Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1892

— 18 — innen a visegrádi várhegyig tracbyt mutatkozik a parton. — De az oly nagyobbszeru kiágazások és kanyargások hiányának megmagyarázására nem elégséges a közvetlen parti viszonyok ismerete, hanem a távolabbi viszonyokat is meg kell figyelnünk. Egy tekintett valamely hegy-vizrajzi térképre mutatja, hogy a Duua emiitett sajátságait a távolabbi tényezők határozzák meg. Dévénynél, EsztergomVácz-Visegrádnál, Al-Dunánál a két oldalról előnyomuló hegyek nem engedik a nagyobb szétterülést, mig a két medenczében nagyon is elterül. Ezen szakasznál a jobb oldalon Almástól Budáig hegyek nyomulnak a folyam felé, csak Újfalu és Esztergom közt, meg Visegrád és Ó-Budánál távolodnak el; a baloldalon Garam torkától Uj-Pestig nyomulnak elő. Továbbá a talaj általános lejtése éjszakról déluek tart és a meder fenekét már nem a SZÍVÓS agyag, hanem csekély kivétellel (Gellérthegynél dolomit, Visegrádnál trachit) részint a partéval megegyező képletek, részint kavicstörmelékek képezik. Ezek után érthető, hogy mért egyszerűbb a folyam mederviszonya ezen a szakaszon. Ugyanis a nem csökkent eleven erővel már Gönyőtol kezdve a mélyítést megengedő talajba jobban (0"5 m.) beásta medrét (Lásd a táblázatot) de mert víztömege tetemesen gyarapodott, közepes szélessége is 125 m.-rel kitágult. Minthogy mind mélységét, mind szélességét arányosan megalkothatta és meg is tarthatta, egységes szét nem ágazó medret készitett. Innen magyarázható, hogy ezen szakaszou legkisebb az árvizterület. Továbbá láttuk, hogy a mederfenék jobb felé lejt, a hova a folyam sodra is tart, igy tehát az erosio is jobbnak törekszik ; ha szabad tere lenne erre ágazna el, de épen mert a jobb oldalról nyomulnak elő a hegyek és lejtenek a folyam felé, nem történhetik az elágazás ; Visegrádnál eltávolodnak az emekedések és rögtön a Szt.-Endrei ág ágazik ki. (Ennek később más okát is fogjuk látni.) Érthető egyszersmind, hogy a folytonos kanyargások is hiányzanak és csak nagyobb hajlások vannak. A Duna harmadik, Budapesttől Száva torkolatáig terjedő szakasza, mint láttuk, sokban megegyezik az elsővel. Itt nem áll be oly nagy viszonylagos eleven erő növekvés az előzőkhöz képest, mint az elsőnél. Ugyanis a mpkénti sebesség csak kevéssel nagyobb ; a víztömegét az előbbenivel körülbelül megegyezőnek vehetjük, mert ujabb érdemes mellékvizet, az esőzések és csekélyebb mellékvizek pótolják; a hordalék a lazább partok miatt nagyobb. A környezet azonban itt is fontos szerepet visz. Ezen vonalon csekély kivétellel lősz és áradmányok zárják maguk közé a folyamot. Diluvialis partok túlnyomóan jobb felül kisérik, de az alluviura sem hiányzik teljesen, mint Promoutoron alul, Tétény, Adony, Madocsa és Paks közt, Vörösmarton alul a Dráváig mintegy 30 km.-ren. Az árvizterületet csaknem kizáróan diluvialis képletek (lősz) töltik be. Csak kevés helyen lépnek fel más képletek. Igy Ó-Buda és Promontor közt agyag, kavics és cerithium réteg, Ercsinél homok hatol a Duna medréhez stb. A balparton az ártéren hatalmas kiterjedésű alluviális rétegek húzódnak végig, melyet csak nagyon kivételesen szorítnak el egyébb képletek, mint Rákos torkánál Margitsziget közepéig neogen agyag, Pest és Csepel közt harmadkori neogen képletek. Ezen szakasznál is a meder szétágazásának és kanyargásainak legközelebbi okát részint a parti, részint távolabbi viszonyokban kell keresni.