Zemplén, 1927. július-december (58. évfolyam, 47-89. szám)
1927-08-14 / 58. szám
2. oldal ZEMPLÉN 1927. augusztus 14. Ujhely megunnepli a tűzoltóság szervezésének száz éves évfordulóját Amint a napokban megírtuk, ezidén (szept. 19-én) 125-ik évfordulója van Kossuth Lajos születésének és századik évfordulója, hogy Kossuth Lajos kezdeményezésére, szervezői erejének latba- vetésével, Ujhelyben, elsőnek az országban, önkéntes tüzoltótesttilet alakult. Említést tettünk arról is, hogy a város méltóképpen akarja ezeket a nevezetes évfordulókat, melyekhez járul az is, hogy Sátoraljaújhely 25 éve rendezett tanácsú város — megünnepelni. Az önkéntes Tűzoltó Testület elnöke dr. Füzesséiy Zoltán Orbán Kálmán dr. polgármesterrel folytatott megbeszélés után a Tűzoltó Testület választmányát vasárnap délelőtt V2II órára ülésre hívta össze, melyen a város képviselőivel együtt megalakítják az előkészítő bizottságot, amely hivatva lesz az idegenforgalom és országos szempontból is jelentős ünnepség programjának kidolgozására. Hagy lakásépítő akciót Tagjainak az összes előmunkálatokat, tervezés, költségvetés, műszaki leírás, helyszíni szemle, valamint az építkezési kölcsön kieszközlését teljesen díjtalanul végzi. Az építkezésre vonatkozó részletes felvilágosításokat készséggel ad Pásztor Jenő igazgató (Zemp- lénvármegyei Kereskedelmi Barik) ki a Szövetkezet kizárólagos meghatalmazottja és aki fel van hatalmazva, hogy Zemplén és csonka Abauj vármegyék területén az ügyleteket letárgyalhassa és jogérvényesen a Szövetkezet nevében megköthesse. Az építkezések még szeptember havában megkezdődnek. Tudomásunk szerint a fizetési kötelezettségek csak az épület átadása után kezdődnek. Az igazgatóságban helyet foglalnak: Gróf Karátsonyi Aladár földbirtokos. Dr. Szent-Györgyi Ernő ny. min. tanácsos. Dr. Mandl Lajos ny. min. oszt. tanácsos. Urbanovich Tihamér gyárigazgató. Huszár Mihály .földbirtokos. Gróf Zichy Géza földbirtokos. Szeőke Bálint cs. és kir. kamarás, huszárezredes. Dr. Hollós Gábor tiszti főorvos. Dr. Csiky Árpád pénzügyi főtanácsos. Szájbély Kálmán udv. tanácsos, Máv. igazgató. Gróf Gattenburg Frigyes vállalkozó. Vojtsek Aladár gazd főtisztviselő. Dr. Vizsoly József gyári vezérigazgató. hieez: nélkülözhetetlen tényezője Nagy- magyarország újraépítésének. — A Zemplén legközelebbi száma aug. 19-én, pénteken délután jelenik meg — A vármegye alispánjának felhívása a vármegyei törvény hatásági bizottsági tagokhoz a Szent István-napi körmenetben való részvételre. A belügyminiszter a többi között Zemplén- vármegye közönségét is felhívta a Szent István-napi körmenetben való részvételre, mely körmenet Szmrecsányi Lajos egri érsek vezetésével augusztus 20-án reggel 8 óra 45 perckor indul a Szent Jobbról nevezett királyi és udvari várplébánia templomból. Bernáth Aladár alispán felkéri azokat a vármegyei törvényhatósági bizottsági tagokat, akik diszmagyar öltözettel rendelkeznek s a törvény- hatóság küldöttségében részt vehetnek a körmenetben, hogy részvételi szándékukat nála hivatalában f. hó 17-én, szerda délig bejelenteni szíveskedjenek. — Jubileumi ünnepség. Monok közönsége meleg ünneplésben részesítette vasárnap Salamon József káplánt, ki tiz év óta mint segédlelkész működik a monoki rk. plébánián. Salamon József nemcsak egyházi, de népnevelési és gazdasági téren is nagy érdemeket ért el községében. Az ünnepség alkalmával — melyen részt vettek báró Maillot Nándor, a kerület országgyűlési képviselője és Pecsár Gyula szentszéki tanácsos is — Monok községben először gyulladtak ki a villanylámpák, aminek létesítésével ugyancsak Salamon József szerzett nagy érdemeket. — I>r. Görgey István Brazíliába utazik. Dr. Görgey István kerületünk országgyűlési képviselője folyó hó 14-én Rio de Janeiróba utazik az interparlamentáris kereskedelmi konferenciára. Képviselőnk a fővárosba október közepe táján tér vissza. — Egyházi hírek. Szilva István ref. esperesi segédlelkészt a báji gyülekezet lelkészévé választotta. — A vámosujfalusi ref. gyülekezet Nagy Sándor Béla sárospataki hitoktatót lelkészévé választotta. — Gulyás Menyhért megkapta Kecskemétet. Kecskemét város tanácsa és a szin- ügyi bizottság csütörtök délben döntött a színház bérletének sorsa fölött. Amint előrelátható volt, a színház bérletét Gulyás Menyhért színigazgató kapta meg. A színházbérlet egy évi próbaidőre szól. Nyíregyházáról vett értesülésünk szerint Gulyás Menyhért újonnan szervezett társulattal három hónapos szezont tart Kecskeméten és a jövő év januárjában jön városunkba ® — Eljegyzés. Feuerstein Ilonka é% Ehrlich Ernő (Szolnok) jegyesek. — A villanygyár építési munkálatai. A Közmüvek igazgatósága és az építési tervező bevonásával az építési vállalkozó szombat délelőtt megkezdte az építendő villanygyár alapjának kijelölését. Néhány napon belül megindulnak a földmunkálatok is. — Tenuiszverseuy és táncmulatság. A sátoraljaújhelyi Atlétikai Club augusztus hó 19, 20 és 21. napján Budapest, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Sárospatak, Kassa, Ungvár, Nagy- mihály, Beregszász stb. városok játékosai részvételével nemzetközi tennisz versenyt rendez. A verseny befejeztét augusztus hó 21-én este 9 órai kezdettel a „Magyar Király“ szálloda nyári helyiségeiben díjkiosztással egybekötött táncmulatság követi. — Szent István-nap tudnivalók a Budapestre utazóknak. A Székesfőváros polgármesterének elnöklete alatt működő bizottság igen eredményes munkát fejt ki a közeledő Szent István hét alkalmából. Azonban nem csak a hivatalos tényezők, hanem az 1850. évben alapított világhírű Semler cég (Budapest, IV. Bécsi ucca 7. szám) felejthetetlenné kívánja tenni közönségének budapesti tartózkodását és elhatározta, hogy angol szövetkülönlegességeinek dús választékát minőségükhöz viszonyítottan alacsony áron bocsátja rendelkezésre. Meglepetést keltenek a Semler maradékosztályának mindenméretü árui, úgy áraiknál, mint minőségüknél fogva és az ezekből való vétel egy kellemes vásárlás minden jellegét magukon viseli. A vidékről felutazó vásárló közönségnek a cég soronkivüli figyelmes kiszolgálást biztosit. — Tokaji strand-mulaÍMÚg Nagy készülődés folyik már egy hét óta a tokaji strandon a 14-én, vasárnap délután és este tartandó szokásos strand-mulatság sikere érdekében. Az utóbbi években Tokaj kiépített és évről-évre fejlődő strandfürdője ez évben is nagy látogatottságnak örvend. Jellemző statisztikai adatul elég azt felemlíteni, hogy ez év julius 31-én is 180—200 debreceni és nyíregyházi vendége volt a fürdőnek, sőt körülbelül 80—100 család állandó nyaralóként tartózkodik Tokajban. Az uszóversennyel, valamint velencei vizi-ünnepéllyel egybekötött strand-mulatságra előreláthatólag Szabolcs és Zemplénvármegye fürdőzői mellett még Miskolc és a távolaob eső vidékek úszói és szórakozni vágyó fürdőzői is el fognak látogatni. A mulatság fénypontja a strand királynő választás lesz, amely már is nagy izgalomban tartja a strandoló fiatalságot. Vájjon ki lesz a boldog velencei királynő, akit a kivirágozott és fellámpionozott gondolán egy pár óráig fejedelmi pompával fog ringatni fodros hullámain az öreg Tisza háta ? indított meg Zemplén és csonka Abauj vármegyék egész területén a Telektulajdonosok Épitő és Parcellázó Szövetkezete. Az akció élén Gróf Karátsonyi Aladár volt orosz országi nagykövet áll, több előkelő magyar mágnás közreműködésével. A Szövetkezetnek sikerült jelentős külföldi hosszú lejáratú törlesz- téses tőke biztosításával építési akciót kezdeni és tagjainak családi házakat, öröklakásokat kívánságaiknak lehető figyelembe vételével — a megszabott keretekben belül — felépíteni. A Szövetkezet tagja lehet minden közalkalmazott, nyugdíjas és magánember (kereskedő, magán- tisztviselő stb.), aki ezt kéri és legalább egy üzletrészt jegyez. Feltételek a következők: 1. Minden építőnek tehermentes telekkel kell bírnia, melynek igazolásául a telekkönyvi kivonatot tartozik beküldeni. 2. Köztisztviselőknél, nyugdíjasoknál szükséges pontos személyi adatok és a leköthető lakbér iga zolása. 3. Magánembereknek az építési összeg 30 százalékával készpénzben kell hozzájárulniok, vagy pedig ezen összeg erejéig biztosítékot is nyújthatnak. 4. Köztisztviselőknél az épitke- kezési összeg nem haladhatja még az 1927. évi november hó 1-én esedékes évi lakbérnek a tízszeresét. 5. Magánosoknál az építkezési összeg korlátlan a fenti feltételek figyelembe vételével. A folyósítandó építkezési kölcsön időtartama 25 év. Ennek évi dija, beleértve a törlesztést és a kamatokat is összesen 8 4 százalék. Ezenkívül az építtető által fizetendő a biztosítási dij, akinek elhalálozása esetén az ingatlan tehermentesen a családja birtokában marad. jféjj Béla kitüntetéséhez Ünnepe van nyomdai vállalatunknak azon kitüntetés révén, melyben Héjj Bélát, nyomdai I üzemvezetőnket részesítette a kereskedelemügyi m. kir. miniszter negyedévszázadot meghaladó szorgalmas, kötelességtudó, becsületes és odaadó munkássága elismerése- képen. Héjj Béla egyhuzamban több mint huszonhat év óta áll a 1 Zemplén könyvnyomda szolgála- I fában, melynek változhattak a tulajdonosai, de nem változott egyik I munkaadó alatt sem az a maga- I tartás, mellyel Héjj Béla szaktár- í sai előtt is mintaképévé vált az I intelligens magyar munkásnak. — ! Nincs a Zemplén nyomdának i egyetlen betűje sem, mely ezerszer I és ezerszer ne fordult volna megHéjj I Béla becsületes kezében s a „Zemp- - lén“ 58 évfolyamából huszonhatban ^ az ő keze munkáján keresztül szol- j gálták és szolgálhatták a „Zemp- 1 \ lén“ szerkesztői és cikkírói Zemp- j lénvármegye kultúrái és társadalmi ! életét. Héjj Bélát soha nem tévesz- j tették meg a hamis és kábító jel- I szavak, soha nem azoknak, hanem ! a munkának élt, példát mutatva a mai munkásgenerációnak. Kitüntetése őszinte örömet kell, hogy keltsen munkástársai körében is i s az az állami elismerő oklevél, ! melyet a kereskedelemügyi m. kir- I miniszter ur figyelme szorgalmas és becsületes élete jutalmaként neki juttatott ösztönzője legyen ne ! csak neki, hanem annak a magyar munkásságnak is, mely legfőbb SANAN-BéHOZATAL fiTÚGT-l maszlag, vagy ! léndeklevelet, í ökörfarkkóróvirá pipacsszirmot, a húst s annak ma; kőrizsbogarat é; stb. száraz állaj gasabb napi i Mintázott, ajánl; megjelölés HYDROFI gyógynövi Budapest, VI., GR3HD Hl mm B U D.f Vili. BARC Telefon : J. s* A főváros legnag 1 mesebb száll 200 szobával a érkezési olda Központi állandó me vizszol Szobák 3 pei Kitűnő konyha Családi kávóhi gányzenével, r j Kilőni tokaji eladását felár rends Értesítést „S> BLOC fiók-liirde Budapest, VII. 12. 1 HUTKAI I faeszte Sátoraljaújhely (Vámörsógi lai W ■ ELVÁLLAL:! elefántcsont, szar ! lóid, egonit, fiber müesztergályos n belső brtorzati gyermekjátékára szintén kerekes nan készítésé SING varrój rég bevált jó n Kedv i r fizetési fe/ SINCS BK V». Hf.*ZVh!. . ; Sál oral js Rákóczi 1