Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-07-27 / 60. szám
Bratislava, I960, július 27. Ara: 40 fillér XI. évfolyam, 60. szám. A nap elsőrendű feladata: asztagoljunk és csépeljünk Használjuk ki jobban a kombájnokat és a cséplőgépeket • Két műszakra csépeljünk • Széle-: sítsük ki a szomszédi segítséget Megtörtént az, amitől minden földműves félt: az aratás kellős közepén beköszöntött a néhánynapos, kiadós eső. Az ügyesebbek, akik már befejezték a gabona aratását és a kévekötő-gépek után is asztagba hordták a gabona legnagyobb részét, most nem győzik eléggé dicsérni előrelátásukat. Hiszen, ha szétoszlanak a felhők és előbukkan a nap, máris kitakarhatják az asztagokat és hozzáláthatnak a gabona csépléséhez. Igaz, hogy a szövetkezetek nagy része az aratással az elmúlt évekhez viszonyítva lényegesen rövidebb idő alatt végzett. Szlovákiában már a gabona felét lekaszáltuk. A legtöbb szövetkezet eddig rövidebb idő alatt végzett ezzel a fontos munkával, mint amennyire az aratási tervben számított. Sajnos azonban, csak kevés helyen találkozunk olyan előrelátó gazdákkal, akik minden eshetőségre számítva a kévekötő-gépek után azonnal asztagba hordták a gabonát. Most aztán tétlenkedhetnek a cséplőgépek, és sok fölösleges munkaegységet írhatnak azoknak, akik szétdobálják az elázott kereszteket és száradás után újból összehordják. A kárt még tetőzi az is, hogy a gabonaveszteség következtében a hektárhozamok is megcsappannak. Ki kell használnunk a napfényes idő minden percét és a 'gabona szárítására, asztagolására és cséplésére mozgósítanunk kell a védnökségi üzemek dolgozóit, valamint az ifjúsági brigádokat is. Az asztagolás a nap elsőrendű feladata! Ne bízzunk abban, hogy az esős napok után tartósan szép idő következik, hiszen az idei időjárás igen szeszélyes. Kombájnosaink nagy része bekapcsolódott a legnagyobb teljesítményért folyó százas mozgalomba. Eddig a legnagyobb teljesítményt Vojtech Chudy, a Trnavai Állami Gazdaság kombájnosa érte el, aki gépjével már 107 hektár gabonát aratott le és 2500 Kétszeresen sürgős Végén járunk a júliusnak. Már ez egymagában arra késztet, hogy számot vessünk, hányadán is állunk a gabona betakarításával. Dél- Szlovákia járásaiban az aratás már a befejezéshez közeledik. Legjobban áll ezen a téren a komárnói járás, ahol csak már néhány szövetkezetben található aratnivaló. Nyomon követi ezt a járást a galántai, ahonnét a gabona 82,7 százalékának Maratásáról értesültünk e hét első napján. A lévai járás 27 szövetkezete ugyancsak befejezte már a gabona aratását. Ennek ellenére mégsem mondhatjuk el, hogy az ország, a nép kenyere néhány nap múlva hiánytalanul hombárokban lesz. Szlovákia gabonaterületének (760 000 hektár) kö/ülbelül a fele még lábon áll. Tehát kétszeresen sürgőssé vált a gabonabetakarítás munkája. Miután több helyen már a viaszérés idején aratógépekkel hozzálátták az aratáshoz — nem várva a teljes érettségre, s a kombájnokat ezáltal mellőzve —, így garmadával kinn várakoznak a gabonakeresztek a szövetkezeti táblákon. Tavalyi tapasztalat is azt mutatja: nem kifizetődő ilyen szeszélyes, esős időben a keresztekből való cséplésre építeni. A múlt nyáron éppen ebből kifolyólag az esőzések közbejövettével — az országnak mintegy 10 százalékos terméskiesése származott. Hány vagon gabona ment ezáltal veszendőbe? ... Ne késlekedjünk tehát: amint kiderül, állogassuk szét az átázott gabonakévéket, s ha megszáradt, nyomban hordjuk asztagokba! Másik legsürgősebb feledat, a cséplőgépek jobb kihasználása, a munka két váltásban végzésével. A nyugat-szlovákiai kerület 2741 cséplőgépből a legutóbb csak 1560 dolgozott, s ebből is csak 129 két váltásban. A gabonabetakarítás ütemének meggyorsításához kétségtelenül hozzájárul a felszabadult aratógépek, kombájnok, cséplőgépek átcsoportosítása vagy kölcsönzése oly területekre, ahol azokra a legnagyobb szükség van, illetve ahol az aratásnak még csak a kezdetén tartanak. Ezzel nem mondunk újat, hiszen az utóbbi években nagyon szép példáit láttuk a cseh, a szlovák és magyar ajkú kombájnosok jó együttműködésének. Most is eljöttek közénk, Szlovákia délibb fekvésű járásainak szövetkezeteibe segíteni a gabonabetakarítás nagy munkájában. Frantisek Provázek kombájnos Tuzimból jött, Jaroslav Vilingr kisegítővel, a taksonyi szövetkezetbe. Ügy tervezték, 90 hektárnyit learatnak és klcsépelnek. Már ebből 67 hektárt learattak az előző napok jelentése szerint. Tisztelettel és nagy megelégedéssel beszélnek az itteniek a cseh kombájnosok kimagasló munkaeredményeiről, dolog- és szakmaszeretetéről. A kombájnok túlnyomórészt már a szövetkezet tulajdonát képezik. A szövetkezeteknek éppoly szükségük van a csehországi szövetkezetekkel elmélyített baráti együttműködésre, mint ahogy azt a gépállomások tették. Sőt, a csehországi szövetkezetek sok értékes termelési tapasztalatának átvétele emelné a termelés színvonalát Dél-Szlovákia szövetkezeteiben. Szűklátókörűség, befelé fordulás lenne ilyen lehetőséggel nem élni. No meg a kombájnosok országos versenyében is szükség lesz arra, hogy a kombájnosoknak tág lehetőséget adjanak a 100 hektár elérésére, illetve annak túlteljesítésre. Nagy felelősség hárul az idei aratásban a gépállomások műszaki tanácsadó szolgálatára. Feladatuk a gépek tökéletes kihasználásának biztosítása, a gépjavítás kérdésének gyors megoldása, egyenest a gabonamezőkön. Jó példát mutat e téren az Egyházgellei Állami Gépállomás: 11 vándorműhelyének gépjavítói egymás közt versenyeznek a géphibák gyors kiküszöbölésében, a munka minőségét is figyelembe véve. Lényegesen hozzájárulhat a termésbetakarítás ütemének meggyorsításához a védnöküzemek kiadós segítsége. Különösen jó szolgálatot tett nem egy védnöküzem, ami a gépjavítócsoport küldetését illeti a szövetkezetbe aratás-cséplés idejére. Ezt tették a Csehszlovák Államvasutak prerovi hídrészlegének dolgozói, a Galántai Mezőgazdasági Gépjavító, stb. Az aratás-cséplés a mezőgazdaság dolgozóinak legnehezebb időszaka. Ha gyorsan és a legkisebb szemveszteséggel akarják a gabonatermést betakarítani — márpedig egész társadalmunk érdeke ezt így kívánja meg —, akkor nem nélkülözhetik a „nemföldművesek“ segítségét. Az ifjúsági szervezetek, a nőbizottságok, a tűzoltók, s általában az egész falu és a városi dolgozók segítségére van szükség ahhoz, hogy a gabona aratása-cséplése, hombárokba szállítása gyorsan menjen. Mindez előfeltételeket teremt köztársaságunk további gazdasági erősödéséhez, dolgozó népünk anyagi jólétének és műveltségi színvonalának emeléséhez. mázsa magot csépelt ki. Jól dolgozik Szabó Ernő is. a blahovói szövetkezet kombájnosa. Eddig 106 hektár gabonát aratott le és 27 vagon magot csépelt ki. Ebben a szövetkezetben az aratásban elsősorban a kombájnok munkájára támaszkodnak, s így az esős idő sem érte a gabonát keresztekben a földeken. Az 520 hektárnyi gabonaföldekböl 480-at kombájnokkal aratnak le. Más a helyzet például a nyitrai és a levicei járások szövetkezeteiben, ahol elsősorban a kévekötő-gépekre támaszkodnak. Például a nyitrai járásban egy-egy kombájnra eddig csak 20 hektárnyi átlagos teljesítmény jutott, s így nem csoda, ha a'gabona legnagyobb része keresztekben ázott és a tarlóhántást a tervezett területnek eddig még csak a 18 %-án végezték el. Országos méretben sem lehetünk megelégedve a kombájnok és cséplőgépek kihasználásával, mivel csak elvétve találunk olyan szövetkezetét, ahol a gépek két műszakban dolgoznak. Szintén elsőrendű feladat, hogy az aratógépeket szomszédi segítségi alapon azokba a szövetkezetekbe helyezzük át, ahol erre a legnagyobb szükség mutatkozik. A szeszélyes, kedvezőtlen időjárás megköveteli, hogy minden erőt és gépet mozgósítsunk az aratás mielőbbi veszteség nélküli elvégzésébe. Jól haladnak A közép-szlovákiai kerület szövetkezetei és állami gazdaságai pártunk országos konferenciája tiszteletére kötelezettségvállalást tettek, hogy ez év végéig 1 500 000 köbméter komposztot készítenek. Munkafelajánlásuk időrendi tervét szépen teljesítik, s eddig már 825185 köbméter komposztott készítettek. A szép kerületi eredméríyek mögött néhány rossz teljesítményű járás is meghúzódik. Főleg a Rimavská Sobota-i és 2iar nad Hronom-i járások maradtak le komposztolási tervük teljesítésében. Kitüntették a legjobb kombájnosokat Jaroslav Silhavy, a földművelésügyi miniszter helyettese szombaton, július 23-án átadta a miniszter levelét és ajándékait a nyugat-szlovákiai kerület legkiválóbb százas kombájnosainak. Jutalomban részesült Vojtech Chudy kombájnos és munkatársa, Pavol Kubis, akik a Spacincei Állami Gazdaságban 107 hektáron aratták le a termést. Vojtech Chudy kombájnos kötelezettséget vállalt további 100 hektár gabona learatására. A második kitüntetett pár Szabó Ernő és munkatársa, Bella István, akik eddig 106 hektár gabonát arattak le a bláhovói szövetkezet földjein. Bátorkeszin nemcsak at aratás, hanem a gabonabeadás is jó ütemben halad. Július 22-ig több mint 30 vagon gabonát adtak át a begyűjtési üzemnek. A sikert elsősorban a kombájnosok, traktorosok és cséplőcsoportok közötti szocialista munkaverseny segítette elő. Természetesen a prémium is. Azok a kombájnosok, akik 7 munkanap alatt 35 hektárnál többet arattak és csépeltek, azok a többi hektár mindegyikéért 20 korona prémiumot kaptak. Hasonló jutalmazásban részesültek a kévekötő-gépek traktorosai és gépkezelői. A cséplésben napi 197 mázsás teljesítménnyel eddig a Sánta-csoport érte el a legjobb eredményt. Begyűjtési hírek Az aratással párhuzamosan jól halad a gabonafélék beadása. Szövetkezeteink és állami gazdaságaink alig csépelik el a gabonát, máris viszik az állam raktárába. A nyugat-szlovákiai kerületben a tervezett gabona több mint ötödét már felvásárolták. A kerületben a Dunajská Streda-i járás vezet 52,1 %-os eredménnyel. A legjobb napi teljesítményt a galántai begyűjtési üzem dolgozói érték el, akik egy nap alatt több mint 240 vagon gabonát vásároltak fel. A kerületből egyre több jelentés érkezik, hogy valamelyik szövetkezet teljesítette gabonabeadását. A Sväty Peter-i szövetkezet például 36 vagon árpát és 26 vagon búzát adott be. Emberül helytállnak Az aratás mellett, amely egész népünk ügye, az egyik legfontosabb nyári teendő a begyűjtési üzemekre hárul. Az ország egész évi kenyerének és sok tízezer tonna takarmány-Vass és öllős elvtársak a beérkezett gabona nedvességtartalmát és tisztaságát ellenőrzik gabonának a raktározásáról néhány hét alatt kell gondoskodniuk. A begyűjtési üzemek legtöbb helyen emberül helytállnak az országos érdekű feladatban. A dunaszerdahelyiről ezt különösképpen elmondhatjuk, mert például július 22-én már 52,1 %-ra álltak a járásra tervezett begyűjtés teljesítésével. Hogyan érték el az országos méretben is elismerésre méltó eredményt? Vass elvtárs, a begyűjtési üzem igazgatóhelyettese nagyon szerényen nyilatkozik: — Nem a mienk a főérdem, hanem elsősorban a kombájnosoké. Hiszen Szabó Ernő már több mint 100 hektárt aratott és csépelt, néhányan szintén a 100 hektárt közelítgetik. S mivel az elmúlt napokban nagyon jó száraz volt a termény, ezért haladt aránylag jól a begyűjtés — mondja. Persze az az igazság, hogy a begyűjtési üzem is megtette a magáét. Idejében gondoskodott a raktárhelyiségekről, szállítóeszközökről és 12 gabonaszárítót is felkészítettek. Az elmúlt napokban ezekre nem nagy szükség volt; sajnos, az esőzések miatt azonban újra munkába kell őket állítani. Vass elvtárs a továbbiakban arról is tájékoztatott, hogy az eddigi eredményből leginkább a nádasdi EFSZ vette ki a részét, amely 102,7 °/o-ra áll a beadással. Utána Kisfalud és Királyfiakarcsa következik, szintén több mint 100 %-kal, majd a többi község közül Csenke áll legközelebb a célhoz. A begyűjtési üzem dolgozói most azon fáradoznak, hogy a hét végére járási átlagban is megközelítsék a 100 %-ot. H. Gy. Vasárnap Dél-Morvaországban egész nap esett, de a gabonabegyújtés nem szünetelt. A breclavi begyűjtési üzem 5 vagon sörárpát vett át. Az árpa beadását megkezdte a többi délmorvaországi járás is. A kromefízi járásban levő Hulinei Állami Gazdaság több mint 30 mázsa sörárpát adott be. Híradás a mezőkről QQGQQQGGGQÜQQOQQQQGGGGQD • A voderadyi szövetkezetesek (trnavai járás) jól kihasználják az aratás-cséplés idején a gépeket és szállító eszközöket. Elsőként teljesítették sörárpabeadási kötelességüket. Hektáronként 33 mázsás hozamot takarítottak be. (mj) • Gépjavítók versenye. A Gellei Állami Gépállomás 11 vándorműhelyének gépjavítói egymással Versenyeznek a kombájnok és cséplőgépek gyors megjavítása érdekében, (rn) • Frantisek Provázek kombájnos és Jaroslav Vilingr kisegítő Touzimból (Csehország) a galántai járás taksonyi szövetkezetébe érkezett aratni. Legkevesebb 90 hektár gabona Maratását tűzték ki maguk elé. Már eddig learattak 67 hektár gabonát. (jv) • Kelet-Szlovákiában az esős idő miatt a szokottnál jóval később kezdték meg az aratást. A kassai járásban eddig több mint 500 hektár tarlót hántottak fel s mintegy 300 hektárba vetettek tarlókeveréket. (iv-k) • A Csehszlovák Allamvasútak prerovi hídrészlegének dolgozói a lovésicei szövetkezetei patronálják. Most, a szeszélyes időjárás ellenére 14 — 18 nap alatt közös erővel takarítják be a gabonatermést. Frantisek Martinék gépjavító a múlt héten megjavította a szövetkezet kombájnját. (np) Teljesítettük a szénabeadást Július 18-ig teljesítettük a szénabeadást. A közép-szlovákiai és a kelet-szlovákiai kerületek azonban még adósak. A döntő fordulatért о mezőgazdaságban