Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
1938-tól kezdődően 1945-ig teljesített katonai szolgálatot. 1945-ben a demokratikus rendőrség szolgálatába lépett, nyolcévi szolgálat után, 1953-ban mint rendőr százados nyugalomba vonult. Fáradhatatlan munkaszeretete új területre vezette, s mint gazdasági előadó kezdetben vállalati, majd 1955. aug. 15. óta levéltári területen tevékenykedett. Pontos és fegyelmezett munkaerő volt, számadásai hibátlanok és igaz ügyszeretettel, újításokkal fáradozott levéltárunk fejlesztésén. Emberi magatartása kollegiális, borús hangulatú napokon ő, a legidősebb hozta közénk a vidámságot, derűt. Halála váratlanul ért minket, s sokáig hihetetlennek tűnt fel előttünk távozása, mert erősnek és munkaképesnek tartottuk, s még néhány évig számolni akartunk munkájával. Emlékét kegyelettel őrizzük. Lakatos Ernő LSZ, 1965.1-2. sz. 406-407. p. Kristó Gyula (1939-2004) 2004. január 24-én súlyos betegség következtében elhunyt Kristó Gyula, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, Szeged város díszpolgára. A középkorász és tanár, nemzedékek hosszú sorának tanítója, Orosházán született 1939- ben. A kitűnő tanuló diákot egyaránt vonzotta a matematika és az irodalom, végül a történelem mellett döntött. Az egyetemet Szegeden végezte, ahol egy életre eljegyezte magát a középkor kutatással. Diákként és tanárként is mindvégig hű maradt alma materéhez. Nagy elhatározással munkálkodott azon, hogy bizonyítsa: vidéken élve is lehet valaki nemzetközi hírű tudós, és kialakíthat olyan tudományos műhelyt, amelynek híre túljut az országhatárokon. Tehetségéhez méltóan fiatalon azt a célt tűzte maga elé, hogy kutatóként végigjárja a magyar középkor történetét a honfoglalástól a mohácsi csatavesztésig. Annyit módosított később eredeti elképzelésén, hogy visszatekintett a 830-as évekig, és bár nem maradt ideje, hogy mint kutató a 15. századba érkezzen, egyetemi jegyzetek és az ország történetének írójaként oda is eljutott. Kristó professzornak nem jutott igazán hosszú élet. A számára adott időben azonban rendkívül sokat és sok irányban alkotott. Közismert szorgalma mellett születésével két karizmát kapott: a szép és pontos beszédét - előadásait azonnal nyomtatásba adhatta volna -, valamint a hihetetlen terjedelmű memóriát, amelyről akadémiai székfoglalója során laudációjában Szakály Ferenc azt mondta, terjedelme nagyobb, mint egy komputeré. Mindehhez gyors feladatmegoldó képesség és széles látókör társult. Oktató munkája mellett 101 könyvet írt, amelyet posztumusz kötetei várhatóan tovább növelnek. 500 körüli tanulmányainak száma, szerkesztett kötetei megközelítik a harmincat. A történettudomány majd minden műfajában jelentősei alkotott a forrásközlésektől a tanulmányíráson át a monográfiákig és a lexikonig. Nem feledkezett meg az ismeretterjesztő művek írásáról sem. Munkái közül több jelent meg franciául és németül, valamint a környező országok népeinek nyelvén. Nemzetközileg elismert vállalkozásai közül kiemelkedik az Anjou-kori oklevéltár, amelynek 15, eddig megjelent kötetéből hetet maga készített el. Munkáját akadémikusként is szorgalmasan folytatta. A főszerkesztésében kiadott Korai magyar történeti lexikon (9-14. század) kötetét történészek, tanárok és az érdeklődő nagyközönség egyaránt forgatják. Könyvek sorát írta a magyar őstörténet, a honfoglalás, az Árpád-kor és az Anjou-kor időszakáról. Ebből a több mint félezer évet átfogó korszakból kevés olyan témakör található, amelyhez ne szólt volna hozzá. Véleményét mindig forrásokra alapozva logikusan 226
