Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-18 / 150. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1990. október 18., csütörtök MATYIKÓ SEBESTYÉN JÓZSEF A PÁPAI KOLLÉGIUM ÚJJÁÉLEDÉSE BESZÉLGETÉS KÖVY ZSOLTTAL A Dunántúl, így Somogy megye és Siófok művelődési életére is nagy hatással volt a történelmi idők során a Pápán működő református iskola és nyomda. Egyik távoli ősöm, Márk Sámuel, Petőfi Sándor és Jókai Mór osztálytársa volt a pápai kollégiumban. Öt, mint a családi emlékezet megőrizte, Jókai Mór többször is meglátogatta Siófokon. A pápai kollégium nem vallási elfogultságra nevelt; falai között református, evangélikus, katolikus, zsidó diákok együtt tanultak! A haladó nemzeti hagyományok ápolására és megőrzésére nevelt úgy, hogy egyúttal az egész világ közös értékeinek a megbecsülésére is tanított. A magyar kultúrának és oktatásügynek felmérhetetlen károkat okozott az egyházi iskolák megszüntetése, mert a haza és a haladás életre szólóan összetartozó fogalmakká váltak a kollégium neveltjeiben, s ez elveszett. Az alapítvány mai kuratóriumának főtitkára KövyZsolt, a Dunántúli Református Egyházkerület tudományos gyűjteményeinek igazgatója, akivel Veszprémben, a pápai és veszprémi népfőiskolák elindulásának 50. évfordulóján rendezett emlékülésen beszélgettem a Pápai Református Kollégium szenvedésekben és próbatételekben bővelkedő esztendeiről és az újrakezdés mában megvalósuló terveiről. — Nagytiszteletű Úr! Először arra kérem, hogy mutassa be röviden a Pápai Református Kollégium történetét. — Mindhárom szónak megvan a maga jelentősége. Annak is, hogy pápai, annak is, hogy református és annak is, hogy kollégium. Kezdem azzal, hogy pápai. Egyfajta történelmi csoda, de ugyanakkor ma már küldetés is, hogy ez a híres iskola Pápán keletkezett, itt fejlődött és szenvedett, s itt élt meg egy olyan virágkort, mely az egész városnak rangot adott. Történelmi csoda, mert szellemi fogantatásához egyrészt hozzájárult már a reformáció előtti iskolaszervező múlt is (gondolva a ferencesekre, vagy a bécsi és római korai peregrinációra), de természetesen a földbirtoklás törvénye, a földesurak (Thurzó Elek, Enyingi Török Bálint) protestáns vallása is. Főképpen ez a két motívum, ami természetesen kötődhetett volna egy más városhoz is, rakta le Pápán egy olyan iskola alapját, amely egy fél ország számára lett igazi szellemi műhely. Folytatom azzal, hogy református. Tudnivaló, hogy az 1531-ben, egy városi plébániai iskolából protestánssá lett iskola, jó fél századon át inkább evangélikus hitvallású volt, s csak az 1570-es évekre erősödött meg a református vallás Török /sfvánföldesurasá- ga, s Huszár Gál illetve Huszár Dávid lelkipásztorkodása idején. Utána már töretlen a református fejlődés, melyet a holland peregrináció jelentősen megerősít, úgy a szellemet, mint az iskola szervezetét illetően. Töréseket csak az ellenreformáció okoz, mert a 17. században is, amikor Séllyei István és Kocsi Csergő Bálint pápai kollégiumi professzorok gályarabságot szenvednek, s a 18. században, mikor is 1752—1783-ig megfosztották szabad vallásgyakorlatuktól a reformátusokat, az iskolát pedig — algimnáziummá fokozva — Adászte- velre száműzték. A türelmi rendelet után ez a református szellem ismét felerősödött, s az ünnepi legációk, s az akadémikus rek- torságok révén az egész dunántúli református egyházkerület közös ügyévé vált a pápai kollégium, amelynek 1797- ig a pápai református egyház volt a fenntartója, utána pedig (1952-ig) a dunántúli református egyházkerület. S végül folytatom azzal, hogy ez az iskola a nagyenyedivel, a debrecenivel, a sárospatakival egyenrangú kollégium vo\\. Ami azt jelentette, hogy az iskola falai között mindig többszintű, többtagozatos tanítás volt. 1585-től vannak írott törvényei a kollégiumnak, az akkori nyelven „illustris schola”- nak, amelyekből megtudjuk, hogy volt már latin iskolája, középiskolája (gimnáziuma), de már teológiát is oktattak, tehát főiskolája is volt. A 19. században jogakadémiája, majd tanítóképzője is volt, a 20. században kereskedelmi iskolát létesített, sőt 1945-től a nő- nevelő-intézetet is szárnyai alá vette; de két tagozata működése minden időszakában volt, mégpedig a teológiai akadémia és a gimnázium. Az 1867-es kiegyezésig a gimnázium hatosztályos volt, s csak ezután fejlődött ki nyolcosztályossá. A hosszú hatosztályos korszakban a gimnáziumi tantárgyak zömét felsőbb tanulók, ún. publicus praeceptorok oktatták. Az akadémiai (teológiai, jogi, filozófiai, egyháztörténeti, neveléstudományi) osztályokban tanítottak az európai képzettségű professzorok, tanszékrendszerű oktatási metódus szerint. A19. századnak olyan zseniális professzorai voltak, mint Tóth Ferenc egyháztörténész, Mándi Márton István filozófus, Tarczy Lajos természettudós, Bocsor István nyelvész és történész. Nem maradt el mellettük azonban a 20. század sem, amit Antal Géza filozófus-teológus, Rab István klasszika-filológus, Fejes Zsigmond matematikus és Trócsányi Dezső filozófus neve fémjelez. Ebben a törvényeiben szigorú, de diákönkormányzatában, s az 1841-től működő irodalmi képzőtársaságában mégis feloldódást, szabadságot adó, a szegényeket felkaroló, a felekezeti és nemzetiségi toleranciát gyakorló iskolában valóban nagy szellemek adták át egymásnak helyüket. Olyan diákok jártak ide, akiknek neve, személyisége eggyé lett a nemzeti történelemmel és nemzeti irodalommal. Csak néhány nevet szabad legyen felsorolnom. Itt tanult Petőfi Sándor, Jókai Mór, Orlai Petrich Soma, Marczali Henrik, Thaly Kálmán, Eötvös Károly, Ballagi Mór, Vikár Béla, Kákicsi Kiss Csaba, Lőrinc- ze Lajos, Nagy László, Somogyi József, Csoóri Sándor, Rab Zsuzsa. Ezt az iskolát az 1948. évi államosítás is megkímélte. Az egyház kezén maradt az egyezség szerint. Rákosi Mátyás 1952-ben azonban felrúgta a megegyezést, s a sztálinizmus elfoglalta az ősi kollégiumot. — Mi jellemezte a kollégium oktatási rendszerét, miben látja Ón az iskola szellemi vonzerejét? — Hosszabb lélegzetű bevezetőmben mar érintettem is azt, ami a második kérdést illeti. Mégis van azért elmondandó és kiegészíteni való. Kezdjük azzal, hogy eleink az iskolát az egyház veteményeskertjének tartották. A kollégium pedig különösképpen jól művelt veteményes volt. Ebben benne volt az is, hogy az egyháznak nevelt az iskola vallásos, erkölcsös embereket, jó papokat, tanárokat, presbitereket, becsületes református egyháztagokat. De a református vallás magyar vallás volt. Ezért az iskola a nemzet iskolája is volt. Nem véletlenül választotta Jókai Mór az iskola jelmondatául azt, hogy „Istennek, Hazának, Tudománynak.” Minden igazi nagy nemzeti „rebeliió- ban” benne volt az iskola. A kuruc háborúkban is, negyvennyolcban is, az utána való ellenállásban is, s minden haladó megmozdulásban. Egy volt ez az iskola a nemzet gondjaival és örömeivel. De természetesen a legmagasabb szintű tudomány oktatásában is élen járt az iskola. Ebben volt segítségére a külföldi peregrináció, az ösztöndíjak rendszere, a mindenkor magas követelményt támasztó tanárkiválasztás, s a tervszerű tehetségkutatás is. Papok, tanítók a legtehetségesebb diákokat küldték fel mindig Pápára. Óriási segítséget nyújtott az oktatáshoz a mindenkor magas színvonalú felszereltség, s a már korán európai hírűvé vált, a legjobb művek beszerzésére törekvő, főiskolai könyvtár. S említettem már, hogy a szigorú törvények mellett a szellem — a valláserkölcsöt természetesen védelmezve — liberális volt, a tanár és diák kapcsolat oldott, és önállóságra, alkotásra, szabad véleményre ösztönző. — Hogyan értékeli az elmúlt negyven esztendő történetét, különös tekintettel az országot s a nemzetet megnyomorító „nehéz időkre"? — A negyvenes szám többször is előfordul a Bibliában. Nagy eseményekhez és személyiségekhez kötő- dötten. Mondhatjuk, hogy egy szent szám. Akármennyire szeretnénk is tárgyilagosak lenni, de erről a negyven esztendőről alig lehet jót mondani. Ha a témánál, az oktatásnál és nevelésnél maradunk, akkor pedig különösképpen nem. Most látjuk, hogy a valláserkölcsi nevelés, az okos függésre, a korlátok ismeretére, az etikai szabályokra, az eszményekre való nevelés elmaradása milyen mérhetetlen kárt okozott a lelkekben. Mennyire sivárrá vált a gondolkodás, s mennyire felelősségvesztetté az ember. Nemzeti elnéptelenedésünk is ezekre az erkölcsi elsüllyedésekre vezethető vissza. Persze a szakmai oktatási problémák is megszaporodtak. Sok mindenbe belevágott az oktatáspolitika, de rá kellett jönni arra, hogy a gondolkodás szabadsága, s az igazi szakemberek bevonása nélkül semmire sem lehet menni. A tennivaló óriási. A helyreállítandó pápai református kollégium az oktatás és nevelés nemzeti értékű megújításából méltó módon ki akarja venni a részét. — Pápa híres kollégiuma sem maradhatott meg csak álomnak. A „Dunántúl Athénjének” is fel kellett támadnia halottaiból. Hogyan született meg a református kollégium újraindulását célzó alapítvány terve? — Öregdiák barátainkkal együtt már 1987. őszén megtettük az első lépéseket a pápai református kollégium viszszaállítása érdekében. Felkerestük Tóth Károly és Kovách Attila püspököket, beadványokat írtunk, körlevelet bocsátottunk ki, de a hivatalos egyház nem támogatta kellően törekvéseinket. Naiv álmodozónak tartottak bennünket. Csaknem kimosolyogtak és kigúnyoltak. Nosztalgiának nevezték felelősségteljes akcióinkat. Amikor úgy éreztük, hogy az egyház kapui bezáródtak, elhatároztuk, hogy alapítványt hozunk létre a pápai református kollégium visszaállítása és fenntartásának folyamatos anyagi támogatásacéljából. Jogász barátaink igen sokat segítettek a szöveg kialakításában, ami végül is 1989 kora tavaszára nyerte el végső formáját. A jóváhagyásnak is voltak nehézségei, de végül is 1989. május 11 -én pecsét került az alapító okiratunkra. A Művelődési Minisztérium jóváhagyta az alapítványt, amelynek alaptőkéje csaknem félmillió forint volt. Azóta egymillió forinttal gyarapodott a tőke, s több külföldi gyűjtés is elindult: Amerikában, Svájcban, Hollandiában, Angliában, Nyugat-Németországban, Ausztriában és Svédországban. Az alapítványunkat Mándi Márton Istvánról neveztük el, aki 1790—1831 - ig volt rektor-professzora az iskolának. Nemcsak polihisztor tudása miatt esett rá a választás, hanem nevével az újjászületést is ki akartuk fejezni, hiszen a híres professzor az adászteveli száműzetés után élesztette fel hamvaiból az iskolát és tette egyenrangúvá a nagyenyedivel, a patakival és a debrecenivel. Az ő érdeme is benne van Pápa város felvirágoztatásában, s abban, hogy ez a város a „Dunántúl Athénje” megtisztelő nevet kapta. Mi is erre törekszünk most. Ilyen nagy iskolát akarunk. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Somogyi József szobrászművész, a református zsinat világi elnöke s a dunántúli református egyházkerület főgondnoka. Titkára én vagyok. Tagjai: Rab Zsuzsa író, dr. Imre Samu akadémikus, Ferencz József mérnök,, a Pápai Öregdiákok Baráti Körének főtitkára, Vida Lajos mérnök, Nagy Lajos református lelkész, Bujáki Miklós tanár és Szűcs Attila mérnök. A jogi bizottság tagjai: dr. Dávid László ny. ügyvéd, dr. Mohácsy Lajos ny. bíró és dr. Pap László ny. ügyved. — Mennyire sikerült megteremteni az intézmény működését biztosító anyagi eszközöket? Milyen segítségeket várnak a külföldi egyházaktól? — Az iskola is megkapja a fejkvóta szerinti állami támogatást. Mérsékelt és a jó tanulásra ösztönző progresszív tandíjra is gondolunk. A dunántúli református gyülekezetek iskolaalapot hoztak létre, amelyből folyamatosan támogatják az iskolát. Számíthatunk a külföldi egyházak támogatására is, de főképpen a pápai öregdiákok által szervezett gyűjtésekre és alapítványokra. Az Amerikában élő pápai öregdiákok létrehozták a „Tarczy Lajos- alapítványt”, a svájci magyar nyelvű protestánsok pedig a „Reformatio Hungarica” alapítványt kiterjesztették a papai kollégiumra is, külön bankszámlát nyitva számunkra. Természetesen a mi alapítványunk is mindig kész a segítségnyújtásra, amely most már a külföldi befizetések számára is nyitott bankszámlát a Budapest, Pozsonyi úti Hitelbankban. (Minden külön felvilágosítást megad alapítványügyben a Mándi Márton István Pápai Református Kollégium kuratóriumának A református főiskola titkársága, Pápa, Március 15. tér 9. 8500. Telefon: (89)24-240). A kollégium visszaállítása átadásiátvételi ütemtervének elkészítésére egyházi-állami vegyesbizottság alakult, amelynek az a feladata, hogy megegyezésre alkalmas tervezetet tegyen le az asztalra. A bizottságnak én is tagja vagyok, s azon dolgozunk, hogy az alapmegegyezés szerint legkésőbb 1991 őszén megindulhasson az oktatás a pápai református gimnáziumban. Öt épületünket vették el jogtalanul 1952-ben. Ezeket mind visszakértük. Reméljük, hogy mind vissza is kapjuk. Ezek: az iskolaépület, a menza, két diákszállás s két tanári lakás. 1952- ben felszerelten vették el az iskolát. Ugyancsak felszerelten szeretnénk visszakapni. Szó van arról is, hogy a jelenlegi állami gimnáziumot teljesen átvesszük, tanári karával és diákjaival együtt, természetesen református igazgatót mi állítanánk, s a vallástanítást bevezetnénk. A tanárok türelmi időt kapnának a beilleszkedésre.- Ha ez a terv nem sikerül, akkor alulról építkezve szervezzük az új református gimnáziumot. I. és II. évfolyamok, párhuzamos osztályokkal való indításával. Hamarosan létrehozzuk az igazgatótanácsot. Választunk ideiglenes kollégiumi igazgatót, s ideiglenes gimnáziumi igazgatót. Kollégiumi igazgatóra azért van szükség, mert a régi rend szerinti kollégiumot akarunk, vagyis helyreállítjuk a teológiai akadémiát is. —Az újrainduló pápai kollégiumban lesz újra népfőiskola is! „Bűnfelen pillanat ez ”, hogy a belső erők összefogásával, megjelenésével valami szép és nagydolog születhessen. Kérem, szóljon részletesen elképzeléseiről. — Lesz népfőiskola is. Hiszen minden értelmes hagyományt fel kell újítani. A népfőiskola is ilyen volt. Ha valamikor szükség volt a nép fiainak szellemi és erkölcsi megújítására, akkor most igen nagy szükség van erre. Valóban „bűntelen pillanat” ez. Az elhatározások, tervezések ideje. Bűntelenné teszi a tiszta szándék, a nemzeti lelkiismeret, a felelősség komolysága, s az, hogy mindennek előtte vagyunk, még nem ronthattunk el semmit. De éppen ezért a felelősség súlya máris rajtunk van. S máris számon kérik (előre is), hogy jó iskolát csináljatok, mert csak annak van értelme és létjogosultsága. De ezt mi is tudjuk. Fel akarjuk újítani a külföldi kapcsolatokat. Hitvallásban, hazafiságban s természetesen szakmailag is a legkü- lönb tanárokból akarjuk összehozni a tanári kart. Persze tudjuk, hogy ehhez bizonyos idő kell. Újra a tehetségek iskolájává akarjuk tenni az iskolát. Kellően és arányosan próbáljuk egyeztetni a klasszikust a modernnel. Minden okos kezdeményezésnek helyt adunk, ami a nívót emelheti. Felélesztjük a képzőtársaságot, az ifjúsági egyesületeket, a külföldi kirándulásokat, a cserkészetet, a tavaszi és nyári konferenciákat. Hisszük, hogy ez az iskola feltámasztja az elárvult dunántúli reformátusságot, s évente kiváló diákokat bocsát ki falai közül, akik a nemzet megbecsült,alkotó polgáraiként egy új szellemi és erkölcsi honfoglalás követeivé válhatnak.
