Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Gottfried Barna: Kurucok és internáltak Székelyek a vörös és a nemzeti hadseregben, ill. román fogságban, 1919-1920

Akkor is, ha többen voltunk, csak erősen fegyverkezve. Oláh, vörös egyformán ellensé­günk volt, mert mi szűkebb hazánkért, „Erdélyért" harcoltunk. " 7 Mindez azonban nem akadályozta meg a Verbőczy-zászlóaljat abban, hogy néhány nap múlva már Tiszafüreden (Heves megye) tűnjön fel. A hadosztály zömétől elszakadt, térben távol lévő zászlóalj valószínűleg hírét sem vette a fegyverszüneti tárgyalásoknak, a fegyverletételi szerződésnek. Tiszafüreden, a folyó bal partján, a község körül félkör­ben kiépített hídfőben vették fel a harcot a románokkal. A védelmi vonal jobbszárnyán el­helyezkedő vörös csapatok megfutamodása miatt csak utcai harcok árán jutottak át Po­roszlóra, a jobb partra, a hídfő elesett. Kömlő községben pihentek meg, majd - értesülve arról, hogy a hadosztály megmaradt töredékei Kálkápolna, Füzesabony (Heves megye) térségében gyülekeznek - csatlakoztak fegyvertársaikhoz. Verbőczy százados ettől kezd­ve a székely alakulatok újjászervezésén dolgozott. Más utakon ugyanoda Dr. Fogarassy László 8 már idézett tanulmányában 9 a vörös hadsereg III. hadtest hadrend­jének leírásakor utal a 2. dandár ezredeinek „eredetére". Témánk szempontjából ez rend­kívül érdekes, hiszen a 2. dandárba osztották be a Székely Hadosztály Tiszán átkelt ala­kulatait, töredékeit. A 21. (volt kolozsvári) ezred parancsnoksága a 21. és a 12. (volt szatmári) ezred tör­zseiből alakult újjá. Az I. zászlóalj a 21. ezred, a II. a 12., 24. (volt brassói) ezredek és a 32. (volt dési) vadászezred, a III. pedig az 1. székely csoport megmaradt legénységéből szerveződött meg. A kolozsvári nemzetőröket, a volt Verbőczy-zászlóaljat a 39. ezred III. zászlóaljában találjuk. Ugyanezen ezred II. zászlóalját a volt IV. nemzetközi székely zász­lóalj (micsoda antagonizmus!?) alkotta. A gyalogezredek mellett a 38. tüzérezred is a 2. dandár része volt. Hogyan és hol jutottak át a hadosztály töredékei a Tiszán? A Verbőczy-zászlóalj út­ját már ismerjük. Lássuk a többiek kálváriáját! A román támadást követő káoszban rend­kívül nehezen követhető a különböző csapattestek útja. Különösen igaz ez azokra az egy­ségekre, amelyek nem tették le a fegyvert és átkeltek a Tiszán. 7 VeML, XIV. 10. 2/2. 94. 8 Dr. Fogarassy László törtész 1920-ban született Pozsonyban. Jogot végzett, azonban a történelemtudományhoz, Magyarország XX. századi történetéhez való vonzódása a bölcsészet felé vezette. Elvégezte a könyvtár szakot és könyvtárosként dolgozott, ilyen minőségében került kapcsolata több tudományos intézettel. Már a negyvenes évek közepén tanulmányt írt a vörös háború történetéről. Levelezésben állt Kratochvil Károllyal, Julier Ferenccel. A 60-as évektől a nyugat-magyarországi kérdés úttörő, majd elismert kutatója. Több tanulmányban foglalkozott a ke­leti hadszíntér eseményeivel, 1971-ben jelent meg „Az ismeretlen székely hadosztály" címmel írása. Kutatói ala­possága, alkotói tisztessége példaértékű, ma is rendkívül jól használható tanulmányokkal gazdagította a magyar történetírást, hadtörténetet. Dr. Fogarassy László kandidátusi értekezését 1990-ben védte meg Budapesten, 1994­ben halt meg Pozsonyban. 9 Anabázis 310.

Next

/
Oldalképek
Tartalom