Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 2. szám - MEMOÁR - Dr. Horváth Barna: Pályánk emlékezete VII.
Dr. Horváth Barna — De holnap tárgyalják az ügyemet és megkapom a kötelet. — Mi reformátusok nem gyakoroljuk a gyónást abban a formában, ahogy ti szoktátok. — Nem szoktuk mi se... ezért van a mise... — Jó, beszélgessünk, aztán majd imádkozunk. Megérintettem, és ahogy rám nézett, egy pillanatra feltűnt egy tiszta tudatú arc képe. Megmutatta igazi arcát egy villanásnyi időre. Meg kellett látnom öt olyannak, amilyen volt valójában, szerepen kívül és Isten elé készülődve. Akkor értettem meg, hogy valami nagyszerű hivatásra szólít engem Isten. Arra hív, hogy meghallgassam a gyónni akarókat és meglássam bennük azt a másik embert, akit eltitkolnak és torz kép mögé rejtenek, hogy megússzák az ítéletet. Várja ez az ember a feloldozást, várja a vigasztalást, azt, hogy a rideg és kietlen valóságból az isteni szeretet valóságába vezessék. Elült a por a zárkában, csoda, hogy tüdőbajt nem kaptunk és még énekelni is volt kedve az angyalföldi és csepeli vagányoknak. Gyakran felhangzott: „Mások vittek rossz utakra engem / A mások bűne az én hibám...” Aztán villanyoltás következett és mesélni kellett úgy, ahogy már leírtam. Másnap reggel szólították kötélre váró emberünket, nem láttuk többé, a gyorsan terjedő hír szerint megkapta, amit várt. „Borban az igazság” Mádinak Mádról aligha lehet bor nélkül írni. Nem úgy értendő ez, ahogyan némelyek gondolják, amikor felöntenek a garatra és kellő'! mámor-fokra jutva, tántorgó léptekkel próbálják eltalálni az igazságot. Nem ismerve a mértéktartás erényét, sokan kidőltek szószerint is a sorból. Ha valaki dülöngélve járt az utcán, felettébb óvatos lépésein is látszott, hogy mennyire összpontosít és mint a kötéltáncos, tapsot érdemel, ha sikerül átjutnia a túloldalra. Másokat meg úgy tréfált meg a hegy leve, hogy mindenféle motívumokat rajzolt az orrukra, vagy az arcra. A borászati tevékenység hosszabb távon épp úgy ráírja magát a gazdákra, mint a lovászat, vagy a kéményseprés. A nagy üzemzajban dolgozó előbb-utóbb kiabálva közli hangsúlytalan mondatait is. A borosgazda pedig néhány pohár után elárulja, hogy mennyire van hitelesítve. Jóra való örökségemként tartom számon, hogy hegyaljai felmenőim között soha nem láttam részeges embert, vagy olyan gyengélkedőt, akit támogatni kellett volna. A magyar virtusból oly gyak150
