Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-29 / 24. szám
1939 JANUÁR 29. VASÁRNAP TEMDEW ÍÁ\oVaRHIRI)AE 23 FELJEGYZÉSEK A NAGY NAPOKBAN IRTA: CZUCZOR LÁSZLÓ Kassa, szeptember 15. A feszültség tehát tetőpontra emelkedett. A háború kitörése minden órában várható. Az élettel leszámoltam, a halálba belenyugodtam. Belenyugodtam! A veszély közeledésével arányosan erősödik bennem az élet szerelme és becsülése. Csodálatosan szépnek és vonzónak látok mindent: a tájat, a hegyeket, az őszt, a várost, az embereket, mindent, különösen a foglalkozásomat és tanítványaimat. Groteszk ötlet fordul meg agyamban: már akár meg is halnék szívesen, csak ne kellene itthagyni mindezt. Az eltávozás szörnyűbb, mint a halál. Hirtelen fuldokolva rajongok az „élet“-ért Naponta kijárok a hegyekbe, búcsúzni, szinte minden időpontban, hogy mégegyszer magamba faljam ezt a sok dús szépséget. Most már tudom, hogy ennek kellett volna élnem: a szépség szolgálatának. A szépség változatlan törvényének, örök értékek, rend. Utálom a politikát, mert. áruba bocsátása nemzeteknek és országoknak s utálom a mozgalmakat, mert üres programmo- kat harsognak. Még a kiszolgálójuk se akarok lenni. Szeretnék belekábulni halhatatalan szépségek szemlélésébe. De lehet-e most? Egészen tegnapig sikerült annyira, hogy az újságokat csak mint valamely távoli kor tünetét olvastam, közömbösen, tudákosan; egyébként azonban a köreimet tágítottam zavartalanul. De a nürnbergi beszéd óta nincsen nyugalmam. A háború elkerülhetetlennek látszik s a háborúban én elpusztulok (olyan a beosztásom) elpusztulok egy olyan ügyért, amelyhez semmi közöm nincsen s egy olyan országért, melyet mindig támadtam. Búcsúzom tehát az életemtől, a vágyaimtól, a terveimtől. A barbár katona már gyilkos tőrrel áll a hátam felett és döfi azt belém. Lehetek-e közömbös? Viszont: mit használ a védekezésem? * Meglepődve látom, hogy körülöttem mindenki nyugodt (vagy csak áltatják fta'gúkát 'és bngem?), egyedül én vagyok riadt, izgatott és félelemmel telt. Szlovák és zsidó barátaim már örülni kezdenek a háborúnak es lázasan számítgatják a győzelem esélyeit. (Lám, ugyanazok, akik eddig a leghangosabb pacifisták voltak.) Még S. is azt mondja, hogy az egyes ember élete nem fontos és mindegy, hogy mikor halunk meg, előbb-e vagy utóbb, nekem azonban nem mindegy, sőt nekem az sem mindegy, hogy miért halok meg, ha már pusztulnom kell. Nem szégyenlem bevallani és ismételni, hogy nem akarok meghalni a csehszlovák ügyért. * Akár örülhetnék is, annyira, igazolják e vágtató események gyakori állításaimat Közép-Európáról és a kis népek függvényhelyzetéről. Mily megalázó, hogy megkérdezésünk nélkül döntenek rólunk idegen hatalmak (még ha javunkra is, amint ez magyar vonatkozásban várható). Mintha tehetetlen csecsemők volnánk, úgy bábáskodnak felettünk, a népek önrendelkezésének nevében. Szinte az is tervszerűnek látszik, ahogyan egyszer _ az egyik, másszor a másik kis népet támogatják. Azonban az egyiket sem engedik megerősödni, nehogy kihasználják kitűnő helyzeti lehetőségeiket. Gyarmaton élünk, ben- sziilöttek vagyunk. Viszont a mi szégyenünk, hogy mindeddig nem tudtunk erős nagyhatalomba tömörülni, amely egyenrangú félként vegye fel a küzdelmet Nyugattal. (Ügylátszik, mégis nagy hiba volt a Monarchia szétrúgása.) • Második szomorú tapasztalata e háború előtti napoknak az, hogy az ú. n. baloldal láthatóan azonosult a csehszlovák ügygyei. Egy illúziót hát megint temetni kell: mi a magyar kérdés megoldását vártuk a baloldaltól, nem pedig a mondvacsinált csehszlovák demokrácia védelmét. Azt reméltük, hogy a baloldal jegyében létrejöhet az a demokratikus államszövetség, amely a magyarság területi és gazdasági igényeit kielégíti s népünket az őt megillető helyre emeli. (Anélkül, hogy sérteni kellene a többi kis népek életjogát.) S a baloldal ehelyett íme, egy torz rendszert véd, egy komisz rezsimet, amely a demokrácia álarcában vad imperializmust művel. (Amelyet igaz, mi érzünk csak. magyarok.) Teljesen új helyzet előtt állok hát, újra kell meghatároznom magatartásomat. A fejleményeket még nem ismerem pontosan, de tudom már. hogy a hirdetett élveket (demokrácia stb.) pártpolitikai úton megvalósítani lehetetlen. Sőt: az ellentétes áramlatok politikai képviseletének kell igazat adnom és helyeselnem, mert minden jel arra mutat, hogy egyedül ők vitték győzelemre legkívántabb vágyamat: a magyar népcsoportok visszacsatolását és így — bár megint részlegesen — azt a legfőbb korparancsot is, hogy minden nép a saját, államában éljen, olyan keretek között, amelyek neki leginkább megfelelnek. Számomra a revízió nem politikai, hanem erkölcsi kérdés és mindenki, aki magyar, esak revizionista lehet, függetlenül politikai rokonszenveitől. * Az utcaajtóban találkozik három cseh: egy ezredes, meg egy házaspár. „Uz nás zaprodali“ (Már eladtak bennünket) — mondotta az ezredes. „Hrozné“ (Rettenetes) — felelte a másik. Sajnáltam őket, pedig talán a haláltól menekültem meg ekkor. * Szeptember 23-án este Tamás Mihályék- nál vacsoráztam. S. L. is odajött később. Tíz óra után híreket hallgattunk a rádió mellett veszélytelen hírek voltak mindenütt. Véletlenül (?!) Prágára fordítottuk a csavart s ép abban a pillanatban kezdték hirdetni a mozgósítási parancsot. A lélegzetem elállt, a szívem vadul dobogott, hányinger és hasmenés gyötört. Óriási idegesség, kínzott. Éjjel alig aludtam, minduntalan fel-felriadtam. Reggelre megnyugodtam, délben pedig már szinte vidáman (vagy teljesen fásultan?) rukkoltam. Szörnyű állat az ember, mindenhez hozzáidomul, mindennek a jobbik oldalát nézi. Mytóban először nagyon zavarólag hatott rám a barátaim kétségbeesése. Ültünk együtt, néhányon magyarok és riadtan vártuk a híreket. Ám este már zord tréfákon nevettünk. Másnap kijöttem egy csendes cseh faluba, fel- szerelési állomásunkra. Megint kicsit erősödik életkedvem és reményem. Illetve a reményem nem is párolgott el soha. S mily különös ez is: az ész alig talál lehetőséget a mai válság megoldására, a háború elkerülésére, az életösztön azonban állandóan és erősen dolgozik, reménnyel táplál. Nem is merek, nem is tudok a halálra gondolni. (Talán nem is háborútól félek, — izgató nagy kaland, gazdag tapasztalatok — hanem a kimondhatatlan rémtől, a haláltól.) * Első éjjel, hétfőről-keddre,. kellemetlen ízelítő. Este Hitler beszédet harsogott a rádióban, én azonban csak ködösen hallottam, 8 óra után elaludtam. Alig aludtam egy keveset, 10 óra tájban felzavartak, gyülekezéshez hívtak. 11-kor tértünk vissza, most már csak nehezen aludtam el, 2 óra körül újból felköltöttek, futni kellett, sietve öltözködtünk csak, néhány perc múlva már indultunk is Ötórás menetelésre. A következő éjjel megismétlődött ugyanez. Azután már csak vártunk (húsz kilométernyire a német határtól) kínzó türelemmel, amely azonban fájdalmasabb volt, mint a legerőltetőbb mene telés. * Ha volna valami kevés befolyásom a törvényhozásra, azt javasolnám, hogy nemzetiségek tagjainak ne kelljen katonai szolgálatot teljesíteniük, csak hogy ha akarnak. Erkölcstelenség azt kívánni tőlünk, hogy az életünket áldozzuk egy államért, amelynek nem akarunk a tagjai lenni. * Szeptember 30. Történelmi nap. Cseh- szlováia belenyugszik a szudétanémet-vi- dék elcsatolásába. Rádiót halglattunk sötét falusi konyhában, mogorva arcok, néma kétségbeesés, tehetetlen düh. Asszonyok és férfiak sírtak. Nekem is összeszorult a szívem, sajnáltam őket. Pedig ujjongani kellett volna, hiszen ekkor hárult el a háború veszélye. A történelmi nap árnyéka: a. végzetes hírek után a háziasszony.' „Legalább minél hamarabb visszakapjuk lovainkat.“ * Október 3. Most érzem csak igazán, hogy mit jelentenek a könyvek és mit jelent az olvasás. Közel egy hete élek már Vyravában, illetve nem is élek, csak létezem, szellemi társak nélkül, katonák közt. A háború réme elvonult, megkönnyebbültünk s most az izgalom és ernyedtség közti légüres térben hányódunk, A magyar kérdésben tovább tart a bizonytalanság, biztató remények ellenére is. (Újság ide nem jár, leveleinket elkobozzák, csak a cseh rádió híreit halljuk időnként) Kínosan hosszúak a napjaim, szabadok a délutánjaim és szabadok az estéim. S könyvem csak egy van, a Biblia. Ülök a szobámban, magam elé bámulok és fájó intenzitással könyvek után vágyódom. Amikor ime, nincs, akkor tudom csak, mit jelent az olvasás. * Október 4. Ahogyan közeledik a magyar kérdés megoldásának a lehetősége, úgy száradnak el „humanista" meggondolásaim. Csak homályos hírt hallottam s máris ujjongok, lelkesedem, remélek. Eddig ismeretlen (vagy csak elfojtott?) érzések gyúlnak ki bennem. A ködevőknek bélyegzett rajongók, a Horthy- váróknak csúfolt nyugdíjasok nem lángolhatnak most izzóbban, mint én, a „realista“. Kutatom, mi okozhatja ezt bennem, hiszen a gondolkodásom alig okolhatalan érvet találok: magyar vagyok végzetesen. Nem banális ez? Mindegy, az igazat írom. És az is mindegy már, hogy kik segédkeznek a magyar ügy kivívásánál, milyen a mellékszándékuk és milyen árat fognak majd kérni. Egyelőre lázban égek, fontos az eredmény, fontos csak az, hogy „magyarok leszünk“ megint. (Mily jellemzően hamis szólás: eddig is magyarok voltunk, még nagyszerűbben is és cudarabb viszonyok között.) Gondolkodni és cselekedni lesz idő máskor, „otthon“. Most csak egyet tudok: hogy inkább lennék Nagy-Magyarországban utcaseprő vagy kutyapecér, mint Csehszlovákiában kö zópiskolai tanár és tartalékos tiszt. Érdekesen változik viszonyom a cseh fiukhoz; egyszerre mintha idegennek néznének, ellenségnek,, pedig jó bajtársi viszonyban éltem velük eddig. (Vagy csak képzelődöm?) * Ezek hát a felsőbbrendű emberek, ezek a németek, akik itt élnek velünk, ez a Paschl, ez a Kiler, az a Menz? Ugyan olyan primitívek, mint a legegyszerűbb magyarok vagy csehek. Viszont vannak közöttük is nagyszerű fiúk, akárcsak közöttünk. Az értékelés alapja tehát nem lehet se faj, se nemzet, hanem csu pán és egyedül az erkölcs s az értékelés iránya nem lehet vertikális, hanem csak horizontális. Október 12. Napok óta lessük a rádió híreit, de a magyar ügy felett teljes szélcsend áll. Csak homályos adatokból következtetünk az otthoni helyzetre: a statárium kihirdetéséből, a szlovák és a ruszin miniszterek nyilatkozataiból stb. Nagyon izgatottak vagyunk. Amire hónapokkal .ezelőtt gondolni sem mertünk, ime most megvalósulhat. Az életünk legnagyobb eseménye előtt állunk és napok óta fojtott csönd van mindenütt. Istenem, mi lesz? Várjuk a tárgya lásokat, de szó se esik róluk. Ha most sem oldódik meg a magyar kérdés, a legnagyobb lehetőséget szalaszljuk el. Remegve merek csak gondolni is arra, hogy én, állami tanár, nyugodtan himnuszt énekelhetek. És hogy Érsekújvár, a legnagyobb városunk a magyarok országába fog tartozni, öröm és félelem közt hányódom állandóan. * Október 10. Ürítjük az átcsatolandó szudétanémet vidéket. Én cseh városkában vagyok, amely szintén Németország-* hoz fog tartozni. (Nem etnográfiai okok-« ból, hanem a határában lévő óriási lő- szergyár miatt) Mennyi megrázó emberi sorsot látok itt; családokat, amelyek egyik napról a másikra földönfutókká lettek, hivatalnokokat, akik a jólétből utcára estek, síró férfiakat, reménytelen asszonyokat. Kapkodó költözködést látok, rozoga gépkocsira felszerelt szobabútort, vasúti kocsikba húzódó családokat. A szívem is összeszorul ennyi baj láttán. A katonáim, akiknek a családja szintén így menekülhet valamely másik szakaszán az elszakított területnek, kétségbeesetten toporzékolnak. Sajnálom őket nagyon, oly egyszerű, jó emberek. De tanítás is ez nekem, nagy tapasztalat. Most látom csak, a csehek sorsán át, hogy mi lehetett Trianon és mily óriási méretű lehetett a magyar tragédia. S most értem csak, mennyire igaz volt azok fájdalma, akik húsz éven át ismételték a revizionista caterum cen- seo-t; jogtalanul bélyegeztük őket romantikusoknak, hiszen gyerekek voltunk csak, amikor ők átszenvedték a legnagyobb egyéni és nemzeti összeomlást. Ez a kisfiú, ki gondtalanul játszik itt az utcán és csak néha néz fel riadtan és értetlenül megtört szüleire, a férfikorban talán épp úgy fogja vádolni őket, ahogyan mi vádoltuk apáinkat, épp olyan igazságtalanul. Nézem ezt a szomorú képet és arra gondolok, fogom-e sajnálni azokat a cseheket is, akik maj’d tőlünk menekülnek így? * * Október 18. „Isten kezében.’1 Katona vagyok, a leszerelés napja egyre közelebb jön, majd nemzetközi bonyodalmak (most a komáromi tárgyalások eredménytelensége) miatt eltolódik újra. Ilyenkor összeomlik bennem minden ét nagyon kesergek. Ülök magamba ros- kadtan és bűntudatot érzek, amiért tegnap, amikor még úgy volt, hogy négy nap múlva hazamegyünk, ujjongás helyett elégedetlenkedtem és lázongtam, amiért nem másnap, vagy azonnal szerelünk. Hírül hozták, hogy Szlovenszkóra visznek bennünket, a magyar határra, így hát most kezdődik csak a tulajdonképpeni nagy lelkiismereti kérdés: háborúba készülni a magyarok ellen, saját véreim ellen. A legjobb volna most eltompulni, nem gondolkodni, csak érzéketlenül létezni. ■v-r.3 \jV'- :;v/;K . . Október 25. Hazakerültem és azonnal belesodródtam az itthoni nagy zavargásba. Rettenetes feszültség és idegesség árad mindenkiből és átragad reám is. A katonaságnál napokon át feküdtem és elmélkedtem, itt percekig nem tudok nyugodtan maradni. A bizonytalanság kibírhatatlan. Ügylátszik, hogy amíg cselekvő résztvevői vagyunk egy eseménynek (például, mint katonák), sokkal kevésbé érezzük annak veszélyeit és sokkal reálisabban mérlegeljük esélyeit, mint hogy ha kívülről szemléljük. A versenyző nyugodtabb, mint nézője, a vizsgázó nyugodtabb, mint hallgatója. S Iára ez a szépséghibája a készülő határrendezésnek: mi magunk, felvidékiek, vajmi kevéssel járulunk hozzá cselekvőleg. Nemzetközi kérdés ez és úgylátszik, nem tévedtünk, amikor az itteni magyarság megőrzését, értékei fenntartását és hiánytalan átadását jelöltük meg feladatunknak. • November 2. Ma döntenek sorsunkról. Fojtott izgalom remeg mindenkiből, én azonban meglepően nyugodt vagyok megint. Nem változtatom meg a német és olasz „döntőbírók“ ítéletét, bárhogyan viselkedem is. Azzal akarok törődni, amiben magam is részt vehetek, ami tőlem is függhet. A feladatokra gondolok hát, amelyek halommal szakadnak ránk, akár átkerülünk, akár ittmaradunk. Örök értékek vonalába akarom állítani e munkát, függetleníteni akarom magam a tép- deső napi gondtól: temetőbe megyek, halottak napja van. Egyedül vagyok itt, mindenki otthon remeg, rádiót hallgat, vár és politizál. Mindenki remél: a szlovákok is, a magyarok is. Csak a gyermekek játszanak zavartalanul és veszekednek önfeledten, akárcsak máskor. „Történelmi nap.“ * November 3. Mámor, felszabadultság* ujjongás. Zászlók, napsütés, tömeg. Mindenki jó, vidám és boldog. Ellenségek kibékülnek, idegenek ölelkeznek. Feloldódás az örömben, egyenlőség. A lelkesedés magával sodorja a fásultakat is. Csodálatos, felejthetetlen, gyönyörű nap. Néhány ilyen pillanatért érdemes élni. Csak a csehek és szlovákok keseregtek megrendültén. Én szánom sorsukat, szegény csalódottak. Nem kéjelgek szenvedésükben. A saját, örömöm nem fedi el tekintetemet az ő fájdalmuk előtt. Nem vagyok civilizált barbár, felvidéki magyar vagyok. Kassa. AZ IGAZI VADASZ ÖRÖME! AZ IGAZI VADÁSZ ÖRÖMEI Kézdivásárhelyi .-fa r*r _ ^ című gyakorlati B E N K ö PÁL.: VB €f g vadászati szakkönyve Felöleli a Magyarországon előforduló fontosabb vadfajok Ismertetését, azok telepítését, gondozását és vadászatát. Tartalmazza a vadászati fegyvertant, bemutatja az összes modern fegyvereket, a különböző államok fegyvertípusait. Leírja a hatósági fegyvervlzsgálat, belövés, puskavásárlás, célzó-távcső stb. stb. nélkülözhetetlen ismertetését. A lőszerekről szóló fejezetben a lőporok, golyók, sörét, fojtás és tölténykészítés részletes leírását nyújtja, majd a fegyverrel való lövés elméletét adja a belső és külső ballisztika kimerítő ismertetésével együtt. Végül a lövés művészete, a vadász felszerelése, a hajtó, a vadászkutyák, a solymászat, falkavadászat, uhuzás, vadászatrendezés, vadásztársaságok, vadorzók stb. stb. ismertetése után , tartalmazza a vadásztörvényt és az Idevonatkozó rendeleteket is. Ara díszkötésben 10 pengő Megrendeléseket utánvéttel, vagy az összeg előzetes beutalása ellenében forduló postával Intézünk el. Ha ajánlott küldést kíván, úgy 50 fillér beutalását is kérjük. Az utánvételes küldés 90 fillérrel drágítja a könyvet Pfeiler Ferdinänd (Zeidler Testvérek) nemzeti könyvkereskedése Budapest IV., Kossuth Lajos-utca 5. Telefon: 18-57-30,18-74-00.
