Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-29 / 24. szám
1939 JANUAR 29. VASÁRNAP TEWIDE» J'feßitARHIRIiAß KÖNYV-KULTÚRA A Felvidék és a Ruszinföld a magyar irodalomban ADY Széliemét idéztük a minap a költő halálának huszadik évfordulóján, és elmondottuk, mit köszönhet állandó önismereti fajszeretetre ösztönző költészetének a felvidéki magyar ifjúság az elnyo- ■mattatás sötét éveiben. Most dokumentáljuk is egykorú írással, amelyet egy nagy missziót teljesített losonci diák- és cserkészujság, „A Mi Lapunk“ elsárgult hasábjain találtunk meg. Meghatódva forgatjuk az immár történelemmé vált lapokat... 1926-ot jelez a címlap, a rozsnyói Tichy Kálmán kedves cserkész-rajzával, és bent a lelkes szívvel írott cikkek, beszámolók és versikék alatt ma már jólismert pozsonyi, érsek- U'jvári, komáromi, kassai, rimaszombati, rozsnyói, losonci fiúk nevét olvassuk. Akkor még V—Vl-os gimnázisták, ma már izmos tehetségű szociológus, finom tollú esszéírót, modern pedagógust, műtörténészt is találunk felnőtt soraikban. Hogy milyen jótékony szellemben hatott rájuk Ady költészete ifjonti éveikben, meggyőzően bizonyítja „A Mi Lapunk“ 1926 októberi számában közölt „Ady a magyar ugaron“ című lelkes vallomás, amelyet egy érsekujvári ötödikes gimnazista — D. L. — írt: „A magyar cserkészek augusztusban bejárták a magyar ugart: hitet, reményt, szereteted vittek az elhagyatott magyar parasztság közé. Ezzel kapcsolatban talán eléggé alkalomszerű lesz, ha megismertetjük a magyar ifjúságot a magyar falunak egyik legmagasabbra emelkedett, fiának, Ady Endrének, a magyar falura vonatkozó költészetével. Bizonyára nagyon sokan vannak oly a- nolc, akik Adynak a szülőföld-költészetéről egyáltalán semmit sem tudnak, pedig az efajta versei a legszebb költői ■megnyilatkozások újabb költészetünkben ... Adynak örök álma maradt mindig az a falu, ahonnan jött és ahová vissza akart térni. Gyakran járt haza, mikor megunja az életet, menekül előle és ilyenkor leginkább hazatér „a pocsolyáé Értől elszakadt legénySzinte ér A a [falu hívását, hogy belőle merítse az erőt a nagy küzdelemhez:.. Szinte proletárt elkeseredéssel átkozza a. népét eltipró, a magyar fajon élősködőket ... Szereti is, szánja a parasztságot és éppen mert szánja, szereti, éppen ezért próbálja átformálni. (Akárcsak m,i, cserkészek a csillogó szemű falusi gyerekeket.) Alig van még egy magyar költő, aki a magyar földhöz való ragaszkodást, széttorhetetlen kapcsolatot , jobban érezte volna, mint Ady Endre, akit annyira emelt és kínzott volna a szülőföldjéhez, nemzetéhez való tartozás tudata és annyit foglalkoztatott volna a nemzet jövendője, mint Adyt és aki annyi művészi ihletet köszönhetett volna épp ennek az érzelemnek, mint Ady Endre.“ A hajdani szlovákiai magyar ifjúság lelke-szive lüktet ezek ben a rajongó sorokban, egy egészsége sebb, magyarabb nemzedéké, amely Ady Endre költészetéből —- az ingo- ványt bölcsen kikerülve — a magyar hitet és népi szociális érzést merített. ——_ (—»») Raevius ezredes utazása (FRANKLIN- KIADÁS) Raevius Joscus, azaz Révay József, • „pannóniai ezredes“ visszatér az ókorba, a szőke Danubius partjáról, Aquincum őrtornyai alól a Tiberius mellé, a hatalmas római világbirodalom fészkébe. Mai szemmel, biztos páncéllal: az író álarcával lép be a kétezer év előtti római élet zugaiba. Épp jókor érkezik a XX. századi jövevény, Lucullus diadalmenetét tartja és utána ünnepi lakoma, amelyen részt- vesznek az elegáns Catullus. Cicero, a haza atyja és a papság élén Julius Caesar, az akkor még pontifex maximus. Jelen van a már öregedő Lesbia is. A pannóniai ezredest semmi meglepetés nem éri, mintha minden ismétlődne a történelemben. A tóga éppoly szívet takart, mint a mi „színtelen és jellegtelen“ ruhánk. Az ókori tudományok kitűnő ismerője és művészi művelője ragyogó, szellemes fantáziával varázsolja elénk a régi Rómát, fórumával, diadalmenetéivel, lucullusi lakomáival és lantosaival együtt. Színt és életet, rokonszenves vonásokat kapnak Rávay tolla alatt a re- gtségtudomány poros adatai. Megbecsülhetetlen érdeme, hogy a ma emberének a legdrágább, örökkön élő régiséget hozta el az ókorból: az emberi szivet, a költészet aranyszíneiben. Kassa, január 27. Lankáinknak, hegyeinknek, völgyeinknek és vizeinknek sajátos íze és színe van, amit a magyar irodalom fejezett ki a leghívebben. A felvidéki tájiélek sokban különbözik a dunántúlitól, az alfölditől, sót még az erdélyitől is, másságát az érdekes népi vegyület okozza, amelyet az európai kultúrmegnyilvánulások állandóan újabb meg újabb vonásokkal gazdagítottak. Az a magyar kultúra, mely századok óta mély barázdákat szántott ezen a tájon, mindenkor integráns része volt az egyetemes magyar szellemvilágnak. Hogy csak egy jelentős kultúrese- ményt említsünk, a magyar könyvnyomtatás hőskora földrajzilag a Felvidékre esik, a 16—19. században a nagyszombati, a kassai, a szepességi nyomdák szállították a legbőségesebben a magyar könyveket. Erről a területről indul el hódító útjára a magyar nyelv: mikor Pázmány Péter Nagyszombatban a népi forrásból megújítja korának darabos nyelvezetét és ugyancsak ebben a városban megalakította az első magyarnyelvű egyetemet. Érdekes, hogy Szinnyei József, a kiváló magyar nyelvész a háború előtti esztendőkben, kutatva a magyar nyelv legtisztábban, minden tájszólástól mentes Imv szélő vidékét, azt a felső Tiszaháton találta meg, a Ruszinszkóban maradt színmagyar Visk nevű falucskában.) Ugyancsak a Felvidékről indul meg a magyar nyelv második hódító útjára, Kazinczy Ferenc nyelvújítása idején, Kassáról. E nagyjeolmtőségű szellemi események is mutatják, mennyire gazdag hagyomá- nyokbain, irodalmi emlékekben ez a föld. Érdemes volna megrajzolni a magyar kultúra térképét a Felvidéken, minden bizonnyal nemcsak vicinálisokat és mezpi dülő-ntakat, találnánk rajta, hanem sokszor a főútvonalakat is. az egyetemes magyar szellemiség legfőbb vérkeríngó sót, Boldog Mór, az első magyar író Egy fiatal magyar tanár, dr. Sárkány Oszkár, akinek igen érdekes tanulmányát (Magyar kultúrhatások Csehországban 1790—1848.) egy évvel ezelőtt a Prágai Magyar Hírlap hasábjain bő kivonatokban ismertettük, most a budapesti Rádió egyik diákóráján villanásszerűen rámutat a Felvidék és Ruszinföldnek a magyar irodalomban tükröződő arculatára. Minden adata jellemző a korra és szű- kebb hazánk földjére, nyomában érdemes volna szélesebb kutatómunkát végezni. Az első adatot az odaát maradt nyitrai Zoborheggye! kapcsolatban említi. Boldog Mór pécsi püspök ugyanis, akit mint az első magyar írót tart számon irodalomtörténetírásunk, munkájábau, a Szent András és Benedek remeték legendájában Zoborhegyre vezet. Itt éltek és szenvedtek mártírhalált a szentéletű remeték. Egyik legelső népi verses emlékünk, a híres „Suppra aggnő..egy 15. századbeli körrnöcbányai számadáskönyvhen maradt fenn. Egyik legnagyobb lírikusunk, Balassa Bálint sűrűn járt a Felvidéken, vitézi életét a hajdani végeken élte le, sírját a liptói havasok őrzik. Verseiben a természeti képekhez a Felvidék lankás mezői, pünkösdi rétjei, sebesen futó folyói adták a kedves színeket: Berkek, hegyek, völgyek Mindenütt zöngenek Sokféle madárszókkal. Élénk irodalmi élet fejlődik ki a 17. században, az úgynevezett főúri költészetben gyakran megcsendül a Felvidék hangja és a murányi vár úrnőjének és ostromlójának világszép kalandját a gö- möri alispán, Gyöngyössi István énekelte meg. A Felvidéken és a Ruszinföldön virágzik ki a kurueköltészet is és amint az irodalomtörténet a főúri költőknek szlovák verseit is ismeri, ugyanúgy tud szlováknyelvű kurucdalokról is... Nem volt akkor éles ellentét — jegyzi meg Sárkány O. — szlovák és magyar Irodalom, szlovák és magyar költészet között. A magyar Tirol A Felvidéket íróink igazában csak a 19. században fedezik fel, különösképpen a táj történelmi levegője vonzza őket észak felé. Ebben az időben az alföldi erőben sokat utazik a Tátrába: magyar Tirolt nézni.., Kazinczy Ferenc német szót Késmárkon tanult és őt is csakhamar megfogja a Tátra varázsa, valami halb- dunkelben látja a tájat, olyan borongásban, ami azóta a Felvidék egészen sajátos irodalmi hangulata lett. Érdekes útleírások (Mauksch Tamás tátrai kalauza és Mednyánszky Alajos vágvölgyi úti- naplója) hatnak ekkor a magyar irodalomra, például Mednyánszky útleírása Kisfaludy Károlyt „Síibor vajda“ című drámájának megírására ihlette. Érdekes, hogy akadt ennek egy cseh prózai feldolgozása és egy modern szlovák fordítása is. Ugyancsak a romantikus, várromos Vág völgye ihlette Arany Jánost is a „Katalin“ című elbeszélő költeményében. Oh vándor! ösvényed ha jár Trencsén magas vidékein S a Vág kanyargó partinál Szemedbe ötlik Éudetin: Nézd meg mohos falűr egét S gondold hozzá e bús regét. A múlt század negyvenes éveiben különösen két úton vándorolnak íróink észak felé, az egyik újra a Vágvölgye, — ezen jár P. Horváth Lázár, — a másik Kassán és a szepesi városokon keresztül a Tátrába vezet, legnevezetesebb vándora az Alföld szerelmese: Petőfi Sándor. „A Tátra.., a szép leány...“ Petőfi Eperjesen találkozik két költőtársával: Tompával és Herényivel, találkozásuk emlékét őrzi egy költői verseny: „Az erdei lak.“ Innen tovább utazik a Sze- pesség felé, Lőcsén, Késmárkon, Iglón, Dobs inán keresztül Rozsnyóra, (amelyet, mikor meglátja, úgy említi, úti leveleiben, mint „koldus kalapjában a réz'kraj- cárt...“) Rimaszombat felé szekerezve meglátogatja az aggteleki barlangot is. Petőfi ugyan, legalább is verseiben, durcásan emlegeti a fenyvesekkel vadregényes tájat, de útilcveleiben így ír a Tátráról: „Ott feküdt még a Tátra egész pompájában, mint valami alvó szép leány, ki álmában lehányta takaróját, mely bájait leplezte. Gyönyörittasan szemléltem egy darabig ... mert aztán fölriadtán a kocsizörgésre — s mintegy elszégyenülve burkolta magát ködpaplanába... a Tátra... a szép leány.“ A novella- és regényírók is szívesen használják már ekkor a vad hegyeket cselekményeik komor hátteréül. Jósika Miklós: A csehek Magyarországon, Kemény Zsigmond: Férj és n6, Nagy Ignác: Tátra csodája. íróink szeretettel másszák meg a Tátrát (Bajza József, Kuthy Lajos és mások), aki azonban leg- közelébb hozta a Felvidéket a maga történelmi levegőjén keresztül az olvasó szívéhez: Jókai Mór. Nagy elmesélőnk az egész Felvidékből valóságos mesevilágot varázsolt. Legnagyobb szeretettel a szepesi városkákat szerepeltett regényeiben (Lőcsei íehérasszony, Szép Mikhál, stb.). „Abban a tótok országában“ Jókai romantikus szemlélete is felfedezi a tündér! szépségű Vágvölgyót, az „Akik kétszer halnak meg“ c. regénye itt játszódik le, Pozsonyiéi a Kárpáti Zoltánban, Léváról a Szeretve mind a vérpadig, Rimaszombatról pedig a Csataképek című munkáiban ír. Az „Akik kétszer halnak meg“ című regényében a Vágvölgye szépségeiről zeng. A könyv egyik fejezetében, amelynek különben „Abban a tótok országában“ a címe, szól a táj lakóiról is. Még ma is érdemes elolvasni: „Igenis, ez a Tótok népe. Hanem azért az ő apáik harcoltak Rákóczival végső csatái alkonyatáig s az ő fiai ostromolták meg 1848-ban a legelső sáncot Szent Tamás első megrohanásánál. Beszélni nem tudnak magyarul, hanem érezni a haza szerelmét, azt nagyon jól tudják s vérezni is tudnak érette. Még többet is: tűrni és dolgozni is tudnak érte.“ Másként látja már Mikszáth a Felvidéket, realistább, mint Jókai. A nógrádi és zólyomi szlovákok, magyarok között érzi jól magát, a táj szépségei ről nem zeng oly hosszasan, mint Jókai, mégis egy-két meleg jelzője a méla pa21 tankokról, vagy a sebes forrásokról megejtő hangulatot áraszt szét az egész könyvben. Szinbáddal a vörös postakocsin Álomszerű, borongós világot rajzol Krúdy Gyula felvidéki városkáinkról, különös alakjai ott élnek Podolinban, ebben a legészakibb városkában, ahol száz- éveket alszanak a lakók, régi bolthajta- sós házakban, pókhálós ágyakban. Az erdők havas fáin a varjak oly mélán üldögélnek, mint az örökkévaló emlékezet és Krúdy Gyula őszinte naivsággal megkérdezi: vájjon meghalnak valaha a varjaki ... Rezeda úr, mint az álomvilágban, utazott ezen a tájon vörös postakocsijával, közel északra, a regebeli hu- társzéli hegyek kékellettek, titokzatos éjszakákon a csodaszarvas futott a havas erdők szélén és egy völgyi malomban „reszkető éjszakának idején kacagányo3 lovagok döngették meg a kaput, akik el • maradtak egy régi vadásztársaságtól...“ És Szindbád, ez a jégmadárfejű, régi fényképalbumból előlépett kalandor is a Vág partján vándorol, furmányos szekereken, tutajosok, rákászok, horgászok es nyájőrzők bámészkodnak rá, vendégfogadókban, kolostorokban száll meg és fiatal éveire emlékezik búsan. Élő íróink liosz- szú sorát nevezhetnénk meg, akik az utóbbi években talán még nagyobb szerelemmel tükrözték ezt a történelembe- lombosodott tájat. Móricz Zsigmond, Mára! Sándor és a kisebbségi írók közül még a kezdet kezdetén Sziklay Ferenc rajzolnak újabb vonásokat a Felvidék szenvedő arculatára, azután Darkó István, Tamás Mihály, Vécsey Zoltán, Szombathy Viktor és költőink egész serege. A kisebbségi életszakaszban majd minden városkának megvan a maga krónikása, akit inkább a táj lakóinak küzdelmes élete ihlet meg, a föld szépsége már csupán halvány, elmosódó szavakban kap néhány jelzőt. Hősi küzdelem korát éltük... Verecke híres útján,.. Meleg színekkel tükrözi a magyar irodalom a szegény Ruszinföldet is, ahol — „Verecke híres útján“ — valóban ősi magyar történelem levegője él. A honfoglalók első kárpáti álma ma is ott borong a táj fölött. A négy álmodó költő, Krúdy Gyula, mikor a zöld vadász nyomait kutatta a vörös postakocsin, űsi víziókat lát a kárpátaljai erdőrengetegben: „... Körül a néma máramarosi rengeteg, az őserdő téli ruhájában, amikor a fagytól megbökkennek a vén fák és a hó úgy fekszik a földön, mint a sarkvidéken, hol nem érinti emberi lábnyom. A tölgyek és fenyők, mint megannyi öreg királyok, akik valamikor e tájon vadásztak és a növekedő fák utánozták kérgükben az arcok mását, derekukban alakjukat, mint az eleven királyokét utánozzák az emberek; némelyik tölgynek olyan szakálla van, mint Szent Istvánnak és a vén fenyők az Árpád-királyok kevélységével emelik bozontos fejüket; a medve, amely szánkúzik a lejtőn, talán Andrással, a je- ruzsálemivel $nent küzdelemre; a gyors szarvasok honfoglalók nyílvesszői elől elfutottak, a befagyott hegyipatakon léket vágtak és Rudolf királyfi merített a poharával, aki csaknem annyit vadászga- tott e tájon, mint a régi királyok.“ Tele van ez a föld mély irodalmi emlékekkel. A Tisza mellett, Csekénél Kölcseynek, a Himnusz költőjének emléke kísért, ezen a vidéken nézte Petőfi a Tiszát és a Latorca partján írta a „Munkácsi várban“ című költeményét, Beregszászon meg a „Meleg dél van“. Átkelve a Tiszán, Nagy Peleske fogad, Gvadányi Falusi Nótáriusára gondolunk... A Máramarosi hóbércek olt kókellenek Petőfi gyönyörű költeményében: „Szeptember végén.“ A munkácsi várbörtön foglya volt Kazinczy. Ezen a tájon járva, Kölcsey felkiált: „Bús düledékeidén, Husztnak romvára, megállók ...“ A hegyek között kanyarog az Iza, fölötte lebeg Arany ifjonti árnya, a máramarosszigeti vándarszínész- időkből. Egy késői utód, Juhász Gyula írja: Az Iza tükre a telkembe csillan, Hol Arany árnya kószált álmaimban. Juhász Gyula itteni tanárkodását — oh, nehéz sors! mindig a végeken: Szakokén, Máramarosszigeten... — meleg verssorok őrzik: Kegyes atyáknál öreg iskolákban Magyart, latint oktattam itten én, Párizs felé szállt akkor ifjú vágyam Fiatalságom ódon szigetén... Újabb magyar irodalmunk is számos emléket őriz a Ruszinföld küzdelmes életéről. Az ungvári Rácz Pál írásaiban gyakorta megjelenik az ittélő magyar ember szélverte arcéle. Mécs László is mindig örömmel, valami rokoni nosztalgiával járja a magyar törtónelmiségnek'
