Somogyi Néplap, 1951. április (8. évfolyam, 76-100. szám)
1951-04-26 / 96. szám
MAI SZAMBÁN: SOMOGYI niJc wkqulvárjai egyesüljetek! NÉPLAP Megtiszt ült az ellenségtől a Teher fuvar Vállalat. —* Fasiszta provokátorok támadásai a nizzai Kommunista Párt helyiségei ellen. — Még mindig van javítani való a Vasöntöde dolgozóinak mimikájában. — A nemzetközi békcmozgalom hírei. — Én tanár, én mérnök, én mezőgazdász akarok lenni. J P MDP SÖM0GYMEGYEI PÄRTB-IZOTTÍ 5AGÄNAK LAPJA | ’iw i ---------------------— ; — ™ Vili . ÉVFOLYAM, 9fi. SZÁM. ARA: 50 PILLÉR. CSÜTÖRTÖK, 1950. ÁPRILIS 2«. Tanulmány ózzuk a kongresszusi határozatokat A Kongresszus határozatai szocialista iparosításunk, mezőgazdaságunk, egész népgazdaságunk egységes megteremtésében, szocialista kultúránk további kiépítésében, Pártunk még szilárdabbá tételében, nagy feladatokat állít elénk. Megjelöli a feladatokat, melyeknek megvalósítása alapfeltétele egész országunk további fejlődésének, dolgozó népünk felemelkedésének. A Kongresszus a feladatok melleit meghatározta a módszereket, az eszközöket is, amelyekkel dolgozva céljainkat el tudjuk érni. Dolgozó népünk életében minden kérdés megoldásához a Kongresszus határozatai utat imvitatna k, világosan adnak választ. Ezek a határozatok nem a politikai vagy társadalmi élet egyes részeire, problémájára, hanem országunk a Párt és az állami élet egészére vonatkozik. Ezért Pártunk Központi Vezetősége nagy súlyt helyez arra, hogy pártszervezeteink feldolgozzák, áttanulmányozzák a Kongresszus határozatait, s azokat széles körben a dolgozók egésze előtt ismertessék. A Kongresszuson hqzott határozatok alapos ismerete nélkülözhetetlen minden kommunista, da el sösorhan minden párt funkcionárius számára. Nem kevesebbet, mint a marxista-leninista elmélet gyakorlati alkalmazását jelenti népi demokráciánkban. Annak, hogy párt- szervezeteink helyesen valóra váltsák Pártunk célkitűzéseit, az a feltétele, bogy mélyrehatóan tanul- mányqrz'ák, sokoldalúan ismerjék a fontosabb párthatározatokat. Megyénk területén a kongresszusi határozatok feldolgozásában vannak eredményeink. Pártszervezeteink, lömegszervezeteink, taggyűléseken, népnevelő értekezleteken túlnyomórészben tanu'mányozták és feldolgqzták, de ha számotvetünk az eddig elvégzett munkáról, pártfunkcionáriusainknak be kell látniuk, hogy távolról sem teltek meg mindent a kongresszusi határozatok feldolgozásában, ismertetésében. Nem használták fel eléggé a pártoktatási hálózatot Rákosi elvtárs referátumának, Gerő elv-társ beszédének, a Kongresszus határozatainak és felszólalásoknak ismertetésére. Megyénk valamennyi üzemeire találóan áll az a megállapítás, hogy taggyűlésen ismertették a kongresz- szusi határozatok egy részét, de kellően nem tanulmányozták á,t s nem vitték le a dolgozók közé. A Magasépítési Vállalatnál a hetenként rendszeresen megtartott népnevelő értekezleteken felszínesen foglalkoztak a kérdéssel. így nem csoda, ha azok a munkások, akik nem ismerik a Pártkongresszus határozatait, fegyelmezetlenek, nincs meg bennük a felelősség érzése, rossz a munkához való viszonyuk. Nem látják perspektívájában fejlő* dósunkét, a felemelt ötéves tervünk jelentőségét és a munkahelyükön meg nem engedhető módon viselkednek. Minden előzetes" bejelentés nélkül önkényesen hagyják el munkahelyüket betegségre hivatkozva s az ellenőrzés során kiderül, hogy házhelyükön kertjükben végzik a tavaszi munkákat. Ezek a kétlaki munkások éppen azért, mert nem ismerik Pártunk II. Kongresz- szusának határozatait, nem tudják, hogy ezzel milyen súlyos károkat okoznak fejlődésünknek az építőiparban, gátolják a f elemelt ötéves terv teljesítését, miért egyik napról a másikra nem lehet helyettük új munkaerőt beállítani. A Kongiresz" szus határozatot hozott a munkafegyelem megszilárdítására, melynek betartása valamennyi vállalat részére kötelező. Ha azokat a munkásokat, akik indok nélkül elhagyják munkahetüket másik vállalatok intézmények nem veszik fel, mint ahogy erről törvény van, akkor Pártunk Kongresszusán hozott határozat egyik pontjának megvalósítását segítik elő. A Kaposvári Nagy-malom agitá- ciós munkája az utóbbi időben gyökeresen megváltozott, sokat javult', de itt is a legnagyobb hiányosság, hogy Vi pártonkuvüliekel nem vonják he kellően az oktatásba, nem tudatosítják kellő mértékben a Kongresszus határozatait. A dolgozók hivatkoznak arra, hogy most, amikor kijött a jó idő, nincs idejük tanulni, mert munkaidő után elég sok tennivaló akad a ház körül. Pártszervezeteink feladata, hogy ezeket a helytelen nézeteket eloszlassák és ne engedjék elterjedni az oktatás jelentőségének lebecsülését. Feladataink, melynek megoldásához szükséges az állandó politikai és szakmai továbbképzés, nem télire szólnak. Pártunk nem téli Párt. feladataink az év bármely szakát vesszük, egyformán nagyok, az ellenség minden nap fokozza erőfeszítéseit, dühödtebben támad, tehát a Pártkongresszus határozatainak ismertetése nélkül nem tudjuk elvégezni feladatainkat, sem a termelésben, sem pedig az osztály-harcban. A Szervező Bizottság határozatot hqzott, me!y Szerint káderképző tanfolyamunkon „a nemzetközi helyzet és a nemzetközi munkás- mozgalom főkérdlései“ című anyag után 5 héten keresztül tanulmányozzák, vitatják ,meíg a Kongresz- szus anyagát. Hasonlóan a középfokú politikai iskolákon meghesz- szahbnják a sqrcnkö vetkező anyagok feldolgozási idejét. Ezzel lehetőséget nyújtanak, hogy a kongresz- szusi beszédek és határozatok alapján dolgozzák fel. Alapfokú politikai iskolákéin Rákosi és Gerő elv- társ kongresszusi beszédét tanulmányozzák. A járási pártbizottságok pártbizottság! ülésen tárgyalták meg, hogyan mozgósítsák a párttagságot a kongresszusi határozatok eddiginél alapQsabb feldolgozására. Segítséget adnak ahhoz, hogy az országos kérdéseket helyileg konkretizálják, a helyi problémákkal összekapcsolják. Az április havi taggyűléseken pártszervezeteink beszámolóikban részletesen foglalkozzanak ezzel a kérdéssel, hívják fel a tagság figyelmét a keyigresszusi anyagok tanulmányozásának jelentőségére. Párttagságunk csali úgy tud példát mutatni a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális munkában, ha ismeri a Kongresszus határozatait, azokat mindennapi munkájában hasznosítja, szem előtt tartja, Ezért elsősorban a párttagjaink mulassanak példát a Kongresszus anyagának alapos áttanulmányozásában, hogy elmélyült tanuláis után a határozatik megértése maradandó legyen. Készítsenek jegyzetet pártfunkcionáriusaink és vizsgálják meg, hogy a járás vagy község területén hogyan érvényesülnek a határozatok, helyileg melyek azok a feladatok, amelyeket a Kongresz- szus Szellemében legsürgősebben meg kell valósítani. Az ilyen tanulmányozása a kongresszusi anyagnak legjobb alapja az elmélet és a gyakqrlat összekapcsolásáiiak. A Kongresszus határozatainak ismerete hozzájárul agitációs munkánk megjavításához. Az a népnevelő, aki nem ismeri Szocialista A sárolyi dolgozó parasztok versenyfelhívása május 1 tiszteletére a megye összes dolgozó parasztjaihoz Községünkben rendkívüli tanácsülést I hívtunk egybe a párttagok, a termelőszövetkezetek intézőbizottsága, az MXDSZ, a DISZ. valamint az egyénileg gazdálkodó legjobb dolgozó parasztok bevonásával. A tanácsülés nagy lelkesedéssel foglalkozóit május elsejének méltó megünneplésével. Elhatároz!uk, hogy erre az ünnepségre úgy készülünk, hogy még erőteljesebb munkát végzünk a második félévi begyűjtési terv teljes sikere érdekében, a tejbegyüjtési és állattenyésztési terv maradéktalan teljesítése érdé- I kében. így akarjuk megmutatni, hogy dolgozó parasztságunk erős, tetlrekész a béke ügyének védelmében. Községünk dolgozó parasztságának czideig 75 százaléka lépett a szocialista nagyiüzemi gazdálkodás útjára. A még kívülálló dolgozó parasztok is mind nagyobb érdeklődéssel fordulnak a iamelőszövetkezetek felé, mert napról- nuipra maguk, előtt látják a nagyüzemi gazdálkodás fölényét, a dolgozó paI rasztság jólétéihez felemelkedéséhez 1 vezető egyedüli helyes utat. Május elsejét úgy ünnepelhetjük meg legméltóbban, hogy a testvéri munkásosztály élenjáró példáját követve, mi is fokozottabb munkával vesszük ki részünket a béke megvédéséért, a háborús gyújtogatok elleni harcból, ha még egységesebben és szilárdabban felsorakozunk a Szovjetunió, Sztálin elvtárs áltat vezetett béketáborban, Rákosi eiIvlárs dicsőséges zászlaja alatt Elhatározlak, hogy május elseje tiszteletére hosszúlejáratú párosversenyre hívjuk ki Somogy megye összes községeit, termelőszövetkezeti csoportjait és egyénileg dolgozó parasztjait az alábbi verseny pontokkal ; 1. Május 1-re a második félévi burgonya és szénabeudásunknak teljes egészében eleget teszünk. 2. Tejbeadási kötelezettségiünket, az előirányzat szerint hón aprót -hémapra teljesítjük. ,1. Ez év végére a minisztertanácsi határozat szerinti állattenyésztési terviünket 7 százalékkal túlteljesítjük. E felajánlásaink teljesítésével, s minepi felvonulással Hint etünk mágus 1-én Nyugat-X émelország. Japán felfegyverzése, « Tito-féle fasiszták aljas mesterkedései ellen, — a szocializmus és a béke legyőzhetetlen ügye mellett. KOVÁCS ERNŐ, GÁL JÓZSEF, a pártszervezet részéről. VIDA FERENC VB-elnök. HARANGOZÓ GYULA VB-tilkár. [Hasonló felajánlásokat tettel: a nayy- szakácsi dolgozó parasztok is. Vállalták többek között, hogy a cukorrépa első kapálását elvégzik május 1-re, a gyümölcsösök permetezését befejezik és u dűlőül akut is helyrehozzák a munka ünnepének tiszteletére társadalmi munkával. Békemííszakol tartottak a Nagyatádi Kézimunkalonalgyár dolgozói Bár a kongresszust verseny óta a teljesítmények romlottak, a Nagyatádi Kézimunkafonutgyárban, még mindig magasabb százalékot érnek el a dolgozók, min' a kongreszusi verseny kezdetén az elég nagyfokú visszaesésre lehet mentséget találni, — részben. A hiba főleg külső eredetű, a nyersanyagellátásban. van főleg a hiba. A fonoda, — neveztesen a Lőrinci Fonó —• egy tekintélyes mennyiségű nyersanyag szállításává! van elmaradva, ami egyik főoka az aránylag gyengébb ■teljesítménynek. Ez természetesen nem egy olyan olc, amit az egész üzemre lehet alkalmazni. Itt már a dolgozóknak kelt bebizonyítani, hogy hogyan viszonyúinak a demokráciához, akarnak-e jobban és eredményesebben dolgozni mindannyiunk szebb, boldogabb jövőjéért. Már a folyó hó 12-én megtartott tervismerletö értekezleteken elhatározták a dolgozók, hogy békeműszukot szerveznek. Most véglegesen elhatározták, hogy 23-án és 2í-én lesz a kétnapos békeműszak a Nagyatádi Fonal- gyárban. Az eddigi 232 felaijánláson felül ezzel is hozzá kívánnak járulni a dolgozók május 1., a világ dolgozóinak ■ ünnepéhez. Itt alkalmak lesz a dolgozóknak bebizoinyítani, hogy a visszaesés csak múló valami volt és hogy akarnak és tudnak is az építésért, a holdasért dolgozni.. Reméljük, a kom- greszusi versenyben elért nagyszerű eredményeket elérik, sőt túl is számgalépítésiinket, felemelt ötéves tervünk főbb számadatait, ennek hiányában beszél fejlődésünkről, eredményeinkről, annak szavai üresen csengenek, frázisokká válnak. Az a, népnevelő, aki ismeri és helyesen tudja alkalmazni elért eredményeink kiemelkedő szamait, az egyszerű dolgozóval is szemléltetni tudja azt a hatalmas fejlődést, melyet hároméves és ötéves tervünk eddigi ide je alatt alkot lünk. Ha a Magasépítési Vállalat népnevelői ismerik a takarékosság jelentőségét nemzetgazdaságunkban, mélyrehatóan foglalkoznak az üzem területén eldobált téglákkal, épületanyagokkal, meg tudják magyarázni, hogy minden eldobott tégla egy rést hagy békés alkotó munkánk falain és minden eldobott fel nem használt üzemanyag dolgozóinkat is károsítja, akkojr jobban el tudnák mélyíteni az egyéni felelősséget, minden dolgozó magáénak erezné a munkát, amelyben dolgozik, a szerszámot, anyagot, amely gondjaira van bízva. Ha a mezőgazdaságban ismerik dolgozóink a nagyüzemi gazdáikor jók és ezzel méltóképpen kiveszik részüket az egész országban folyó nagy vetéikedésbőd. Minden dolgozónak tudni kell, hogy a béke reánk eső szakaszában csak fokozott és jálvégzet munkával tudunk sikeresen helytállni. Minden dolgozó előtt van egy cél és ezért a célért küzdeni, harcolni kelt minden becsületes dolgozóna!;. A verseny legutóbbi szakaszában a következők értek el kimagasló eredményeket: Prefek Gyuiáné .161 százalék, Bienenfeld Átadómé 146 százalék, Semoscsán Istvánné 146 százalék, So- mogyvári I-ajosné 143 százalék, Pa\pp Imréné 140 százalék, Főár Mihályné 138 százalék. Beregszászi Mária 132 százalék. Vörös Gyuiáné 132 szárlaék, Rácz Ferencné 131 százalék és Elter Erzsébet 129 százalék. A 18-án megtartott szakszervezeti napon a ímmkcever- senyröl volt szó. Itt mlágcislan és érthetően meghallhat tóik a dolgozók, hogy mi is a célja a munkaversenyeknek. Gölöncsér József né üb-titkár ismertette a verseny-mozgalmak jelentőségét és a Szovjetunióban elért eredményeit. A munkoiversenyek soréin elért több- termeléssel békénket, jövőnket építjük — mondotta. A helyi Szakmaközi Bizottság képviselője, Füzesi József titkár hozzászólásában fokozottabb helyt, állásra hívta fel a dolgozókat és kérte azokat a dolgozókat, akik még nem tettek felajánlást, sürgősen pótolják e mulasztásokat és ezzel is bizonyítsák be ihovátartozásukat és hűségüket épülő dás, a tervgazdálkodás jelentőségét, következetesen végrehajtják a Párt és a kormány határozatait, akkor állami gazdaságainkban, gépállomásainkban, terme'jőcsoportjaiinkban nem öltenek testet a még ma nagyszámban megmutatkozó felületességek, egyes feladatok meg nem valósításai. az egyéni felelősség és az ellenőrzés hiányai. De ahhqz, hogy mindezt megértsék, magukévá tegyék, pártszervezeteinkre, agitátorainkra az ediginél Sokkal nagyobb feladatok . varnak. A kongresszusi határqzatok feldolgozása után nekik kell tudatosítani minden dóí- gqzóban a kongresszusi határozatok végrehajtását az elmélet és gyakorlat összekapcsolását, munkánk politikai színvonalának emelését, gazdasági harcunk fokozását. A nagy nekigyürkőzés ne kampányfeladatot jelentsen, amit pár hét vagy hónap alatt akarnak megvalósítani, hanem állandó munkának tekintsék. A Pártkongresszus határozatainak tanulmányozása segítséget jelent az osztályellenség leleplezésében, megszabja feladatainkat a fáéi erősödő demokráciánkhoz. mert termelésünk fokozásával békénket, jövőnket védjük. Hogy a Fonalgyár dolgozói mennyire átérezték ennek jelentőségét, bizonyítja a békeműszak első napján elért magas teljesítmények egész sora. Voltak dolgozók, okik a kongresszusi versenyben elé 1 eredményűiket nemcsak elérték, hun- .a túl is szárnyalták. A legjobbak gépcsoporton!: int a következők voltak a békemti- szak első napján: Gombolgagkészítők- nél: Poór Mihátyné 161 százalék. Hódi s Ilona 159 százalék, Zsulik Mária 141 százalék. — Kishereszlorsóz/tsnál: Eller Erzsébet 161 százaiéit, Beregszászi Mária 159 1százalék. K riszt Erzsébet 153 százalék, Horváth Margit I. 152 százalék. — Nagykeresztorsózásnál: Forró Ferencné 132 százalék, Béres József né 115 százalék. — Csomagoh'i- r.ét: Semoscsán Istvánné 146 százalék. Voss Ggörgyné 146 százalék, Berta Mária 144 százalék, Konfli Józsejné 140 százalék. — Előorsózó-ban: Farkas Mildósné 168 százalék, Budán Mária 159, Erdélyi Júlia 141 százalék. Mint látjuk az elért százalékok igen .magasak és remény van arra, hogy a második nap eredményei még szebbek íesznek. A Fonalggár dolgozói úgy a békeívek akarásával, mint termelésük fokozásával harcolni kívánnak a háborús gyújtogatok ellen, jövőnk biztosításáért, szocialista országunk megteremtéséért. SZENTKLÁBAJ ERVIN. lusi osztályban- kérdésénél. Ahol ezt magukévá tették a dolgozók, már eddig is eredmény mutatkozik munkájukban. Szabó Béla, rinya- kovácsi tanácselnök, a határozat áttanulmányozása után elmondja, hogy most már sokkal tisztábban látja feladatait és ki tudja küszöbölni azokat a hibákat, amit Pártunk parasztpolitikájának végrehajtásánál elkövetett. Elmondja hozzá hasonlóan száz és száz másik dolgozó, mit jelent számára a Pártkongresszus határozatainak ismerete. Pártszervezeteink tehát újult erővel fejgjanak hozzá a kongresszusi anyagok tanulmányozásához, biztosítsak a tömegszervezeteken belül is a határozat rendszeres tanulmányozását. A népnevelőkön keresztül igyekezzenek tudatosítani a dolgozók széles rétegével, teremtsék meg feltételét a határozatok végrehajtásának. Használják fel mindennapi munkájukban, mert ezzel biztqsítják Pártunk határozatainak következetes végrehajtását úgy politikai, mint gazdasági, kulturális és társadalmi vonatkozásban.