Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Fényűző fények
a félgömb felületű fényvetőket soros fényvetőkké alakították át, s ezek az akkor már a rivaldavilágítás igazi elődjének tekinthető fényforrás nem csupán lábvilágítás, hanem csatornavilágítás is volt. Ez a kezdetleges világításfajta a gyertya- és mécsvilágítás a középkori és a 19. századi jellemzője a színpadon. A közvilágítás is kezdetleges, ezért rendelték el a szürkület után a gyertyafénnyel való közlekedést az utcákon. így esténként az előadás után sötétben hazatérő színészek férfi tagjai természetbeni járandóságként fejenként két-két faggyúgyertyát kaptak; a színésznőket a színházi szolgák lámpásokkal kísérték haza. Ez a gyertyajuttatás a nemzeti színházi időszakban is sokáig élt, később a gyertyajárandóságot pénzben térítették meg. A színházi előadásról hazatérő nézőket az esti előadás után a színházak előtt lámpásos emberek várták. A gázvilágítás bevezetése nagy változást hozott a színházi világításban. 1837-től 1856-ig a pesti Nemzeti Színházban gázfejlesztő készülék működött: a ,,gázfőzést" a színpad bejáratánál házi tűzhelyen végezték, amelyhez felhasználták a színház udvarán levő vaskádban tárolt vizet is. (Ebbe a kádba esett bele Budavár ostrománál 1849-ben Heintzi tábornok bombája.) A fejlesztett gázt tartályokban gyűjtötték és ezekből adagolta a készülék a gázt a nézőtérre és a színpadra. Ezt az eljárást 1856-ban az első gázgyár megindulása után betiltották. Ettől kezdve a színház részére két színházi szolga hozta a világítógázt kaucsuktömlőben, ún. kaucsukcápában. A nagyobbik tömlőből a gázt a színház nézőtéri tartályába vezették, a kisebb tömlőt a színpad fenékfala mögött, a primadonnák öltözőjénél rakták le. Ennek tartalmát - amely a színpadi világítást látta el - egy jól megtermett díszlettologató munkás a tömlőre ülve a testsúlyával nyomta ki. A gáz a színpad világítószerkezetében zöld, sárga vagy kék fénnyel világította meg a színpadot. Egy alkalommal túlságosan termetes fiú ült a tömlőre, a tömlő szétpukkadt, a robbanás ereje a fiút a betört öltözőajtón keresztül a művésznő öltözőjébe dobta, és tönkretette a zsinórpadlást. Ha ,, . . . a színházban elbágyadtak a lámpák, s a gáz már nagyon kevés lehetett a tartályban, a nagy kaucsukcápa fényt adó gázzal megtöltve egyedül haldoklott, sovány lett, ráncos". (Jókai Mór: A Nemzeti Színház múltja.) Egy hosszú darab során a színházi „gazda”, Komlóssy ezt észrevette, és jelezte a színpadra. így Szentpétery a zord és kegyetlen apa a színpadi cselekményt lerövidítve, gyorsan összeadta a fiatalokat, nehogy a gáz hiánya miatt sötét színpadon kelljen befejezni a darabot. A világítás anyaga, a gáz tehát értékes és korlátozott mennyiségű, ezért a próbákon nem is gáz világított, hanem ,, . . . a színpadra tett zongorán bádogkeresztes, négyszögletes üveg alkotmány állt . . . gyertya világított benne". (Zsigray Julianna: Sugárúti palota). Az első magyar színházban gáz világított, de az első Operaház 1884. szeptember 27-i megnyitóján kétféle világítás volt: házi dinamóval előállított sárgás villanyfény ömlött szét a nézőtéren és a színpadon, a rivaldát és magát az épületet viszont gázlámpák világították meg. A gázt víz helyett glicerinen vezették át, hogy a láng tisztább, nyugodtabb és egyenletesebb legyen. A színpadon álló lámpás tornyok ívlámpákkal működtek. Ekkor a világítás már rangosabb feladat, ezért a világosító a földszinten külön szobát kap. 138
