Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Gottfried Barna: Kurucok és internáltak Székelyek a vörös és a nemzeti hadseregben, ill. román fogságban, 1919-1920

A 21. kolozsvári gyalogezred zászlóaljai 1919. április 25-26-án érkeztek be Kisvárdára, Szabolcs vármegye északi részére, némileg elszakadva a hadosztály tömbjétől. Az I. és a II. zászlóalj Kisvárdán bevagonírozott és Csap felé indult, hogy átkeljen a Tiszán. Útközben a vonatra már tüzeltek a román lovas járőrök. Fényeslitke állomásnál egy vasutas mentette meg az ezredet, aki kétségbeesetten integetett zászlajával. A vészjelzést észlelve a szerelvény lassított és így csak a mozdony fúródott a földbe a románok által meglazított sínek miatt. A vonat elhagyása után az ezred több irányban, több csoportban kísérelte meg az átkelést. Egyes részek (II. zászlóalj) Csapnál a vasúti hídon, mások a Szabolcsveresmart, Révleányvár átkelőn jutottak át. Démusz Árpád százados beszámolója

10 szerint a román lovas járőrök többször megtámadták őket, azonban puska és géppuska tűzzel visszaszorították azokat. Az első zászlóaj csak megpihent Szabolcsveresmarton. Nem tudjuk miért nem használták, használhatták az ottani révet. A töltés mögött gyalogmenetben a Tiszakarádi (Zemplén megye) átkelőig vonultak, ahol a rossz idő, a megáradt és örvénylő folyó miatt aznap nem juthattak át. A teljesen kimerült zászlóalj egy tanyán éjszakázott, ahol az általuk felfegyverzett helyi lakosság biztosította őket.

11 Másnap átjutottak a Tiszán és a józseftanyai pihenés után Sárospatakra utaztak. A 21. ezred gyakorlatilag ekkor, április 29-30-án értesült a fegyverletételről. Vígh őrnagy, ezredparancsnok telefonon felhívta a hadosztály-parancsnokságot. Stomm Marcell vette a jelentést, ill. tájékoztatta az őrnagyot a fegyverletételről és parancs helyett azt javasolta, hogy az ezred cselekedjék belátása szerint. Csapon (a Tisza jobb partján) Vígh őrnagy a további harc mellett foglalt állást, csak három tiszt és egy honvéd nem volt hajlandó a vörösökkel harcolni. Az ezred Kisvárdán (a Tisza bal partján) maradt részei bevagoníroztak és kíséret nélkül Püspökladányon át Nagyváradra mentek, ahonnan már román őrség felügyelte őket Brassóig.

12 Amint az láthatjuk, a véletlennek, a térbeli távolságnak igen fontos szerepe volt a 21. ezred döntésében. Csak a tiszai átkelés után jutott el hozzájuk a fegyverletétel híre, a jobb parton lévő csapatok tovább harcoltak, a bal parton lévők letették a fegyvert. Az előbbieket Kálkápolnára, majd Aszódra rendelték, ahol besorolást nyertek a vörös hadsereg 2. dandárába. Kevés olyan esetet, alakulatot ismerünk, amikor a fegyverletétel és a további harc lehetősége közötti választás - az utóbbi alternatíva javára - teljesen tudatosan történt meg. Ilyen volt a székely tüzérezred parancsnokának, vitéz kis- és nagyhindi Szabó Dezső őrnagynak a döntése. 10 VeML, XIV. 10. 3/1. 173. 11 VeML, XIV. 10. 1/4. 70. Itt kell felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a helyi lakosság (kétérköziek, érhátiak, telektanyaiak, nagyhalásziak?) együttműködött a hadosztály egyik alakulatával. Sok visszaemlékezést elolvasva sem találni alig-alig hasonló esetet. 12 VeML, XIV. 10. 3/2. 196.