kedves felszolgálónö nevét. Miért? Fontos ez? Fontos. Lényegében apróság és mégis mennyire fontos. Egy becsületes felszogálónö nevét újságban is közzé tenni: ezt fontosnak tartják az emberek. .Sedlákovának hívják — vágja ki fejből az ismerősöm - a keresztnevét elfelejtettem, de nem baj, a kysaki állomáson dolgozik." Kötve hiszem, hogy a kysaki állomási vendéglő felszolgálónőjének a kezébe kerül lapunk. Mégis eleget teszek ismerősöm kérésének, megírtam a „cikket". Azért, mert ő, én és általában mindenki fontosnak tartja, hogy minél több hasonló becsületes, önzetlen munkát végző emberről adhassunk számot az újságok hasábjain. (-áki) #"\szintén szólva, Pelsöc már hosszú évek óta izgatta a fantáziámat. Mindez pedig abból következett, hogy szinte naponként, vonatra várva, amint a prüszkölő gyorsok beérkeztek, vagy éppen kecses-könynvedén suhantak ki az állomás peronjáról, eszembe hozta a vonatok érkezését és indulását jelentő, ha úgy tetszik bejelentő, hangszóró: ... Losonc ... Fülek... Pelsőc ... Kassa! Pelsőcön tehát megáll a gyors!... Mi lehet ez kisváros, nagyváros, ipari központ, vasúti csomópont — be sokszor az eszembe jutott hajdani földrajztanárom intő szava, amikor a Káspi-tó körül keresgéltem a Gibraltári szorost: „...meglásd, lesz még ennek böjtje!“ Nem csoda tehát, hogy kissé izgatottan szálltam ki a kocsiból Pelsőcön. Bár csalódtam illúziómban, végeredményben egy takaros, tiszta nagy faluban, vagy kisvárosban? — nem akarom, hogy a pelsőciek haragudjanak rám (a nem kívánt rész törlendő!!!), találtam magam. Ha nincsen velem történetesen a kollégám, aki ismerős ezen a tájon, szörnyen árvának és tanácstalannak éreztem volna magam. Pelsőci beszélgetés A helyi nemzeti bizottság felé vettük az utunkat. Szmerek Gyula elvtársat otthon, illetve a hivatalában találtuk. Az elnök mint messziről jövő és ritka vendégeket fogad bennünket. Beszélgetünk, beszélgetünk s egyszercsak, no nézzük, hiszen otthon vagyunk, bizony Mátyus földje ez, mégpedig a kellős közepén: — Sajnos, mindmáig nem rendelkezünk megfelelő művelődési otthonnal, a fiatalok eljárnak máshová dolgozni, a szövetkezet... — gondolkodik az elnök, hát a szövetkezetben sincsen elég fiatal, szakemberekről nem is beszélve ... Ahogyan hallgatom az elnök lassú, magyarázó beszédét, még a tiszta-ízű levegő is mintha „hazai“ porral keveredne. Hát igen, a problémák majdnem mindenütt ugyanazok. Persze nem kell mindjárt elkeseredni. Pelsőc kulturális élete azért pezseg, s a mintegy háromezer lakosú — megint zavarban vagyok: nagy falu, kisváros (a nem kívánt rész törlendő!) —, A barátság Jegyében Már hagyománnyá vált, hogy minden évben a nyári szünidőben nemzetközi pionírtáborainkba Európa, Ázsia és Afrika gyermekei látogatnak el. Habár beszélni nem is tudnak egymással, mégis sokan barátságot kötnek. Amikor elérkezik a búcsúest, könnyes szemekkel válnak el egymástól, mint itt, a Sec-i Nemzetközi Pionírtáborban, mely ez évben ünnepli megalapításának tizedik évfordulóját. Anezka Malá, a tábor dolgozója beszámolt a tábor munkájáról. Elmondotta, hogy tíz év alatt több mint tízezer gyermek üdült itt. Egy turnusban 250 gyermekről gondoskodnak, amiből 120-an külföldiek. Algériából, Ausztriából, Mongóliából, Finnországból, NDK-ből, valamint Dániából tartózkodnak itt jelenleg a gyermekek. Ezek a kis pionírok úgy érzik itt magukat mint otthon. A tábor lakóinak gazdag sport- és kultúrműsort biztosítanak, amely gyermekfesztivállal fejeződik be. Czakó Géza (Gerencsér) szóval ebben a számottevő községben aránylag jól működnek a tömegszervezetek, főleg a CSEMADOK, de talán első helyen kellett volna említenünk az iskola száz tagú énekkarát, no meg a tánccsoportot. Igényes emberek a pelsőciek — úgy hallottam. Éppen ezért nagyobb figyelmet kellene szentelniük az illetékeseknek, illetve több megértéssel kellene kezelniük a pelsőciek néhány kérését. Bár a nemzeti bizottság mindent megtesz, egymaga nem képes csodákat művelni. Megfelelő helyet kellene biztosítani a könyvtár számára. A jelenlegi helyzetet így jellemzi a HNB elnöke: — Hol a CSEMADOK van a könyvtárban, hol a könyvtár a CSEMADOK- ban. Ez röviden ennyit jelent: egyik számára sincsen megfelelő hely. Pedig mennyi minden más is kellene még. Itt, a völgyek központjában tartják meg a gömöri vásárt, amelyre nem kevesebb mint százezer látogatót várnak. Ennyi embernek enni, inni kell. Ennyi ember szórakozni szeretne, szállást szeretne kapni stb. Mindebből pedig egyenesen következik: Pelsőcöt nagyobb ütemben kell továbbépíteni. Sok keserűséget okoz a község lakosságának a Sajó. Évente átlagosan kétszer önt ki, s biz nagy károkat okoz. Remélhetőleg hamarosan elkezdik és befejezik a csatornaendszer építését is. Pelsőc nagy jövő előtt áll. Központi fekvése méltán rászolgál erre. Hiszen nem kevesebb mint tizennyolc faluból járnak ide a gyerekek iskolába. A pelsőci lakósok türelmesek. Várnak, várnak, biztosan tudják, hogy rájuk kerül majd a sor. (p. i.) szerzett penzre bizonyára ráült valaki, jól eldugta. Különben már bizonyára vásároltak volna belőle valamit a művelődési otthon számára. Vagy ők megelégesznek a négy fallal és a két lócával? Bizonyára. Hiszen amikor nagy félve megkérdeztük őket, puhatolózni mertünk, így válaszoltak: — „Mi közötök hozzá, nem ti fáradtatok érte!“ Nem mondom, ebben igazuk van. (Megjegyezzük, a falu összes lakosa nem játszhat színdarabot, csak azért, hogy a „fáradságból“ és a pénzszerzésből mindenki egyformán vegye ki a részét!) Ám ha egyszer már ők annyira ráülnek a pénzre, akkor mit várnak a község, a szövetkezet kulturális alapjától. Azért is csak ők fáradtak? A közösen szerzett pénzt vajon miért nem lehet a köz javára fordítani? És mit csinál a CSISZ szervezet? Vagy talán nincs is? Jó magam tizennyolc éve élek a faluban, de CSISZ gyűlésről még nem hallottam. Még egy tipikus példa: A múlt nyáron nagy lelkesedéssel megalakult a labdarúgó-csapat, azonban mindössze három vagy négy mérkőzést játszottak le. A sutba vágott felszerelést a gyerkőcök „használják“, míg „legényeink“ kerékpárra, motorkerékre kapva elrobognak a közeli falvakba mérkőzést nézni. 1963. augusztus 18.