Somogyi Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-09 / 159. szám

MEGYEI KÖRKÉP g 2015. JÚLIUS 9., CSÜTÖRTÖK A körülményeken és a hangosításon nem fog múlni az idei fesztivál sikere, a bejáráson úgy látszott: a szervezők nagyon jól felkészültek Gyöngyözött az izzadtság szer­dán délben a munkások hom­lokán, amikor az utolsó simítá­sokat végezték az idei Balaton Sound helyszínén. Jeki Gabriella ZAMÁRDl Megkezdődött a beköltö­zés Is: bár a hivatalos nyitási idő délután kettő óra volt, már jóval korábban kígyóztak a sorok a be­járat előtt. Magyar beszédet csak ritkán, inkább német, angol és holland szófoszlányokat sikerült elcsípni közöttük. A legtöbben nagy csomagokkal, bőröndökkel és utazótáskával érkeztek, hogy ‘ elfoglalják a legjobb helyeket a kialakított kempingekben. A szervezők számos újdon­sággal készültek, például a víz fontossága jegyében nyolc sté­get építettek, köztük egy élethű jachtot, összesen 2500 négyzet- méteren. Fülöp Zoltán és Loben- wein Norbert főszervező rámu­tatott: 300 ember nyolc napon át dolgozott azért, hogy a Sound fel­épüljön Zamárdiban. A tavalyi­hoz képest nagyobb lett a füves terület, ezúttal 50 ezer négyzet- métert füvesítettek, hogy ezáltal csökkenjen a porszennyezés le­hetősége is. A szerdai sajtóbejáráson kide­rült az is, hogy a fesztivál terüle­tét 15 kilométer kerítés veszi kö­rül, a vendégek kényelmét 2500 kanapé, fotel és bútor biztosítja, a rendre és biztonságra 350 fős személyzet ügyel. Bemutatták az újonnan épülő, akár 12 ezer em­ber befogadására is alkalmas új Arénát, és a nagyszínpad extra látványvilágát, speciális effekt- jeit. Faragó Péter, a Magyar Turiz­mus Zrt. vezérigazgatója a renge­teg külföldi vendég kapcsán ki­emelte: ami jó a Balatonnak, az jó Magyarországnak is. A feszti­vál továbbviszi az ország jó hírét a világba. Csákovics Gyula, Za- márdi polgármestere kijelentet­te: a település megtelt a fesztivá­lozókkal, a szálláshelyeket már hónapokkal korábban kiadták. A kulisszatitkok közül meg­tudtuk például azt is, hogy a fel­lépők extra kívánságai között akad tíz felbélyegzett balatoni képeslap, zenei magazinok, száz darab egydolláros bankjegy, fül­dugó és vízipisztoly. Az idei Balaton Soundon a vi­lág legjobbjai mellett a magyar és nemzetközi élvonallal együtt 200 fellépő vár a partizókra öt napon át. Kirabolta az idős istvándi nőt Egy 18 éves nő rabolt ki egy idős asszonyt István­éiban. A helybeli nő bement a nyugdíjas házába, és pénzt kért. Nem kapott, ezért kirán­totta a pénztárcát az idős nő zsebéből, majd a földre lökte. Elmenekült a pénzzel, de ké­sőbb elfogták a barcsi rend­őrök. K.G. Drogozott a fiadi házaspár, lebuktak A kaposvári rendőrök iga­zoltattak egy fiadi házaspát. A 20 éves férjnél és a 17 éves feleségénél egy nejlon tasak- ban zöld növényi származékot találtak. A kábítószer-gyors­teszt pozitív eredményt muta­tott náluk. Kábítószer birtoklá­sával gyanúsítják őket. K. G. Próbafülkében falatozott a tolvaj Egy áruház bizton­sági őrei tetten értek egy tol­vajt. A 25 éves férfi édességet és üdítőt rakott a kosarába. A próbafülkében elfogyasztotta az árukat, a csomagolást egy ott talált ruha zsebeibe tette, majd a kasszasor előtt lerakta üres kosarát. Szabálysértés­sel gyanúsítják K.G. Kisteherautót loptak Kaposváron Egy 57 éves férfi el­vitt egy kisteherautót Kapos­várról engedély nélkül. A ko­csit egy mezőcsokonyai ház udvarán találták meg. K. G. SZÍNJÁTSZÓTÁBOR Kaposújlakon Palacsintasütéssel és történetmeséléssel indult a háromhetes kaposújlaki nyári tábor a helyi művelődési házban. Mindegyik hétnek külön tematikája van, ezt Leeső Péter táborvezető állította össze. Az első héten a színjátszással ismerkednek a gyerekek. A második héten újrahasznosított tárgyak, limlomok segítségével a kézművesség rejtelmeibe avatják be őket a környezettudatosság jegyé­ben. A harmadik hét a hagyományőrzésé, néptánc, népi játékok, üvegfúvás és népművészeti kiállítás várja a látogatókat. A színjátszótábort, amelyről egy kisfilm is készül, Leeső Péter vezeti, aki a Csiky Gergely Szín­ház színművésze, és önkormányzati képviselő a faluban. KÖZÉRDEKŰ Somogybán a sofőr dönthet arról, bekapcsolja-e a klímát I Balatonboglár, Három Királyok Szabadság u. 4. 85/353-922 18.00-22.00 Barcs, Dráva Köztársasága 2. 82/460-240 17.00-20.00 Csurg, Medicina Csokonai u.4. 82/471-017 18.30-20.00 Kaposvár, Szigeti-Gyula János TalliánGy.u. 20-32. 82/511-345 20.00-07,00 Marcali, Hársfa Hársfa u. 25. 85/411-286 19.00-20.00 Nagyatád, Aranyszarvas Kossuth), a 24. 82/351-684 18.00-20.00 Balatonszemes, Patienta Szabadság u. 13. 84/360-153 16.00-22.00 Zamárdi, F. G. H. Kossuth L. u. 9. 84/348-733 18.00-20.00 POSTABONTÁS IDÉZET A vidámságnak megvan az ereje ahhoz, hogy a félelem, a sértettség, a harag, a frusztrált­ság, a csalódottság, a depresz- szió, a bűntudat és a meg nem felelés érzéseit kiűzze az életed­ből. Azon a napon éred el a vi­dámságot, amikor rájössz, hogy mindegy, mi történik körülöt­ted, akkor sem lesz jobb semmi, ha nem vagy jókedvű. Anthony Robbins VERADAS július 9. Igaion 13.00-16.30 az Általános Iskolában, Szent István u. 100. Somogyszobon 13.00-16.00 az Idősek Klubjában, Kossuth u. 29. JOGSEGÉLY Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakem­berei ingyen nyújtanak segítsé­get jogi ügyekben: SOMOGY MEGYEI KORMÁNYHIVA­TAL IGAZSÁGÜGYI HIVATAL, JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT: 82/527-760, 82/527-570 ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTT­JOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMEN­TÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 20/4899-633 ÁLLAMpolqári bizottság az EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384 A hőségriadó miatt Budapesten to­vábbi 29 légkondicionált autóbusz forgalomba állításáról döntöttek. Hőségriadóban folyamatosan mű­ködnie kellene a budapesti buszo­kon a légkondinak, egyéb esetben a BKK fődiszpécsere dönt erről. 24 Celsius-fok esetén már be kell kap­csolni a gépeket. Megkérdeztük, mi a helyzet Somogybán. A megyei távolsági buszközleke­dést lebonyolító Somogy Megyei Szolgáltatási Központ állományá­ba tartozó autóbuszok 37 százalé­ka, összesen 86 jármű rendelkezik légkondicionáló berendezéssel. A klíma berendezések üzemeltetését az időjárási körülmények, a levegő hőmérséklete és az utasok többsé­gének igénye alapján asofőr végzi, hőmérséklet határ nincs előírva. A mostani rendkívüli időjárási kö­rülmények között valamennyi au­tóbuszon üzemel a klímaberen­dezés. A klímahasználat a jármű üzemanyag-fogyasztását növe­li, ezt az üzemanyag norma meg­állapításakor figyelembe veszik. A megfelelő szolgáltatási színvonal biztosításához alapvetően hozzá­tartozik a légkondicionáló beren­dezések használata, üzemeltetése, amelyet a társaság a járműbeszer­zései során is kiemelt szempont­ként kezel. A 2015. év elején be­szerzett és forgalomba állított 12 új autóbusz mindegyike rendelke­zik légkondicionáló berendezéssel. K.G. A z én történetem kilenc esztendeje kezdődött, amikor devizahitelre vettem egy autót. Akkor kifi- zetteték velem az illetéket a va­gyon szerzésre, különben nem is lehetett volna forgalomba he­lyezni a járművet. Eltelt kilenc év, az elszámolás miatt meg­szűnt a tartozás! A bank május 4-én lejelen­tette az illetékes hivatalnak, hogy enyém az autó. Majd pos­tán feladták az átadó nyilatko­zatot és a törzskönyvet. Vidéken dolgoztam, emiatt a bank levelét csak május 21- én kaptam kézhez. Másnap azonban rögtön mentem a kor­mányablakhoz átíratni a ko­csit. Ott azonban közölték, hogy meg kell fizetnem az il­letéket, mert az ő rendszerük­ben nem szerepel, hogy be van fizetve! Ezért kölcsönt kértem és még aznap átírattam az autót. Mindeközben az okmányirodá­val, a kormányablakkal és a NAV-al is közöltem, hogy má­jus 21-én jutottam az átírás­hoz szükséges iratokhoz. Min­denhol csak sajnálkozva vono- gatták a vállukat. Körülbelül egy hét múl­va a járási hivataltól kap­tam egy levelet, melyben kö­zölték, hogy eljárást indítot­tak ellenem, mert nem írattam át az autót. Őket is megkeres­tem telefonon és elmondtam, hogy amíg nem volt a kezem­ben a bank nyilatkozata, nem tudtam átíratni az autót! Ezek után a mai napon a kaposvá­ri rendőrkapitányságtól kap­tam egy 30 000 forintos sza­bálysértési bírságot a mulasz­tásom miatt. Az indoklásban szerepel egy mondat, idézem: A pénzbírság összegét sem a szabálysértési hatóság, sem a bíróság eljárása során nem mérsékelheti. Tehát fizessem be és kész! Ezek után még kíváncsian várom, hogy a NAV milyen ösz- szegű pénzre büntet meg, mert késve fizettem az illetéket! Hát így kerül annyiba egy kisautó (Opel Corsa) átírása, mintha kamiont vettem volna. Diczendy Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom