Balás P. Elemér: Törvényjavaslat a szerzői jogról (Budapest, 1947)
Indokolás - Második fejezet. A szerző jogának korlátozásaio
is a közérdek követelménye. A javaslat azonban külön szabályozza a szerzői jognak azokat a korlátozásait, melyek közvetlenül a közérdeknek szolgálatára vannak hivatva. Ez a közérdek a közművelődés érdeke, mely azt kívánja, hogy a szellemi alkotások elterjedésének minél kevesebb akadálya legyen. Minthogy a szerzői jogi törvényhozásnak kiindulópontja mégis az, hogy a közművelődés é'rdekét elsősorban az szolgálja, ha a szellemi alkotás szerzője alkotó tevékenységének gyümölcsét élvezheti, ehhezképest a szóbanlevő közérdekű korlátozások is, mint kivételek jelentkeznek az általános szabály alól, mely a szerző részére biztosít oltalmat alkotása tekintetében. A szerzői jog közérdekű korlátozásai általában a szerző vagyoni érdekeire vonatkoznak s a szellemi alkotás értékesítését teszik lehetővé bizonyos körben, a szerző beleegyezése nélkül. A szerző szellemi érdekeit ezek a korlátozások sem érintik, mert az ily korlátozások legtöbb esetében az alkotás a maga eredeti mivoltában tárgya az értékesítésnek. Eltérés a szerző szellemi érdekeire vonatkozó általános szabályoktól csak annyiban van, hogy a javaslat 26. §-a értelmében az ily szabad értékesítésre jogosult tehet az alkotáson, annak címén vagy a szerző megjelölésén, a szerző beleegyezése nélkül is olyan változtatásokat, amelyek az ily értékesítés céljához képest nyilvánvalóan szükségesek, kivéve, ha a szerzőnek nyomós oka van arra, hogy az ily változtatás ellen liltakozhassé'k. A szerzői jog közérdekű korlátozásai egyfelől a szerzőt illető vagyoni érdekű jog gyakorlásának időtartamára, másfelől arra vonatkoznak, milyen esetekben lehet a köz- művelődés érdekéből gyakorolni a szerzőnek olyan vagyoni érdekű jogát, melynek harmadik személy részéről való gyakorlásába a szerző nem egyezett bele. A most említett korlátozások egyébként nem minden tekintetben esnek azonos megítélés alá. Általában ugyan a szellemi alkotásnak ily értékesítése ingyenes, egyes esetekben azonban a törvény a szerzőnek vagyoni előnyben részesítését szabja feltételül. A közérdekű korlátozások egyrésze annak folytán vált szükségessé, hogy a javaslat a hatályos szerzői jogban nem szabályozott kérdésekre is kiterjed s az ezekre vonatkozó szabályozásnak kiegészítését a'kotják egyes közérdekű korlátozások. a) Időbeli korlátozások. Annak az időtartamnak meghatározásában, mely alatt a szerző vagyoni érdekű jogát gyakorolhatja, megmarad a javaslat azon az állásponton, melyet a hatályos szerzői jog foglal el ebben a tekintetben. Magyarország ugyanis fenntartás nélkül elfogadta a római egyezmény 7. cikkének első bekezdését, mely szerint a védelem időtartama a szerző életére és halála után ötven évre terjed. A berni Unióhoz tartozó államok nagyrésze ugyanezen az állásponton van. Ahhoz sem férhet kétség, hogy a közművelődés érdekének inkább felel meg rövidebb tartamú oltalom. Mindamellett nem mutatkozott indokoltnak eltérni a hatályos jogtól, sem az oltalmi idő tartama tekintetében, sem a szerző halála után engedett oltalmi idő tartalmi vonatkozásaiban. Ami a szerző halála után ötven évre terjedő oltalmi időt illeti, ebben a tekintetben a javaslat nemcsupán alkalmazkodott a berni Unióhoz tartozó államok többségének felfogásához, hanem egyúttal fenntartotta a magyar szerzői jogi törvényhozás nemes hagyományát. Már az 1884 : XVI. törvénycikk megalkotásakor keveselte a törvényhozás a miniszteri javaslatban megszabott harminc esztendei oltalmat és a magyar költőfejedelemnek: Jókai Mórnak felszólalása után a javaslattal! szemben az ötvenévi oltalmi időt fogadta el, megszívlelve Jókai felszólalásának következő részét: „És mi magyar írók mind oly helyzetben vagyunk, hogy amíg élünk, nem akarnak észrevenni, ha pedig meghaltunk, akkor kezdődik a kiadó aratása. Ha ezt az aratást megszorítjuk, korlátozzuk, annak az lesz a következése, hogy életünkben reánk nézve van magasabbra akasztva a kenyérkosár.“ Arra is utal ez a felszólalás, hogy „nagyhírű írók, költők unokái padlásszobában laknak, nélkülöznek, collectât kell számukra indítani, míg ellenben kiadóik palotákban, fényben, bőségben élnek; a közönség dicsérettel említi az írók nevét, ezek pedig nyomorban élnek.“ Az 1921 : LIV. törvénycikk sem tért el az ötven évi oltalmi időtől. A hagyományon felül a kérdés érdemébe tartozó megfontolás sem kívánja az eltérést az eddigi rendszertől, különösen arra való tekintettel, hogy a törvényben megszabott védelmi időnek természetes ellensúlyát szolgáltatja a szellemi alkotások valóságos élettartama, mely nagyon sokszor lényegesen rövidebb, mint a szerző halálát követő ötven év. Nem követi a javaslat azt a rendszert sem, mely szerint — miként az angol szerzői jogi törvényben — a szerző halálát követő oltalmi idő tartalmilag különböző két részre oszlik: az első szak teljes szerzői jogi oltalmat biztosít, a második szakban azonban az
