Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)
A gyár fénykora 1851-től 1873-ig
40 s közvetlen alatta a névsorban a magyar ipartörténet illusztris alakjának, Ganz Abrahámnak nevét. Fischer e megtisztelő megbízatása nemcsak személyének szólt, hanem személyén keresztül Herend elért sikereinek elismerését is jelentette. Az ízlés, a fény, a pompa —- minden újdonság mellett — kísérője volt a párizsi Mars-mezőn 1867-ben megrendezett kiállításnak. így az a stagnáció, amely nyomban az 1862-iki kiállítás után általános tért hódított, nem volt többé érezhető. A gyár részvétele fényes sikert, elismerést s eddig soha nem élvezett üzleti forgalmat jelentett.(94) A gyári levéltár 1867-ből származó könyvéből értesülünk, hogy amíg az 1865—66. években mintegy 1000 forint értékű árut szállított Herend Párizsba, addig a kiállítás évében 83 530 forint értékű árut adott el és a „Nachsendung” rovatban még utánszállítás is szerepelt. 1868-ban is nagy eladások nyomára bukkanunk, 10 492,50 forint értékű árut szállítottak Párizsba. Ugyanezen évben Rotschild bárónőnek 2070 forintért adtak el különböző porcelántárgyakat, szervizeket. Főnemesi megrendelők nevei mellett itt-ott találhatók egy-két illusztris magyar politikus vagy író, mint Jókai Mór, Deák Ferenc, báró Jósika Miklós szerény megrendelései is. A kiállításon történt nagy eladások s az utána következő évek üzletkötései egymagukban is igazolják, hogy Herend termékeivel ismételten megnyerte a látogató közönség tetszését. Mans B. Ducont híres műbíráló megelégedését így fejezte ki: „Minden fogalmat felülmúl”. A Wiener Zeitung is hasonló véleményének adott kifejezést. „Herendi Fischer Mór Párizsban is megőrizte saját helyét.” Még a kínaiakat is felülmúlja saját régi porcelánjaiknak utánzásaiban, de semmivel sem kevésbé elismerésre méltóak saját alkotásai. Fischer ezenkívül ragaszkodik ahhoz, hogy csak technikailag kifogástalan munkát szállít, sőt maga keresi a műszaki nehézségeket, hogy azok legyőzésével megmutassa művészetét. Ily módon megalkotta a saját „Fischer-féle” műfajt.(95) Thiers, a későbbi köztársasági elnök — aki Párizsban illetékes kritikus és műgyűjtő hírében állt — meglátogatta a herendi kiállítást. Fischert nem találta a kiállításon és ezért otthagyta névjegyét, amelyre a következőket írta: „Láttam Fischer Mór úr porcelánjait, s nemcsak igen szépeknek, hanem nagyon élethűeknek is találtam őket”.(96) A gyár minden kiállításon valami újjal lepte meg a látogatókat. Ezúttal Párizsban — a korabeli sajtó szerint — „valóságos csodái voltak ennek az eljárásnak”. A kiállítás visszhangjának nem mindennapi adata: egy 1867-ben kelt eredeti ajánlat a gyár modelljeit 40 000 fontra becsülte.^) A gyár ezüstérmet, Fischer a becsületrend tiszti keresztjét kapta. A francia igazságügyminiszter, Adolph Crémiaux ez alkalommal levelet küldött Fischernek: „Ha az ember összehasonlítja az ó-kínai porcelánkészítményeket azokkal a művekkel, amelyeket az Ön lángesze teremtett, akkor Önnek kell odaítélnünk a pálmát, mert hiszen Ön újból teremti az antik műveket, a művészetnek egy soha el nem ért tökéletességével. Ön megoldotta a kínai művészet problémáját, melyet azelőtt hozzáférhetetlennek tartottak. Végre is a siker, amit Ön elért, eléggé bizonyítja az Ön művének fontosságát. A legkiválóbb műértők, a legmagasabb rangú személyiségek — közöttük a magyar király, a francia császárnő vásárlásaikkal kimutatták gyártmányai iránti figyelmüket, amelyet annyira megérdemelnek.”(98)
