Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-29 / 24. szám
22 TEHJIDEfcl -.MäÖ^MHIRME 1939 JANUAR 29. VASÁRNAP ezt a titokzatos ősi földjét. És hogy a legifjabb költői nemzedékkel zárjuk, a munkácsi Sáfáry László „Verhovina“ című költeményét idézzük: Vaszil gazda a Verhoninán, agy félhold földje is van talán, kukoricát vetett belé, és ha istenka is úgy akarja, puliszka télre bőven lesz az asztalán. Az istenkének segítni kell, mert néha bántanak a hegyek. Az erdőszéli kalyibában kint lármáz éjszakánkint Vaszil és a három nagyobbik gyerek. Ó furcsa, szörnyű éjszaka! Puliszkás álmot küldtek a hegyek, Ó furcsa, szörnyű éjszaka! A kukoricán átgázolt egy vaddisznósereg. Ez az új költői bang már életet, emberek életét leheli a kárpátaljai tájba és a magyar mellett testvérként szól az istenes lelkű, de puliszkás álmú szegény ruszin néphez. Ez már a jövő hangja, amely népeket, nemzeteket összebékít a magyar haza ölelő karjaiban... Vass László Az asszimiláció kora a magyar irodalomban Farkas Gyula irodalomtörténeti könyve — A Magyar Történelmi Társulat kiadása, Budapest — A mulasztásaiért, kényelmes nemzeti felfogásért és hibás illúzióiért oly sokszor támadott kiegyezés korának irodalomtörténetét írta meg a világ-háború kitöréséig Farkas Gyula. Mostoha irodalmi korszak és egyben tragikus is, amelynek .szenvedő hőse a magyarság volt A világosi katasztrófa súlyosan megtizedelte a Fiatal Magyarország reményteljes nemzedékét cs helyébe ijesztő arányokban idegenek kezdtek beözönleni az .országba, a politikai, gazdasági és szellemi élet minden fórumára. A uép- nemzeti egység negyvennyolcas gondolata elkallódott az idegeneket hurrázva fogadó hatvanhetes nemzedék kezén. A álagyar szellemiség bitang-sorsra jutott saját hazájában... Mikor a század elején kezdi újra megtalálni saját útjait, megint csak az idegenek gyanús bábáskodása között, kiteljesedésében megakadályozza a világháború jégverése, amelyre felkészülni bűnös könnyelműséggel elfelejtett a vezető magyar társadalom. Megdöbbentően lelkiismereti könyv Farkas Gyulának ez az újabb irodalomtörténeti műve, amely így összefoglaló keretben elsőnek meri kimondani az eddig üldözött bátor szót: „A magyarság valóban romlásnak indult s nem volt magyar földön ész. akaraterő, mely ezt a folyamatot megállította volna. Ilyen elhatározó tettre a liberális eszmevilág rabjai nem is gondoltak. Figyelmeztetőben pedig nem volt hiány, de ezek hasonlatosak voltak a pusztába kiáltóhoz...“ Sokak szemében botránykő lesz a könyv, támad#! fogják egyesek és tévesen értelmezik majd mások. Ám dúljon körülötte a vihar, a feltárt igazságot többé nem lehet elsüllyeszteni. Ilyen bátor, új irodalomszociológiai eszközökkel még alig vizsgálta meg valaki történelmünknek ezt a drámai korszakát. Óriási adattömege éles reflektorral világítja meg az utolsó félszázad magyar problematikáját. A könyv részletesebb ismertetésére és tudományos méltatására még visszatérünk. (v. I.) Vécsey Zoltán: A síró város Regény, II. kiadásban Révainál, Budapest Akik csak harmincévesek is vagyunk, már mennyit éltünk! Van-e Európának olyan része, ahol a történelem. hullámai annyira magasan csapkodlak volna, mint éppen a mi földünkön, ebben az átok- verte Dunamedencében?...A történetírónak nehéz feladata, lesz a középeurópai fejezet megírásánál, munkáját mindenesetre megkönnyítik a köttök- és regény írók, akik ösztönösen megszólaltatják a szenvedő emberi hangot és hús-vér őszinteséggel örökítették meg a nemzetek, országok, népek és városok viharában ver gödö egyén szörnyű életét. Ilyen megörökítést végzett Vécsey Zoltán monumentális arányú művében, „A síró vríros“-ban, művészi eszközökkel és megrázván tárgyilagos hangon. A város, amelynek sorsál, tragikus napjait tükrözi a rsgénju egyformán lehet az enyém, a tiéd is, mindnyájunké, akiket ott ért a viharos hullám a Kárpátok szegélyein. Ami szenvedés, meg niáztat ás, emberi és nemzeti jogtalanság rázuhogott Kassára, — mert ő a „síró város“ — az többé-kevésbbé minket is érintett, az egész Felvidéket, az egész országot. A történeti háttér mindnyájunk életében egyformán komor és ijesztő, a színpad szereplői szinte mindenütt hasonló szöveget mondanak: ma visszatekintve, mintha shakespeare-i tragédiák jelenetei vonulnának el nézésben és já tékban elfáradt szemünk előtt. A síró város... Címerében a következő szavak: Civitas superioris Hungáriáé primaria. Gót és barokk templomremekek, renaissance-paloták tanúskodnak a történelem európai szellemiségének haj dani hullámairól, amelyek összemosták a három, nemzet — magyar, német és szlovák — közös törekvéseit és ezeréven át Hungária hangját erősítették. A világháború négy esztendeje kegyetlenül meg- csappantotta ezt a messzire ki hangzó szólamot, a menetszázadok állandóan csapolták és kelet felöl idegen áradat kezdett belódulni a patríciusok helyére. Hónapokon keresztül orosz ágyuk dörögtek a, város határában és mikor minden összeomlik, fáradtan a forradalom karjaiba veti magát, hogy aztán könnyebben végezhessen vele a cseh impérium. Gondolt-e valaha, kassai ember a cseh megszállás eshetőségére? Vécsey Zoltán döbbenetes erővel érzékelteti a magyar középosztály akkori, teljes tanácstalanságát. Két katona-jóbarát búcsúzik egymástól 191S kora Őszén, egy cseh orvos és egy kassai magyar. Az orvos siet haza, Csehországba: — Én még visszajövök ide. — Magyarországon kívánsz letelepedni. No, ez nagyon derék, ennek igen örülök. A doktor szakállábán széles mosolygás tűnt el: — Magyarországon. De hát hol éltél te az utolsó hónapokban, hogy ennyire naiv vagy és ennyire nem tudsz semmiről? Nem, barátom, én már nem Magyarországra jövök vissza, hanem a csehszlovák állam, megyei főorvosának vagyok kiszemelve és itt lesz a székhelyem. Ismerem az embereket, ismerem a viszonyokat, ezért esett rám a választás ...“ Hol élt a magyarság az „utolsó hónapokban'“?... A történelem, vihara illúziókkal és jelszavakkal szórta tele a szemét, vakon és süketen tántorgott végzete felé. így tántorgott a város is, éhesen, fáradtan, őslakos-erőiben megfogyatkozva. Kiosztó hírek érkeznek a frontokról, a fővárosból. A kaszárnyákban anarchia morajlik, mindenült felbomlik aktába 2 hetes Üdülés, feli sport 0- és lllálra- füreden. Madárházán és Ulcsorhaldn Indulások: február 5. és 19. Részvételi díj: I. hat. 289 pengő, il. kát. 242 pengő, III. kát. 194 pengő Szállók : I. kát. Otátrafüreden : Grand Hotel, üjtátrafüreden : Palace szálló II. kát. Matlárházán: Esplanade szálló. (Jjcsorbatón: Móry-telep 111 kát. Tátra Otthon: Dr. Reichart penzió. Jelentkezés, felvilágosítás és ismerteié: Felvidéki Magyar Hirlap Utazási Iroda Vili., József-körut 5 Telefon 14—44 - 00. és IBUSz-™Máv. hivatalos men@tjegyirodák Vigadötéri főiroda. a rend, a katonai élésraktárakat kirabolják. Ólmos szürkületben éri Kassáit a Károlyi-kormány megalakulásának híre, a város éppen a temetőben időzik halottadnál... Részeg hordák fosztogatják az üzleteket. Megindul a haláltánc. A Her- nád-völgyön már útban vannak a cseh legionisták... Menekültvonatok sietnek délfelé, hogy odalent, a megduzzasztott csonkahazában vág ónlakásokká alakuljanak. A várost karácsony után megszállták... Torkuk szakadtából énekelnek a csehek: — Mi szme szokolici... Üjeszten- döre ájult dermedtség ereszkedett Kassára. Megérkeznek a cseh „honfoglalók“ is. És folyik tovább a haláltánc... Ledöntik a honvédszobrot, Kassa tüntet. Sortűz dördül, két test ottmarad a kövezeten... Illava... Theresienstadt... Apokaliptikus napok... A vörösök visszafoglalják a várost. Nemsokára újból felhangzik a legionisták dala: Mi szme szokolici ... A város fölött szüntelen szitált az ólmosesö... És ez mind csak háttér, történelem. A kataklizma fölött, a haláltánc szédítő sodrában két ember egyéni élete vergődik; halk tónusban, álomszerű színekkel fogja össze a tragikus napok zuhog ásót két szerető szív megható meséje. Tulajdonképpen két főszereplője van a regénynek: a Város és a fiatal emberpár. Sorsuk együtt kavarog a történelem szennyes áradatában és Vécsey Zoltán művészi ereje itt nyilvánul meg leginkább: o. kompozícióban, amint arányosan szétosztja a jeleneteket, de mididig úgy, hogy a főcselekvényt ne mossa szél az események gyors irama. Az ólomfelhők alatt ágyúk dörögnek, népgyűlés zsibong és odabent Chopint játszik egy leány és a Doberdó sziklái közül megmenekült fiú a keskeny kéz finom ujjait nézi. Különös regény, végigolvasva, a Dóm harangjait halljuk zúgni, sírni az ólmos ég alól... « Mit tudna csinálni ezzel a kitűnő regénnyel egy ügyes és lelkiismeretes filmrendező! Mert arravaió, vászonra, Monumentális jelenetei és halk szerelmi története pompás anyaga lehetne egy filmeposznak. Félünk ajánlani filmgyárainknak, már azoknak, amelyek csak üzleti szempontokkal dolgoznak. Mert avatatlan, rideg üzleti kezek giccset csinálnának ebből a gazdag matériából, megszokott hazaffyas giccset, amit nem érdemelne meg a író Város. (vl) A népművelés szerepe a magyar újjászületésben Irta: Sinkó Ferenc Az elmúlt húsz év hidraulikus nyomása aligha kényszerített ki a felvidéki magyar nemzetrészből időállóbb, mélyrehatóbb és az egész nemzet szempontjából fontosabb felismerést, mint azt, amit a volt SZMKE, a mostani FEMKE jelent: annak a ténynek a felismerését, hogy a nép akkor tud segíteni minden magyar harcban, a nemzet megőrzésében és újjászületésében, ha az intelligencia a parasztban és a munkásban néptársat lát. Akkor tud segíteni, akkor tud melléje állani, ha nem fölülről lefelé közeledik hozzá, hanem mint egyenrangú félhez. Az intelligencia gőgje sokáig megakadályozta a kisebbségi nyomás mellett is ezt a felismerést, nagyon sokan máig sem látták be, hogy a fizikai munkás, a paraszt lehet egyenrangú vitafél és munkatárs, akivel lehet, sőt kell olyan barátságot kötni, mint amilyet az intellektuel csak osztálybeli társával tud kötni. Az a néhány fiatalember azonban, aki a felvidéki nemzetrész megmentéséért mindenre hajlandó volt, még arra is, hogy nemcsak papíron, do a valóságban is egyenrangú társnak ismerje el a parasztot és a munkást, ha közéje kerül, a Szemkén. a Szkiéken keresztül eljutott idáig. Megdöbebnve és csodálkozva vette észre, hogy eredményes népművelő munkát csak ezen az alapon lehet végezni, s még nagyobb ámulással látta a megnyíló lehetőségeket, melyek rövid idő alatt megmásult falvakat és külvárosokat mutattak fel, ahonnan nemsokára szervezett, egységes, fegyelmezett gárda vonulhat a pártéletbe és a gazdasági munkába. Igen, mondjuk meg, leszámoltunk a középosztály nagy gátlásával, mely a népben, a parasztságban és munkásságban nem mer munkatársakat keresni. Rájöttünk, hogy népet menteni, népet szervezni, népet művelni, csak a nép értékes, intelligens elemeivel együtt léhei Rájöttünk, hogy az, aki kívülről, felülről, kényszerrel akarja megoldani a népi művelés kérdését, soha nem jut közel a néphez, soha gondolatai — ha vannak ilyenek — gyökeret nem vernek abban. Gondolatot említettünk: nos, legalapvetőbb gondolat a magyar népművelésnél nem az, hogy minél több hasznos, vagy haszontalan ismeretet tömjünk belé, hanem az, hogy kulturális öntudatot adjunk ueki. Mit ér az, ha felolvasásokat tartunk előtte Kamcsatkáról és a libatömésről, a háziszőttesről és a kállai kettősről, ha elfelejtjük, adni neki a legfontosabbat: azt, hogyha nő műveltsége, felelősségérzete, nagyobbodik társadalmi súlya is. Ez hiányzik népünknél, ez töri meg bátorságot. A népi művelődés és művelődési szervek gyakorlóteret, kiválasztó helyet kell hogy jelentsenek, ahol a. fiatal paraszt és munkás bebizonyítja rátermettségét, felelősségérzetét, vállalkozó- és munkakedvét a közösség előtt. Nem nélkülözheti ezért az autonóm, parasztok és munkások által vezetett helyi kulturegyestile- tet sem a falu, a város közigazgatása, sem a pártélet. Pártmunka, mely mellett nem működik egy vele rokon, de tőle szervezetileg független kulturális mozgalom, ne számítson eredményekre, ne számítson öntudatos tömegekre. Láttuk a múltban, hogy ott fejlődött ki a leg- etikusabb, legszebb községháza, legszebb pártélet, ahol a Szemke felismerte az autonóm népi kultúrmunka jelentőségét. Nyugati példákkal Iphet bizonyítani, hogy nagy átfogó nemzeti eredményeket, gondolatokat csak alulról jött, autonómiára támaszkodó kulturális mozgalmak mutatnak fel. Ilyen mozgalom teremtette meg annak idején egész Nyugat- európában a mai polgári társadalmat, annak berendezkedését és légkörét. A nyugati kisember, a polgár uralomra- jutását megelőzte az írók, költők évtizedes munkája, melyben kiemelték, kívánatossá, élni méltóvá rajongták a kispolgár életét: ezzel egyenrangú nemzettárssá, társadalmi taggá avatva a polgárt. Ugyanezt a folyamatot kell meg* csinálnunk, elvégeznünk magyar szellemben, a magyar lélek törvényeinek megfelelően a Felvidéken most, hogy pártmozgalmunk, lendületünk eredményesen, reményekkel indulhasson az egész nemzet életének átépítése felé. Nem kispolgárokat termelni, de néptársi öntudatot minden felvidéki kulturális szervezetben. Ez az öntudatos néptárs tud teremteni megingathatatlan pártkádereket, ez tud teremteni katonai szellemű polgári organizációt, melyet végvárakká változott városaink megkívánnak, s ez tud teremteni minden magyarig terjedő tökéletes magyar életet. Nem elégedhetünk meg hivatalosan irányított, közigazgatás keretébe helyezett népműveléssel, mert ez minden erőfeszítése mellett is kulturális karitász, vagy kulturális patrouázs — öntudatos paraszt- és munkásintelligenciára vau szükségünk
