Somogyi Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-13 / 110. szám
10 TV-MŰSOR HETI KRIMI 2017. MÁJUS 13., SZOMBAT A kulisszák sötét árnyai 6. rész Fehér Béla- Figyelem! Onnan vesszük, hogy Matild parasztasszony leborul az érkező helytartó elé! - Cserepes sürgetőleg tapsolt, intett Poholányinak. - Gyerünk, Ernő, érkezz! Poholányi középre vonult, palástja egyik felét átvetette a vállán, úgy festett, mint egy római cézár. Roppant megvetéssel tekintett az eléje járuló rongyos parasztasszonyra.- Legyen elég, uram! Embertelen így meggyötörni egy szegény anyát - zokogta térden állva Hompola művésznő, karját az égre emelve. A helytartó nem válaszolt, a gőg lehervadt az arcáról. Döbbenten figyelte, hogy Matild parasztasszony karkötőt visel, és három aranylánc - az egyik kis medállal - lóg a nyakában.- Miért álltunk meg? - kiáltott fel a nézőtérről Cserepes. Poholányi rémülten hátrált, aztán elhagyta a színpadot. A színészek tanácstalanul néztek hol a rendezőre, hol a takarásra, ahol Poholányi loholva távozott. Porzsolt Béla félredobta az íját.- Mi ez a bolondokháza? Részemről ennyi volt! Mégis visz- szaadom a szerepet! - közölte. Cserepes Bence felszaladt a színpadra, megragadta Matild parasztasszony vállát, a nyakláncon függő medált nézte, mint akit megbabonáztak. A tenyerére vette, látta rajta a krisztogramot. Megrázta Hompola művésznőt, és szinte önkívületben üvöltötte az arcába a kérdést.- Honnan vetted? Kanics művésznő ugrott, próbálta Cserepest lefogni.- Nyugalom, Bence! Hagyd békén! Nem az övé!- Nem hát! Mert az anyámé! Erre nem számított senki. Minden szem a megrendült Cserepesre szegeződött.- Poholányi szállodai szobájában találtuk - vallotta be Kanics Mária. Őt magát is meglepte, milyen könnyen csúszott ki a titok. - A sakktáblába dugta.- Mari órája, gyűrűje, karkötője pedig az egyik szappantartóban volt - tette hozzá Hompola Tímea. Cserepes Hompola művésznő felé nyújtotta a kezét.- Kérem szépen, adja ide - mondta alig hallhatóan.- Elmondaná valaki, mi folyik itt? - kérdezték többen.- Ne gatyázzunk, kapjuk el Poholányit! - javasolta Porzsolt Béla, de Cserepes leintette.- Maradjatok nyugton! Várjunk még! Első pillantásra Poholányi úgy festett, mint aki félrebillent fejjel szendereg a székben, csakhogy karbon nyílvesz- sző nyársalta a nyakát. A torok környékén csapódott be, és a nyakszirt alatt bújt ki a vége. Ütőeret roncsolhatott, vér borította a vállát, mellkasát, oldalt a földön is tócsa sötétlett, ahogy a karfán nyugvó kezéről lefolyt a vér. Szemüvegének egyik szára felakadt a nyitva maradt szája szélén. Odakint élénk szél fújt, a nyitott ablak előtt mint egy baljós szárny csattogott a sötétítő függöny. Ahogy a társulat túl volt az első döbbenetén, Gizi néni számolatlanul töltögette a vegyes kisüstit. Még az is ivott, aki soha nem szokott. A rendőrséget nem kellett értesíteni, ugyanis Upor százados jelent meg az ajtóban.- Sajnos elkéstem - mondta.- De elkaptuk a tettest! Most értesítettek, a menekülő Cserepest a járőr elfogta. - Minden tekintet a falfehérre sápadt Cserepes Bencére szegeződött. - Nem a rendező úrról van szó, hanem az ikertestvéréről, Cserepes Leventéről, a többszörös bajnok íjászról, aki két napja a városban bujkál. Az viszont igaz, hogy együtt tervelték ki az emberölést.- Nem fogom letagadni! - kiáltott felindultan Cserepes.- Bennem nem volt annyi erő, hogy kivágjam a szívét.- De miért, Bence? Miért? - lépett előre a Teli Vilmos-jel- mezes Porzsolt Béla.- Poholányi megerőszakolta az édesanyánkat! - válaszolta a rendező, s együttérzésért könyörögve nézett a társulatra. Tíz perc múlva megérkeztek a helyszínelők.- Ezek már úgy járnak ide, mint a bérletesek - jegyezte meg Hompola művésznő. A vastavai színházban negyvennyolc órán belül történt két gyilkosság erősen foglalkoztatta a közvéleményt. Elsősorban persze az országszerte ismert Poholányi Ernő erőszakos halála izgatott mindenkit, Lud- rovecz Gyuláról kevesebb szó esett. Tévések jelentek meg a városban, bemutatták a helyszíneket: a szállodát, a színház épületét, az elhagyatott Drót utcát, ahol az íjász Cserepes titokban meghúzta magát. Az egyik reggeli hírműsorban nyilatkozott a Cserepes ikrek szűkszavú védőügyvédje. Kitérő válaszokat adott, de elismerte, hogy Poholányi Ernő 1987- ben a Szép szemetes című darab bemutató előadása után a saját öltözőjében megerőszakolta Gál Gizella művésznőt, a Cserepes fiúk édesanyját. A riporter feltette a kérdést: ez a gyalázatos cselekedet miért csak most derült ki? Az ügyvéd erre nem akart válaszolni. A gyilkosságok fellendítették a színház látogatottságát, a büfé előtt nemcsak a szünetben, hanem már előadás előtt tolongott a nép. Külső szemlélőnek az lehetett a benyomása, hogy Gizi néni vezette a nyomozást. Százszor elmondta ugyanazt, közben szendvicsek és üdítők tucatjait adta el. Utóbb már az utcán is felismerték, ráköszöntek. Megvetéssel beszélt Poholányi Ernőről, aki évtizedek óta klasz- szikus kleptomániában szenvedett. Önvád és szégyenérzet morzsolta a lelkét (ezt Upor századostól hallotta), de azért mindent elraktározott, ami a kezéhez ragadt. Ronda betegség, tette hozzá Gizi néni, pláne egy ilyen nagy művész esetében. Kényszeres testi vonzalmat érzett a nők iránt, nem volt előtte akadály, ha kinézett magának valakit (ebbe Gizi néni belepirult). Általában azzal fejezte be a mondó- káját, hogy a Guillotine csigás szerszámíj óránként 300 kilométeres sebességgel repíti ki a vesszőt (ezt is Uportól tudta). A gyilkos az öltözőben várt Po- holányira, a mosdó függönye mögé rejtőzve. És az ügyelő? Ki ölte meg Ludrovecz Gyulát? - kérdezték.- Csúnya eset! Matyesz a színművészet erkölcsi tisztaságáért harcolt. Elhatározta, hogy minden szörnyűséget megír, ami a színházak környékén történt, amiről tudtak néhányan, de eltitkolták. A kulisszák sötét árnyai - ez volt a címe. Néhányan súgtak neki, de a többség lebeszélte: égesse el, botrány lesz, ha nyilvánosságra kerül! Többször megfenyegették, Matyesz ettől még elszántabb lett. Tíz iskolai füzetet körmölt tele! Tízet! Mostanában már nem merte hazavinni. A földszinti férfimosdó előterében, a kézszárító fölött látható egy kis, zárható faliszekrény - azelőtt a vécéfertőtlenítőt tárolták benne oda dugta. Poholányi azért vállalta el nálunk a vendégjátékot, hogy megszerezze a füzeteket, mert az ő viselt dolgai is vastagon benne voltak! És ez még semmi! Pár hete Ma- tyesznek hirtelen a világosítót kellett helyettesítenie, az asztalán hagyta a füzeteket, Cserepes Bence megtalálta és olvasni kezdte. Poholányi Ernő akkor kapta el Matyeszt, amikor kivette a füzeteket a rejtekhelyről. Dulakodtak. Közben a színész felkapta pumpát, a falnak szorította vele Matyesz fejét. Az életéért küzdő ügyelő akkor szakította el Poholányi ingét, egy darab gallér a markában is maradt. A színész kénytelen volt jelmezben visszamenni a szállodába. De nem csak a rongyos ing miatt. A palást alatt kis oldal táskában lapult A kulisszák sötét árnyai tíz füzete. Vajon most hol van ez a kompromittáló munka? Knopf lánosné Poholányi szállodai szobájának matraca alatt fedezte fel, lepedőcsere közben. Hazavitte. Ott porosodik a konyhaszekrény tetején! VÉGE TELEVIZIO-MUSOR 2017. MÁJUS 14., VASARNAP 4.20 5.40 6.05 6.35 9.00 9.25 10.00 10.55 11.25 12.00 12.30 0C 13.05 o 13.35 </) 14.10 14.45 15.15 15.45 18.00 18.50 19.55 22.35 0.50 1.25 3.25 Futóáramlás © Fókusz Plusz © Top Shop Kölyökklub © Lego Star Wars: Droid Tales © BabaKalauz © Teleshop Vendégséf © ÉletmódKalauz © StílusKalauz © Édes otthon ® Az Év Hotele © Profi a konyhámban © XXI. század -a legendák velünk élnek© Házon kívül © Nevelésből elégséges ® Extralarge: Gyilkosság Miamiban © RTL Klub Híradó Cobra 11 © Vasember 3.© Terminátor 3.: A gépek lázadása ® Portré® Logan bosszúja © Családom és egyéb emberfajták © 4.10 Monk-FIúgos 9.20 nyomozó © 9.30 4.50 A Miller család © 5.15 A szépség és a 9.35 szörnyeteg © 6.00 Astro-Világ I 9.45 7.00 Tv2 matiné 8.30 Maci Laci © 9.55 8.45 Tom és Jerry 10.20 gyerekshow © 9.15 Popeye, I 10.30 a tengerész © 9.25 Az Év Pasija© 9.55 Tűsarok© _ 12.00 10.30 Több mint Testőr© 12.02 11.00 SpeedZone© j 12.50 11.35 Super Car© 13.20 12.05 Falforgatók© 12.40 A Miller család© 14.05 13.10 Monk-FIúgos ' 15.40 nyomozó © 17.00 14.10 Doktor House© ] 18.00 15.15 Szemtelen ' 18.35 szemtanúk © 17.25 Ripost® 19.35 18.00 Tények 18.50 A Nagy Duett© 21.05 21.35 Szerelem, 22.00 angolosan © 1 22.05 23.40 Kényszerleszállás® 2.25 Hazudj, ha tudsz!© 23.55 3.10 Hazudj, ha tudsz!© 1.30 Kereszt-Tények Református ifjúsági műsor Baptista ifjúsági műsor Unitárius ifjúsági műsor Református magazin Reformáció hétről hétre Római katolikus szentmise közvetítése Nagyváradról Déli harangszó Híradó Rúzs és selyem Múzeumtúra - francia módra® Újra nyomoz a páros© Az okos mama ® Hogy volt!? Híradó Miss Fisher rejtélyes esetei © Magyarország, szeretlek! Kártyavár © Kenő© Közönséges bűnözők ® Újra nyomoz a páros© Azén'56-om® 9.25 Egymillió fontos hangjegy 9.50 A névtelen vár © 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Zenebutik© 12.10 Családikor© 13.05 Petrocelli© 14.00 Petrocelli© 14.55 Oh idők, oh erkölcsök! - Vali pályát választ; A vőlegény © 15.50 Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai © 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Koffer - Kedvcsináló Kul(t)túrák Külföldön © 17.45 Gálvölgyi show© 18.20 Szeszélyes évszakok © 19.30 Nápolyban kezdődött © 21.10 A tengeralattjáró© 22.10 Ki Mit Tud?© 23.30 Apropó® 0.20 Zápor© 1.45 Időmetszetek - Archív fotóválogatás © ViASAT3VHHHH fÍlm^HIÍÍ^H^HÍ 5.05 Univerzum 4.10 Időutazók© 9.00 Scooby-dooésa 9.15 GP3 Spanyol Nagydíj 6.00 Érettségi 2017 5.55 Will és Koboldkirály ©-2. futam 6.30 Érettségi 2017 Grace © amerikai animációs film 10.15 Forma-2 Spanyol 7.00 Evangélium 6.20 Will és 2008 Nagydíj - 2. futam 7.30 M5 Ismerd meg! Grace© 10.30 Gagyilovag© 11.35 Magazin 9.30 Hétvégi belépő 6.45 Will és amerikai vígjáték 2001 UEFA Bajnokok Ligája 11.30 Novum Grace© 12.20 Csonthülye 2. 12.05 WTCC Hungaroring 12.00 Szólalj meg! - angolul 7.10 Jóbarátok©-Csapás a múltból© 1. futam 13.20 Nagyok 7.40 Jóbarátok® amerikai-indiai-dél-afrikai 13.30 Forma-1 Spanyol 13.50 Opera Café 8.10 Lakástalkshow vígjáték 2008 Nagydíj-futam 14.20 MMA-portrék 9.05 Amerikai 14.20 Állj, vagy jövök!© 16.15 WTCC Hungaroring 15.20 Az én kis családom © mesterszakács © amerikai-német akció2. futam felvételről 15.55 Az én kis családom © 9.55 Amerikai vígjáték 1999 17.20 Merkantil Bank Liga 16.30 Mesterember mesterszakács © R.: Les Mayfield labdarúgó mérkőzés 17.00 M5 Lexikon 10.55 Trendközeiben Sz.: Martin Lawrence, 19.45 Góóól! 17.05 Hangvilla 11.25 NCIS: David Chappelle, 20.45 Sporthíradó 17.40 Emberek Bolygója © Los Angeles © Luke Wilson, 21.05 OTP Bank Liga: 18.35 Az emigráns 12.25 NCIS: Nicole Parker, Budapest Honvéd- Minden másképp Los Angeles © Peter Greene- MTK Budapest van© 13.25 Rólunk szól® 16.05 Amerika Kapitány labdarúgó mérkőzés 20.30 Új idők, új dalai 14.20 Bean-A tél katonája© 23.05 Magazin 21.05 M5 Lexikon- az igazi amerikai akciófilm 2014 23.35 OTP Bank Liga: 21.15 Előszó® katasztrófafilm © 18.40 Gyakornokok© Újpest FC-Videoton 21.20 Kosok® 16.10 Hulk© amerikai vígjáték 2013 FC labdarúgó 22.50 Kártyavár© 19.00 Next-A holnap 21.00 22 Jump Street mérkőzés 23.50 Az emigráns a múlté ©-A túlkoros osztag® 1.30 Magazin- Minden másképp 21.00 Mátrix amerikai akciófilm 2014 1.55 Múlt és jelen egy van®- Forradalmak © 23.10 Zombieland © időben 1.45 Egy elmebeteg nő 23.30 Exek az édenben amerikai horror-vígjáték Gulyás László naplója - Merülés 0.35 Exek az édenben 2009 beszélgetése Fülöp- Csáth Géza írásai 1.40 Mátrix - Újratöltve © 1.00 Halálos pénz© Sándorral alapján ® 3.45 Trendközeiben amerikai akciófilm 2014 2.25 Magazin 19.55 Vasember 3. 21.35 Szerelem angolosan 22.05 Közönséges bűnözök 17.45 Gálvölgyi Show 18.35 Az emigráns te o (A O Mii Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.15 Ma délelőtt 9.30 Hírek 9.35 Médiaklikk 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.35 Summa 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.35 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.45 Ma délelőtt 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.35 Kárpát Expressz 14.15 Ma délután 14.30 Hírek 14.35 Család és otthon 15.15 Ma délután 15.30 Hírek 15.35 Világ echotv^M 9.05 Mélymagyar 10.00 Hírek 10.05 Trend 10.30 Zöld világ 11.00 Hírek 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 Az üzlet 13.00 Hírek 13.05 Kettesben Szabó Anettel 14.00 Hírek 14.05 Klinika ® 14.30 Látókör ® 15.00 Hírek 15.05 Mozgóképregény - A Korbuly család XX. százada 16.00 Híradó 16.30 | Élő örökség 17.00 Hírek 17.05 Összmúvész 18.00 Hírek 18.05 i Körkép itthonról 18.30 Olümposz ATV 9.00 Fogjuk a hasunkat 10.00 KIPA 10.30 Superbook 11.00 Vidám vasárnap 13.30 700-as klub ® 15.30 Építészet mesterei 15.35 Columbo: Kézirat vagy halál © 17.00 Hazahúzó 17.45 ATV Híradó 18.15 Fórum 18.40 ATV Híradó 19.00 Heti Napló Sváby Andrással 20.05 Sas kabaré © 21.05 Esti Frizbi Hajdú Péterrel © 22.10 KrizShow 23.05 A titkos szám 0.05 ATV Híradó 0.30 Havas a pályán prime"! 8.55 A dadus © 9.25 A dadus © 9.55 A dadus © 10.25 Éjjel-nappal szülök © 10.50 Gyilkos számok © 11.50 Bűbájos boszorkák © 12.50 Bűbájos boszorkák ® 13.45 Bűbájos boszorkák ® 14.45 Dögölj meg, John Tucker © 16.45 Összekutyulva 18.50 Élet vagy valami hasonló 21.00 Az elveszett frigyláda fosztogatói © 23.30 A folyó © 1.55 Összekutyulva 3.25 Pénznyelő © 4.05 Columbo: Az ínyenc gyilkos © 5.15 Hárman az örökkévalóságnak © 6.50 Drakula halott és élvezi © 8.45 Billy Madispn - A dilidiák © 10.45 Columbo: Ölj meg, ölelj meg! © 12.50 Bérgyilkosok ® 15.35 Die Hard 2. - Még drágább az életed © 18.00 Mennyei Királyság © 21.00 Eredet © 0.10 Fé- kezhetetlen © 2.20 A bolygó neve: Halál © 21.00 Mátrix - Forradalmak SUPERTV2"! 9.00 Super Car © 9.30 Poggyász © 10.00 SpeedZone © 10.30 Franklin és Bash © 11.30 Franklin és Bash © 12.30 Édes élet © 13.05 Édes élet © 13.45 Édes élet © 14.20 Karate kölyök ® 17.05 Szakíts, ha bírsz ® 19.00 Dick és Jane trükkjei © 21.00 Megint 48 óra © 23.00 Nyomás alatt ® 1.00 Bűnös Chicago ® 1.55 Rossz csillagzat © 2.35 Franklin és Bash © 14.20 ÁH], vagy jövök! SPORTll 4.00 UFC 6.00 UFC 7.00 Televíziós vásárlás 8.45 Kezeket fel! 9.00 Heti helyzet 10.00 Televíziós vásárlás 10.45 Autósport 11.45 Légbölkapott. 12.00 Labdarúgás 14.00 SportVerda 15.00 Ökölvívás 16.00 Labdarúgás 18.30 Labdarúgás 20.30 Labdarúgás 23.00 NBA 2.00 Darts 13.30 Formai - Spanyol nagydíj TV paprika"! 11.30 Mi van a hűtőben? © 12.00 Finoman egészséges, egészségesen finom © 12.30 Séfek, kíméljetek! ® 13.00 Ételek a festővásznon ® 13.30 Rachel Allen - Sütinapló © 14.00 Raymond Blanc a királyi botanikus kertben ® 15.00 Rachel Allen - Minden, ami édes ® 15.30 Mimi francia desszertjei © 16.00 Jacgues Pepin: Főzni szíwel-lélek- kel © 16.30 Kulináris kalandozás Argentínában© A műsor és a kezdés! Időpont megváltoztatásénak jogét minden tévéadé fenntartja!