Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-25 / 118. szám
TÉmma 1939 MÁJUS 25, CSÜTÖRTÖK Kétévi iegyház a névtelen levélért, amely férjgyilkossággal vádolt egy szegedi özvegyasszonyt letékes hatóságok szigorúan ellenőrzik az üzleteket és a legszigorúbb büntetéssel sújtják az árdrágítókat és spekulánsokat. A pozsonyi rendőrség már meg is kezdte működését s a napokban két árdrágítás esetében hozott szigorú ítéletet. Az egyik vádlott Králik Győző, a Svedrup szövetkezet vezetője volt, akit áruhalmozás és az áru kiszolgáltatásának megtagadása miatt 30 napi elzárásra és 3000 korona pénzbírságra, azonkívül iparengedélyének megvonására ítélt a pozsonyi rendőrbíró* ság. A másik esetben Engelhart Pál pro- kurista volt, akit azzal vádoltak, hogy in* dokolatlan módon felemelte a cukrászsütemények árát. Engelhartot 5 hónapi elzárásra és 50.000 korona pénzbüntetésre ítélte a pozsonyi rendőrbíróság. ——mmrnrnm—.< Véres angol-arab ütközet és légiharc Palesztinában Elesett egy angol őrnagy is Még 1936 március havában történt, I hogy Zombori Jenő dr. szegedi királyi fő-1 ügyész névtelen levelet kapott, amely I rendkívül súlyos vádat tartalmazott özv. Holczer Gyuláná szegedi úriasszony ellen. Azt állította a névtelen levélíró, hogy a dúsgazdag Holczer Gyula dr. gyanús körülmények között halt meg, majd kifejezetten megvádolta az özvegyet azzal, hogy S tette el láb alól a férjét azon aljas szándékból, hogy urának nagy vagyonához hozzájuthasson. Ugyanez a névtelen levél még egy sereg kvalifikálhatat- lanul durva, becsmérlő kifejezéseket is használt az özvegy úriasszony ellen. A főügyész, kötelességéhez híven, áttette a névtelen levelet a királyi ügyészséghez a nyomozás lefolytatása végett. A királyi ügyészség azonban özv. Holczer Gyuláné dr.-né ellen a nyomozást beszüntette, mert semmiféle adat nem merült fel arra, hogy az özvegy gyilkosságot, vagy bármilyen egyéb más bűncselekményt elkövetett volna. A meghurcolt úrinő, amikor jogerőssé vált az eljárást megszüntető határozat, ismeretlen tettesek ellen hamis vád bűntette címén feljelentést adott be. Hosszú nyomozás után a gyanú Lóvéi István 38 éves budapesti magánhivatalnok és Fekete Tibor 25 éves 'Szakácsra terelődött. Az ügyészség vádat is emelt ellenük hamis vád és ezenfelül rágalmazás vétsége címén. u * A szegedi törvényszék azonban mindkét vádlottat felmentette olyan indokolással, hogy az ellenük felmerült nagyszámú gyanuokok nem oly súlyosak, amelyeket bizonyítékul lehetne elfogadni. A szegedi tábla megváltoztatta a törvényszék ítéletét, bűnösnek mondotta ki Lóvéi Istvánt hamis vád és rágalmazás vétségében és ezért hathónapi fogházra ítélte el. Fekete Tibort a tábla. bűnsegédi bűnrészesség címén kéthónapi fogházra ítélte, mert a perbeli adatok szerint a névtelen levelet Lövei kérésére ő másolta le és tudta, hogy azt a főügyésznek küldi majd el Lövei. A semmiségi panaszok folytán ma foglalkozott ezzel az üggyel a királyi Kúria Bolla Árpád dr. tanácselnök vezetésével. Kéler Béla dr. koronaügyészhelyettes felszólalása során kifejtette, hogy mindkét vádlott cselekménye kimeríti a hamis vád bűntettét, éppen ezért az alsóbíróságok ítélete megsemmisítendő és a vádlottak a súlyos beszámítás alá eső bűncselekményükért megfelelően szigorú büntetést érdemelnek. A királyi Kúria megsemmisítette mindkét alsófokú bíróság ítéletét és a vádlottakat hamis vád bűntettében mondotta ki bűnösöknek és Lövei Istvánt kétévi fegyhazra, Fekete Tibort pedig hathónapi börtönre ítélte el. Jeruzsálem, május 21. Kedden délután a szamariai kerületben nagyobb ütközetre került sor arab szabadcsapatok és angol csapatok között. Az ütközetnek csak a sötétség beállta vetett véget. A harcban repülőgépek is résztvettek, A körülvett szabadcsapatoknak a sötétségben sikerült elmenekülniük. Szerdán reggel 11 halottat találtak a harc színhelyén. Hivatalos jelentés szerint az angolok két halottat vesztettek, köztük egy őrnagyot. Négy angol megsebesült. Haifánál szintén kisebb ütközet volt szabadcsapatok és a rendőrség között. A haiffai katonai törvényszék halálra ítélt egy terroristát, aki fegyvereket és lőszert szállított és négy embert meggyiL költ. A csepeli robbanás miatt három munkást őrizetbevett a rendőrség Csökkentették a szlovák köztisztviselők fizetését Megszűnt a napidig, nincs költs égmegtérítés, felemelték a tisztviselők jövedelmi adóját Devizahiányról panaszkodik a nemzeti bank kormányzója Pozsony, május 21. A szlovák pénzügy- miniszter rendeletet adott ki a szlovákiai köztisztviselők fizetésének csökkentéséről. A rendelet tartalmazza a köztisztviselői fizetés rendesére vonatkozó törvény végrehajtási utasítását és véglegesen megállapítja a köztisztviselők fizetésének csökkentését. A rendelet értelmében a köztisztviselők működési pótlékát leszállítják éspedig a törzsfizetéshez mérten fokozatonként tíz, huszonöt, illetve harminchárom százalékkal. Január I-től szóló érvénnyel felemelték a köztisztviselők jövedelmi adóját. Takarékossági szempontból a rendelet kimondja azt is, hogy minden napidíjat és költségűvé gtérítést megszüntetnek. Nem jár ezentúl költségmegtérítés a köztisztviselők számára akkor sem, ha kinevezés, vagy áthelyezés alkalmával költözködnie kell. Természetbeni lakásért ezentúl bizonyos átalányt kell fizetniök. A félhivatalos lap a drágaságról A szlovák kormány félhivatalos lapja, a Slovetiska Pravda vezércikkben foglalkozik a szlovákiai drágasággal és a többi között a következőket írja: Hol van az áru? Hol vannak a készletek? Hiszen nem eszünk többet, mint máskor s nem.’ is vásárlunk be, mert jövedelmeink csökkentek. Ebből következik, hogy nincs ok drágításra. Úgy látszik, hogy a rendőrség szigorú büntetései még nem mozdították meg a kereskedők lelkiismeretét, még szigorúbb intézkedésekhez kell nyúlni. A hivatalnokok fizetésüknek csak töredékét kapják, mert takarékoskodni kell és íme a másik oldalon * lelkiismeretlen kereskedők felverik az árakat. A középosztály és a dolgozó réteg lecsökkentette igényeit és ezzel szemben a kereskedők gyarapítják jövedelmeiket. Devizanehézségek Karvas Imre dr., a szolvák nemzeti bank kormányzója a szlovák sajtóiroda munkatársa előtt kijelentette, hogy devizanehézségek észlelhetők Szlovákiában. Tudnunk kell, — mondotta — hogy Szlovákiának május 14-én nem volt semmiféle devizája. Az arany- és devizakészletből, amely a volt csehszlovák nemzeti bank birtokában volt, Szlovákia máig sem kapta meg a maga részét. A tárgyalások ebben a kérdésben még nem fejeződtek be. Berlin megértette a helyzetünket és beleegyezését adta ahhoz, hogy legfontosabb szükségletünket Prága kiegyenlítse. Autórazziák A rendőrigazgatóság napok óta szigorú razziát tart gépkocsikra. A rendőrség lefoglalja azokat az autókat amelyeknek tulajdonosai a biztosítási díjat nem fizették meg, vagy amelyeket olyan személyek vezetnek, akiknek hajtási igazolványuk nincson. A razziák alkalmával a rendőrség elkobozta azokat az autókat is, amelyeknek rendszáma a visszacsatolt * - területre szól és tulajdonosaik új állomáshelyüket még nem jelentették be a pozsonyi rendőrigazgatóságon. Eddig 15 gépkocsit foglaltak le és miután a razziát folytatják, valószi- nűleg még számos autó kerül a rendőrség udvarára. Büntetik az árdrágítókat Szlovákiában az utóbbi időben bizonyos hiány mutatkozik. A kormány rendsletet adott ki az árdrágítás, áruhalmozás, árueltitkolás és az élelmiszerekkel való spekuláció megakadályozására. A kormány rendelet# értelmében as üMegírtuk, hogy a csepeli olajkikötőben tűz támadt és csak a tűzoltók dereka? munkájának köszönhető, hogy sikerült megakadályozni a komoly veszedelmet. A rendőrség megindította a vizsgálatot és erről a következő közlemény tájékoztatja a nyilvánosságot: Kedden délben megjelent a Shell Kőolaj rt. csepeli telepén a dunaföldvári hengermalom ipari rt. BK 351. rendszámú tehergépkocsija, amelyen Szarka József 31 éves gépkocsivezetőn kívül Bánföldi Páli 26 éves és Botos .Mihály 30 éves malomimunkások foglaltak helyet. A munkások 10 hordó motalkót akartak a hengermalom részére megtölteni és elvinni. A töltésnél kiszivárgó benzinnel meg . akarták tölteni öngyújtóikat, amikor hatalmas detonációval a benzingőzzel telített levegő felrobbant. A sérültek bekötözése után a három munkást előállították a fő- kapitányságra, ahol kihallgatásuk után őrizetbe vették őket. A robbanás előidézésének megállapítására a nyomozás tovább folyik. Nyolc olasz hajó indult a spanyolországi önkéntesekért Ráma, május 2Jj. Mint Nápolybái jelentik, szerdán indult el Cadizba az a nyolc olasz hajó, amely Spanyolországból hazaszállítja az olasz önkénteseket. A Gazetta del Popolo madridi jelentése szerint a spanyol hadsereg békelétszámát 300.000 emberben állapították meg. Behajózzák a Condor német légiót Párizs, május 2Jf. A Jour hendayei tudósítása szerint a Condor nevű német légiót május 29-én hajózzák be. A Szevil- Iában tartózkodó olasz légi erők május 30-án hagyják el Spanyolországot. A Littorio-hado*ztály már útnak indult Andalúzia felé, ahol 31-én búcsúünnepséget rendeznek a hadosztály tiszteletére. Valószínű, hogy ezt a hadosztályt június 1—8-ig fokozatosan fogják hajóra szállítani Malagában és Cadizban. A különböző külföldi önkéntes alakulatok hadbiztossági szervei valószínűleg augusztus végéig maradnak Spanyolországban,J hogy végérvényesen rendezzék a számadásokat. Értesüléseink szerint írja a lap — a spanyol állam meg akarja vásárolni a különböző külföldi önkéntes hadtestek teljes hadfelszerelését. Hír szerint mintegy 600 olasz bombázó és vadászrepülőgép megvásárlásáról van szó. A spanyolországli német önkéntesek főparancsnokának meghívására több ma- gasrangú spanyol tiszt látogat el Németországba, köztük Colcbaga és Garcia Vu- lino, a két ismert spanyol tábornok is. A spanyolmarokkoi nagyvezér szerdán Barcelonába érkezett. A nagyvezért a polgármester és - katonai hatóságok ünnepélyesen fogadták. A sajtó képviselői előtt a nagyvezér kijelentette, hogy a polgárháború után Spanyolország és Marokkó örökre egyesült. Franco tábornokot a marokkói arabok is vezérüknek tekintik. FELVIDÉKI Jmagyar m Telefon: 144-40 HÍRLAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili, József-körút 5