Somogyi Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-09 / 159. szám

0 BELFÖLD-KÜLFÖLD 2015. JÚLIUS 9„ CSÜTÖRTÖK HÍREK Pénteken csak a benzin drágul BUDAPEST Bruttó 2 forinttal eme­li a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénte­ken a Mól Nyrt., míg a gázolaj 2 forinttal lesz olcsóbb. MTI A bank csak úgy nem viheti az autót BUDAPEST Közérdekű perben döntött a Kúria a devizahitele­sek javára. Nem viheti el a bank behajtók útján szó nélkül az au­tót nemfzetés miatt, bírósági határozat kell hozzá. A Blikk sze­rint a hitelügyekre szakosodott szegedi ügyvéd, Bihari Krisztina indította perben gyakorlatilag darabokra szedték a Lombard devizahiteles üzletszabályzatát. A keddi ítélet iránymutató a bí­róságoknak a hasonló ügyek­ben. Az ügyvédnő szerint „a döntés legalább 600 ezer em­bert érint, de meggyőződésem, hogy minden devizahiteles per­ben jelentőséggel bír’’. MW 0,6 százalék volt a júniusi infláció BUDAPEST Júniusban a fogyasz­tói árak átlagosan 0,6 százalék­kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban; májushoz viszonyítva pedig 0,2 száza­lékkal emelkedtek - közölte a KSH. A szeszes italok, dohány­áruk drágultak a legjobban, míg az üzemanyagok és a háztartá­si energia ára csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Lon­doni elemzők 0,6-0,7 száza­lékos éves inflációt vártak, és arra számítanak. MTI A CBA kizárja a vasárnapi nyitva tartással trükköző boltokat Piac és fesztivál csiki-csuki Fenyvesen például egyetlen őstermelő málnaárus be is szállt a versenybe a hétvégén (fotónk illusztráció) A konzervatív britek lazítanának Egyre több trükkhöz folyamod­nak az üzletek azért, hogy va­sárnap is nyitva tarthassanak. A piaccá nyilvánítás után most már olyan bolt is van, amelyik fesztiválengedélyt kért magának. Kozár Alexandra alexandra.kozar@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG Már a CBA vezeté­sének sem tetszik a különcködő boltok magatartása. A vasárnapi nyitva tartásra vonatkozó jogsza­bály betartására szólította fel a ta­gokat a CBA Kereskedelmi Kft., a CBA franchise rendszer gazdá­ja, jelezve:-a törvényt megszegő­ket azonnal kizárják a hálózatból. Minden franchise tagtól elvárják a jogkövető magatartást, minden­ki érdeke ugyanis, hogy a vasárna­pi pihenőnap biztosításával javíta­ni tudják a munkavállalók életmi­nőségét és biztosítsák a családok együttlétét. Korábban egy interjú­ban Baldauf László, a CBA elnöke árról beszélt, szerinte válásokhoz vezetett a vasárnapi nyitva tartás. Két Balaton-parti CBA-t, az aka- li és a balatonfenyvesi üzleteket a helyi önkormányzat piaccá módo­sította, így ezek a boltok megtalál­ták a kiskaput a vasárnapi nyitva tartásra. Azóta már két Coop-üzle- tet is piaccá nyilvánítottak. Közben a nemzetgazdasági tár­ca bejelentette, a CBA fenyvesi „termelői piacával” nincs min­den rendben, ezért törvényessé­gi felülvizsgálatot kezdeményez­Angliában is napirenden van a vasárnapi nyitva tartás kérdé­se, de ellenkező előjellel. A kon­zervatív kabinet javaslata szerint megengednék a polgármeste­reknek, hogy saját hatáskörük­ben lazítsanak a vasárnapi ke­reskedelmi korlátozásokon, ez­zel pörgetve a gazdaságot. Ang­liában és Walesben minden bolt­ban lehet vásárolni vasárnap, de a 280 négyzetméternél na­gyobb üzletek csak hat órát le­hetnek nyitva. A pénzügyminisz­térium a 600 londoni üzletet tö­mörítő New West End Company tanulmányára hivatkozik, ami szerint ha a nagyobb boltok még két órát nyitva lehetnének, az 200 millió font extra forgalmat és 3000 munkahelyet teremte­ne, csak Londonban. nek a megyei kormányhivatal­nál. Nem csoda, hiszen ezen a „piacon” legutóbb mindössze egy málnaárus kínálta áruját. Ehhez képest lapunk megkeresésére Ba- latonfenyves jegyzője, dr. Tóthné dr. Sass Mónika úgy nyilatkozott, minden a legszigorúbb törvényi előírásoknak megfelelően zajlott, a helyi kft piacnyitási kérelemmel fordult hozzájuk, a pályázó megfe­lelt az igen szigorú területrende- • zési, közegészségügyi és élelmi­szer-higiéniai feltételeknek. La­A Lidi nem száll be A Lidi Magyarország vezetősé­ge tegnap közölte: tiszteletben tartva a törvényt, az áruházlánc nem követi a kiskereskedel­mi szektorban most kialaku­lóban lévő gyakorlatot, vagyis egyetlen üzletét sem fogja piaccá nyilvánítani a jövőben annak érdekében, hogy vasár­nap is minden egységüket nyit­va tarthassák. púnk kiderítette, más balatoni te­lepüléseken is beadtak magyar­üzletek piacnyitási kérelmeket. Ez mind semmi: az egyik zug­lói CBA még trükkösebb dolgot eszelt ki: fesztiválengedélyt kért magának, hogy vasárnap is üze­melhessen. Ezt megerősítette Ka­rácsony Gergely, a XIV. kerületi önkormányzat polgármestere is. Gulyás Gergely, a Fidesz frak­cióvezető-helyettese a „trükkök­re” úgy reagált, visszaélésszerűen nem lehetséges az, hogy a bolt egy sarka miatt piaccá nyilvánítsanak egy üzletet. Az MSZP mindeneset­re, miután háromszor próbálko­zott a boltbezárásos népszavazási * kérelmével, felszólította a telepü­lések jegyzőit, a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazásig min­den üzletet, amely ezt igényli, nyil­vánítsanak piaccá ugyanazokkal a feltételekkel, mint ahogy az a CBA fenyvesi és balatonakali bolt­jai esetében történt. Quaestor: törvénysértést emlegetnek BUDAPEST Magyar Gábor ügyvéd elfogadhatatlannak és törvény- sértőnek nevezte, hogy első kör­ben csak hatmillió forintig fize­tik ki a Quaestor-károsultakat, miközben a tavasszal elfogadott törvény 30 millióig terjedő kár­talanításról szól. Az ügyvéd úgy nyilatkozott, megosztja a káro­sultakkal, milyen eszközökkel kényszeríthetik ki a teljes kár­talanítást. Palotás János közgaz­dász, a károsultak érdekeit kép­viselő másik neves szakember ál­láspontja is ez: „Egy alkotmány- bírósági beadványra hivatkozva egyetlen szervezet sem jogosult egy hatályban lévő törvény vég- rehajtásátfelfüggeszteni." Hozzá­teszi, minden károsult számára fennáll annak a lehetősége, hogy jogi képviselet nélkül felszólítás­sal éljen a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja felé törvé­nyes kötelezettségének haladék­talan teljesítésére. Az osztalékhoz sem jutnak hozzá az érintetettek. A Quaestor-botrány tehát to­vább dagad: sajtóinformációk sze­rint az OTP és a Mól éves osztalé­kait is a zárolt számlákra utalták a részvényeseknek (kötelességük volt utalni), így a jogos tulajdono­sok azokhoz sem tudnak hozzá­jutni. Pedig az OTP Bank is meg­erősítette: Alkotmánybírósághoz beadott kérelmüknek nincs ha­lasztó hatálya, tehát elbírálása nem lehet hatással a Quaestor-tör­vény végrehajtására. MW HIRDETÉS Az otthon a legfontosabb Önnek is, nekünk is. A FOGAZ biztonságos és ügyfélközpontú szolgáltatása már egész Magyarországon elérhető. A társaság a hosszútávon megfizethető megoldásokat nyújtó nemzeti közműszolgáltató alappillére. ENKSZ FOGAZ www.fogaz.hu 06 4 0 474-474 ISMERJE MEG A NEMZETI KÖZMŰSZOLGÁLTATÓT! Kiemelt ügyfélszolgálati pontok: Kaposvár, Bajcsy- Zs. utca 15. Hétfő: 12:00-20:00, Kedd, csütörtök: 8:00-16:00; Szerda, péntek: 8:00-14:00: Tab, Kossuth Lajos utca 61. Szerda: 14:00-18:00, Csütörtök: 12:00-16:00; Marcali, Rákóczi utca 16. Hétfő: 14:00-18:00, Kedd: 13:00-17:00 Nagyatád, Baross Gábor utca 3. Hétfő: 14:00-18:00. Szerda: 8:00-12:00; Siófok, Fő utca 186-188. Kedd: 14:00-18:00; Szerda: 14:00-18:00 A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a FÖGÁZ-t jelölte ki egyetemes szolgáltatói engedélyesként 4665/2015. számú határoza­tában legkésőbb 2016. január 1-jei hatállyal az EJDN által ellátott felhasználók vonatkozásában. A kijelölő határozatban előírt kötelezettségnek megfelelően ezúton tájékoztatjuk a FŐGÁZ, mint egyetemes szolgáltató elérhetőségeiről, szolgáltatásairól. A tájékoztatás nem teljes korú, a FŐGÁZ-ról a társaság honlapján talál további információkat Új segélyt kért Görögország BRUSSZEL/STRASBOURG Görögor­szág szerdán benyújtotta új se­gélykérelmét az euróövezet ál­landó mentőalapjának, az Euró­pai Stabilitási Mechanizmusnak (ESM). Most nem kettő, hanem három évre szóló finanszírozá­si megállapodást kötne Athén az ESM-mel. A mentőalap megkapta az új javaslatot. Az Eurócsoport hétvégén ismét összeül, hogy ja­vaslata alapján döntsön az Euró­pai Bizottság a keserves proce­dúráról. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke világossá tette, ha nem sikerül megállapodni, akkor a tárgyalások véget érnek, és a le­hető legrosszabb forgatókönyv is elképzelhető: „Hétfőn akkor már egy másik Európára ébredünk” - mondta. „Európa továbbra sem talált megoldást az öngerjesztő adós­ságválságra, és ez olyan európai probléma, amely európai megol­dást igényel” - mondta az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tegnap délelőtt Alekszisz Ciprasz miniszterelnök. Kijelen­tette: a zsákutcába vezető meg­szorítások miatt országa a folya­matos recesszió csapdájába esett. Kiemelte, az országának folyó­sított milliárdokból csak a ban­kok részesültek, a hétköznapi gö­rög emberek nem. MW/MTI Felvételizők: még egy esély korrekcióra BUDAPEST Csütörtökig van lehető­ségük a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelent­kezőknek arra, hogy benyújt­sák a még hiányzó dokumentu­maikat, s módosítsák a koráb­ban megjelölt szakok sorrend­jét. Az Educatio Kft. és az Okta­tási Hivatal közleménye szerint a diákok a jelentkezéshez, pont- számításhoz szükséges doku­mentumokat az e-felvételi doku­mentumok menüpontjában tud­ják feltölteni. Ugyanitt követhe­tik nyomon a jelentkezéssel kap­csolatos dokumentumok elbírá­lását is. Az eljárás során a felvételizők nek egyetlen alkalommal van lehetőségük módosítani a jelent­kezéskor megadott képzések sorrendjén, ezt szintén csütör­tökig tehetik meg. Az elbírálást követően a jelentkező már az új sorrendjét fogja látni. A sorrend­módosítás során csak a jelentke­zéskor megadott szakokat lehet átmozgatni, új képzést már nem lehet rögzíteni. Szintén csütör­tök a személyes adatok módosí­tásának határideje. A ponthatárokat július 23-án este hirdetik ki, azok elsőként a www.felvi.hu honlapon lesz­nek elérhetők. Akik jelentkezés­kor megadták a mobilszámukat, még aznap este SMS-értesítést is kapnak az eredményekről. MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom