Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)

Szeptember

Szeptember 21 Hogyan lett McAdamból Makadám Az útépítés története visszanyúlik az ókorba. A perzsák és asszírok még csak arra voltak figye­lemmel, hogy útjaikat a rajtuk megálló víz ne ron­gálja, s ezért jobbra-balra szivárgó árkokkal látták el. Az etruszkok már igazi műutakat építettek: jól ledön­gölt vastag kavicságyra fektették az erősen összetört több oldalú, lapos vagy útburkoló köveket, s e kocsi­­utak mindkét oldalát széles, lapos kövekkel szegélyez­ték. A szegélyek egyrészt a gyalogos közlekedést szol­gálták, másrészt az úttestek középső részét támasz­tották. A régi római műutak már a következő réte­gekből állottak: 1. kiásott útágyban 1 — 2 sor mész­habarccsal erősített lapos kőalapzat; 2. ezen mész­habarcsba rakott durva terméskő réteg; 3. elsőrendű hadiutaknál ezen még zúzott kőből és mészből álló réteg; 4. végezetül az utat borító kövezet, amelyet erősen lesulykoltak. Augustus császár idejében a római birodalomban már 28 elsőrendű műút volt. Ezután azonban az út­építés fejlődése megállt. A középkorban Nagy Lajos építtetett néhány utat, s helyreállította a római mű­utakat, ezt követően azonban nem történt semmi. Az útépítés fejlődésének következő lépcsőfoka McAdam nevéhez fűződik. John Loudon McAdam 1756. szeptember 21-én született a skóciai Ayrban (1836-ban halt meg). A római típusú utakkal szemben John McAdam új elméletet állított fel. Kimondta, hogy „a szilárd felülettel épített, tehát zúzott kőutakon is a járművek kerekei csak a felületet koptatják, tehát ha ez a felület jól van elkészítve és karbantartva, az útalapzat nem rongálódik meg. Ahhoz pedig, hogy az útfelület jó, egyöntetű és vizet át nem eresztő legyen, csupán az szükséges, hogy az út anyagának befogadására szol­gáló ágyazat száraz és minden idegen testtől mentes legyen.” McAdam nem alkalmazott külön kőalapot, hanem 2—3 rétegben kb. 25 cm vastag, szögletes (ún. zúzott) 5—7 cm szemnagyságú követ terített le. Ezeket az utakat nevezték el később feltalálójáról makadám útnak (a gőzhenger feltalálása után, 1805-től henger­rel tömörítették). P. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom