Somogyi Néplap, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-29 / 177. szám
1989. július 29., szombat 5 Késő bronzkori öntőformákat találtak Vas megyében, a Gór melletti ásatás során (bal oldali képünk). Az időszámításunk előtti 1000-ből való leletek fejlett öntőfechnikájú központról árulkodnak. Óbudán pedig római kori leletekre bukkantak (jobbról) az újjáépítéskor. A Budapesti Történeti Múzeum munkatársai épületmaradványokat és egy késő római temető részleteit tárták föl. (MTI-fotó — Arany Gábor és Fényes Gábor felv.) A bakancsosok 100 kilométert is megtesznek Hulladékgyűjtés és táborozás A siketek kaposvári általános iskolája és diákotthona — az intézmény tataro^ zása ellenére is — kinyitó* ta kapuit a nyáron az ország különböző részeiből érkező vendégek előtt. Ottjár- • tünkkor két diákcsoport elszállásolásáról és étkeztetéséről gondoskodtak, s mint dr. Tóth Lászlóné gazdasági vezető elmondta, örömmel vállalkoztak rá. Azért is, mert a bevételeket szociálpolitikai célokra tudják fordítani, tanulóik évközi ellátását tudják tovább javítani. Csongrádról, a Kőrös torkolatánál fekvő városkából érkezett 27 tanuló, hogy tíz napot városunkban töltsön. — Általános iskolánk és diákotthonunk hulladék- gyűjtést szervezett, 81 ezer forintos bevételünkből tudtuk biztosítani tanulóink táborozását. Véletlen, hogy Somogy megyét választottuk, de nem bántuk meg, mert nagyon jól érezzük magunkat gyönyörű városukban — mondta Horváth György gyógypedagógus. A táborlakók Kaposvár minden nevezetességét felkeresték, jártak Szentjaka- bon, kirándultak Keszthelyre, fürödtek a Balatonban és a Desedában- is. — Nekem a keszthelyi kastély tetszett a legjobban — mondta a 6. osztályos Kecskés László. — A kaposvári sétálóutca volt a legszebb, és a sok k.- rakat — állította a hetedikes Csendes Veronika. A gyerekek végül „megegyeztek”: -minden programjuk jól sikerült, és megszerették Kaposvárt. E tíz nap alatt barátságok is szövődtek a siketek diákotthonának néhány kis lakójával. A közös délutáni magnózások és esti beszélgetések során még a hallássérült gyerekek sajátos jelzéseit is megtanulták a táborozok. Remélik, hogy közös óhajuk valóra válik: máskor is eljutnak még Somogyba, találkozhatnak barátaikkal. A Somogy—Zselic vándortábor résztvevői első éjszakáját töltötték itt otthonuktól, a Hajdú-Bihar megyei Földestől távol. Az általános művelődési központ diákjai 60 útvonalból választották ki a Kaposvártól Darányig terjedőt, hiszen erre még nem jártak. A kis bakancsosok két hét alatt jutnak el céljukig s ehhez naponta 10—15 kilométert gyalogolnak a somogyi lankákon. Romantikus táborozásuk lesz: sátrakban és faházakban töltik az éjszakákat, esetenként patakban mosakodnak. És önellátóak: főznek, mosnak és vigyázzák a* környezetüket, védik a természetet. A Kaposváron töltött csonka két nap sem telt el haszontalanul. A túra előkészítése mellett városismereti vetélkedőt szerveztek a gyerekek. Föltérképezték és maguk között felosztották a várost, gyűjtötték az ismereteket az esti döntőhöz. — Barangolásaink során gyerekeink megismerkedhetnek az ország legszebb tájaival, az emberekkel. Fejlesztjük erőnlétüket, és szellemi feladatokat is bőven kapnak — mondta Szabó Etelka táborvezető. — A vándortábornak közössség- teremtő ereje van. Ezért is sok közöttünk az „öreg” vándortáborozó. Varga Zsolt RÁDIÓJEGYZET RókavadászdA múlt héten elfeledkeztek Szilágyi Jánosról. A hangulat fokozódik; nyár van, forróság, s ez tovább bőszíti az elégedetleneket —- nem beszélve arról, hogy ilyenkor is kell dolgozni, az irodák szigeteltek: csupán'a hőséget lehet bennük érezni. Nem csoda, ha egyikmásik műsorról megfeledkeznek a szerkesztők. A Halló, itt vagyok! különben is „ősrégi”: az első telefonos műsorok közül való, mindenki tudja, hogy mikor várható, a telefonszámot is ismerik az emberek. Minek újra és újra leirogatni, csak a helyet foglalja az amúgy is drága papíron? Maholnap a Híradót is kitörlik majd a műsorfüzetből, meg az Esti mesét sem tüntetik föl. Rövidesen elkészül hozzá a stabil érvekkel alátámogatott ideológia: takarékoskodjunk, mert a hangulat fokozódik. Szilágyi méregbe jött; leteremtette, akit ért, de ezt már hétfőn este nem hallotta senki. Szilágyi úr nyugodt és szellemes volt, mint mindig. Egy csapásra megoldotta a helyzetet. Egy évvel ezelőtti felvételt forgatott le; lehet, vannak, akik hallották már akkoriban is, de talán a tanulságos beszélgetések most sem lesznek unalmasak. Az ismétlésekre amúgy is szükség van. — vélik sokan —, az emberek előre nemigen figyelnek a történésekre, csak felületesen hallgatják a műsorokat és elvész a mondanivaló. Néha úgy tetszik, a szerkesztők nem ismernek határokat, és kétszer-háromszor is leadnak olyan programokat a rádióban, amelyeken már először is elaludt a közönség. Szerencsére a hétfőn este sugárzott Fűtől fáig nem ezek közé tartozik. Kié a vad?— tette föl a kérdést a szerkesztő, Balogh István a három szakavatott. vendégnek. A felvetés roppant időszerű, ugyanis készül a vadászati törvény — immár tíz éve —, s ha minden igaz, még ebben az évben az Országgyűlés elé kerül. A vad jól jövedelmez, mondják a szakértők, de nem kell ehhez tudósnak lenni: aki nem vak, látja, hogy dúsgazdag külföldiek járnak a mi vadászmezőinkre és halomra lövik a trófeás állatokat. No, persze jó pénzért. Kemény valutát fizetnek még az agancsért is, nem beszélve az itt töltött vendégéjszakákról. Ebből a tekintélyes haszonból többen részt kívánnak, mint ahányan ma részesednek belőle. Ott vannak az eladósorban levő téeszek. De kinek kell az ugar, a mérhetetlen adósság, meg a tíz éve tönkrement gépek. A „szakadék” szélére jutott üzemek egy része mostanában azt szeretné elérni, hogy azé legyen a vad, akinek a földjén él. A téeszek úgyis mindig pereskedtek a vadász- társaságokkal, most legalább pontot tennének az ügy végére: ha a bika lelegeli a kukoricát, a téeszelnök csak a csőszt zavarja el... A műsor hibája csupán az volt, hogy egyetlen mezőgazdasági üzemből sem hívtak vendéget. A főhivatal képviselője, a jogász és a Szabolcs-Szatmár megyei fővadász elmondták érveiket, természetesen mindahá- nyan ellenezték a téeszek javaslatát. A szerkesztő még egy riporttal is alátámasztotta a meglehetősen egyoldalúra sikeredett polemizálást. Az is elhangzott, hogy bizony, Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettesünk is Szabolcsban sportolt, de megérte a helyieknek, mert a vadászat után ötmillió forintot kaptak egy istálló építéséhez. Nem szabad a vadásztársaságoktól elvenni, amit évekig gondoztak, a vadászok (munka)időt nem kímélve rengeteg társadalmi munkával tették olyanná a területeket, amilyen most, s közben egy nyeszlett róka is több vadhúst cipel haza, mint a vadászok. Kézenfekvő megoldás: egy ideig csak rókára kell vadászni. Hadd pusztuljon a gaz tolvaj... Később a vadászok részesedése is több lehetne. A hangulatom fokozódik. Faragó László ZSOLNAI HÉDI: Johanna a kocsmában (őmj Bódulat Zsolnai — miniszteri ajánlólevéllel — bekopog a nagy tekintélyű zongoristához, zeneszerzőhöz és szövegíróhoz, Vécsey Ernőhöz. Vé- csey tehetségtelennek tartja, ám tanítja egy ideig. Kapcsolatuk igazán nem úgy indul, hogy abból szerelem lesz. Az lett! Zsolnai életében a legnagyobb. Amikor Vécsey feleségül veszi, Zsolnai egy ideig megszűnik a tanítványa lenni. Vécsey kikötése, hogy ne énekeljen, mivel hiábavalónak tartja az ifjú lány igyekezetét. Vécsey Ernő nem tanította tovább? Hatalmas ég! Mi mindenre tanította! Megtanította: önmagára! Megtanította elfelejteni, észre se venni a kicsinyes dolgokat, önérzetre, jó értelemben vett gőgre tanította. Enni, járni, „bevonulni” tanította. Tartásra! Belső tartásra, amely nélkül mindenki, aki „ugrálni” merészel, csak „ordító egér”... S Vécsey Ernő — Zsolnai Hédi első férje és felfedezője megtanulta mellette — őszintén, nem színjátszásból —, hogy az ágynak milyen nevetségesen nulla jelentősége van, ha csak „arra” használják. Neki szüksége volt valamiért ezekre a „nul- lák”-ra; soha eszébe nem jutott visszacsalni. Nem érezte megcsalva magát. És rabnak sem. Pedig teljesen egyoldalú személyi szabadságjog uralkodott közöttük. Ám ezt annyira természetesnek vette,' annyira magán hordta a megközelíthetetlenséget, hogy házasságuk ideje alatt föl sem merülhetett, hogy bárki a közelébe férkőzhessen. Nem erkölcsi érzékből. Talán nem is becsületből. Egyszerűen elképzelhetetlen lett számára minden más férfi. S Ernő valóban olyan volt az ágyban, amilyen a híré: „jó férfi”! Izgalmas bőre volt. Ez egyszerűen kiele- mezhetetlen, miért, mitől, kinek és ki számára izgalmas egy bőr. Egy nyak- szirt. .. Egy mindig visszatérő mozdulat... Egy ide- gesítően szigorú tekintet, amelyet mégis szeretünk; amely nélkül üressé válik az élet, a reggel, az éjszaka, az ágy, az asztal — minden. Jó volt ülni a fürdőszobában, és hallgatni a dalokat. Bár előfordult, hogy időnként néma csend lett. S ő nem volt ideges. A növendékek erőszakosak voltak. Volt közöttük olyan, aki ha jött, Hédinek kávét kellett bevinnie, vagy bármi kitalált badarsággal „elnézést a zavarásért”, de be kellett menni. Mikor elment, nagyokat nevettek. Ernő sokszor talán csak udvariasságból bújt ágyba a nőkkel. Amennyire szigorú, nyers volt mint mester, annyira jó modorú volt mint férfi. Nem szerette megsérteni a nőket. Tisztelte a női nemet. Nagyon elásott, örök anyavágyás okozta mindezt. S nem akart gyereket. Hédi azt hitte, nem szereti a gyerekeket. Pedig szerette ! De félt. Első felesége két ízben halott gyereket szült/ Ezt jóval később mesélte egyszer, amikor Hédi mindenáron gyereket akart, házasságuk alatt már vagy harmadszor... — Ha megtartod, elválunk! Félt. Szomorú lelkű ember volt, pedig sokat nevettek, hülyültek. Magányos ember volt. De a kis „Pinocchio” — ahogyan a feleségét nevezte — sokszor felvidította. Pinocchio egy napon mégis életre kelt a Mester keze alatt. — Emőkém, de ne mondd előre, hogy nem. Kérlek, nagyon kérlek, hallgass meg! — Beszélj! Mi történt? — Semmi se történt. Engedd meg, hogy elénekeljek egy dalt. — Milyen dalt? — Mindegy. Az összes dalt megtanultam a fürdőszobában ... — Nahát,'ezt a pimaszságot! — de mulatott azért. — Szóval, te egy kis zugtanítvány vagy? No, halljuk! — „A szívemet ma este összeszidtam ...” Lehet? — Igen. — A hangnemet rám bízod, ugye? — Mi történt veled?! — Csak nem azt akarod mondani, hogy jó? — No azt nem, attól még messze vagy. De már nem állítom, hogy tehetségtelen vagy. — Ernő! Ernő! Ernő! — Nyugalom, kis Pinocchio, nyugi-nyugi... Tar nulni fogunk!- Rendben? És csodálatos korszak kezdődött. Minden pillanat varázslat. Bíznak benne, s ettől szárnyakat kap. (Folytatjuk.) Új segédeszközök az orvosképzésben Billy Grahamtől Billy Graham amerikai evangélista pénteken ellátogatott a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemre és különleges oktatási segédeszközöket — úgynevezett „ambu-bábukat” — bocsátott a magyarországi orvosi képzés segítésére. Az egyetemi vezetés nevében dr. Lapis Károly tudományos rektorhelyettes köszöntötte az amerikai vendéget, valamint dr. Haraszti Sándort, Graham személyes • képviselőjét, aki egykor az egyetem diákja volt. A rektorhelyettes egyúttal átnyújtotta Billy Grahamnék és dr. Haraszti Sándornak az Egyetemi Tanács által odaítélt Semmelweis-emlék- plakettet. Billy Graham összesen tíz — együttesen mintegy 15 ezer dollár értékű — „am- bu-bábut” ajánlott föl a magyarországi orvosképzés számára. Az „ambu-(ambulanciás-) bábu" valójában egy speciális szimulátor, amit az orvostanhallgatók oktatásában, az orvostovábbképzésben, illetve akár laikus elsősegély-tanfolyamokon is használnak.
