Sárospataki Füzetek 5. (2001)
2001 / 1. szám - RÉGISÉGEK, EMLÉKEK - Horváth Barna: Pályánk emlékezete VIII.
PÁLYÁNK EMLÉKEZETE Már kiskoromban.is megnyilvánult a várossal szembeni ellenérzés. Akkor még nem tudtam, hogy a levert forradalom miatti csalódottság és az, hogy nem vettek fel az egyetemre, végleg elfordít majd attól, hogy oda törekedjem. Könnyedén felvállaltam azt, amit kortársaim így fogalmaztak akkoriban: "Vidéken van eltemetve." Talán másodikos lehettem, mikor Édesanyám Pestre utazván, magával akart vinni. Nem akartam menni, ezért azt mondtam, hogy nem lehet, mert míg távol leszünk, lefagy a borsóm. Kaptam egy kis kertrészt, ahol szabadon gazdálkodhattam: salátát és zöldpaprikát termeltem. Ki tudja, hányadik ős tapsolt a lelkemben, amikor megtagadtam a várost, ahol mindig tömegek tülekednek, ahol nem ismerik egymást, és nem köszönnek. Szerettem kapálni, locsolni, gondozni a növényeket és első sikerélményeim közt tartom számon azt, hogy korai salátát árultam a mádi piacon 50 fillérjével. Szüleim először hallani se akartak erről, minthogy ők soha nem árultak a piacon, de tisztelték a hajlamok ilyetén megnyilvánulását. Azt, hogy nemcsak filosz hajlamokkal bír a gyermek, hanem ha kell, a „jég hátán is megél", mert „produktív", mert termel és értékesít, tehát életrevaló, nem élősködő, nem várja, hogy „ a sült galamb a szájába repül." Ki gondolhatta még akkor, hogy egyszer majd nagy P-vel fogjuk a piacot írni és a magasabb kultúrához szokott népességünk oly hamar és minden ellenállás nélkül aláveti magát a piacgazdaság törvényszerűségeinek. Utóbb, mikor már én lettem „a Pista fia, aki papnak tanul", szóba se jöhetett az ilyen piacolás. Mi még azt láttuk, hogy a tisztelendő bácsik megkülönböztető jelzésként hordják télen nyáron a fekete ruhát, lehetőleg magas mellénnyel és kimérten, mint akik meglehetős távolságban vannak a kétkezi munkától. Pedig nem voltak, nagyon is közel voltak, mert hétköznapjaikat ugyancsak lefoglalta a háztáji tevékenyég. Az egyházi földek elvétele után a család megélhetése a legkülönfélébb munkákra szorította őket. Volt, aki mé- hészkedett, más nyulat vagy tyúkot tartott. Ha gyár közelében élt, portásságot is vállalt. Egy eminens volt diáktársunk felügyelt Csepel motorjára és évekig cukorrépa átvevőként működött. Többen a helyi TSZ-ben találták meg a kenyérre valót, vagy éppen a kenyérnek a kenyérnek valót, ha bírtak kaszálni és helyet szorítottak nekik, amikor a részes-aratást osztották. A tiszteletes úr maradt úr egyedül. Mindenki másnak kijárt a sógor, koma vagy elvtárs, csak a tiszteletes maradt úr, meg talán az orvos, ha volt és az iskola igazgatója. Min177
