Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

G. Vass István (1942-2011)

A halál az oly gyakori váratlanságával ragadta el néhány hónappal 70. születésnapja előtt, 2011 júliusában, Gádorosi Vass István kollégánkat, az egykori Új Magyar Központi Levéltár utolsó (megbízott) főigazgatóját, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főlevéltárosát. Azt a kimagasló tudású, szerény kollégát, aki számára a család mellett a munka, a szolgálat jelentette élete értelmét.

A békési Gádorosról indult az útja, ahonnan a megkülönböztető jelzőt is választotta a neve elé. Az orosházi gimnáziumban tett érettségit követően a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar-történelem szakán folytatta tanulmányait, ott szerzett középiskolai tanári oklevelet 1965-ben. Érdeklődése első sorban az élő irodalom és az irodalomtörténet felé vonzotta. Szakdolgozatát is ilyen témából készítette. Ám a fiatal diplomás számára a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum kínált állást, s ezzel örökre eljegyezte magát a történeti kutatásokkal. Szoros együttműködésben a megyei levéltár kiváló szakembereivel, Szabó Ferenccel és Bálint Ferenccel, bekapcsolódott a helytörténeti kutatásokba. Tanulmányai jelentek meg a Békési Élet hasábjain, dokumentumköteteket szerkesztett a megye 19-20. századi politika- és társadalomtörténetéből. Az 1945 után megalakult demokratikus pártok helyi történetét dolgozta fel 1975-ben sikerrel megvédett bölcsészdoktori disszertációjában. 1979-ben a békéscsabai múzeum történetéről publikált kismonográfiát. Széleskörű szakmai tevékenysége elismeréseként 1972-ben a megyei múzeumi szervezet igazgató-helyettesévé nevezték ki.

A sikeresen indult történész-muzeológusi pálya 1980 tavaszán éles fordulatot vett. Meghívták a számos szakmai, szervezeti és személyi problémával küzdő Új Magyar Központi Levéltár munkatársai közé, melynek irányítását röviddel előtte vette át Verő Gábor a Művelődésügyi Minisztérium múzeumi főosztályának helyettes vezetője. Noha a levéltár nem volt ismeretíen a számára, az új munkahely nagy kihívást jelentett. Felkészültsége, kapcsolatépítő tulajdonságai ekkor mutatkoztak meg igazán. Ennek elismeréseként 1983-ban a vállalati osztály vezetésével bízták meg. Nem csupán a vállalati iratok átvételét, feldolgozását irányította, de bekapcsolódott a magyar levéltárügy egyik legjelentősebb korabeli szakmai vállalkozásának, a Magyar Állam szervei 1945-1950 c. lexikonnak az összeállításába is. Ezt hamarosan a tanácsigazgatási szervekről (1950-1970) készített kézikönyv követte, melynek ugyancsak egyik szerkesztője lett. Levéltárosi szakmai látókörét, miként életinterjújában beszélt erről, a Levéltári Szemle számára sok éven át a Der Archivar c. folyóiratról készített ismertetések bővítették.

1986-ban Verő Gábor főigazgató felkérte a főigazgató-helyettesi teendők ellátására. Fő feladatának az Új Magyar Központi Levéltár szakmai munkája színvonalának emelését, új segédletek készítését tekintette. Jó szívvel emlékezett arra a későbbi években is, hogy mennyi segítséget kapott ehhez a magyar levéltárügy meghatározó személyiségétől Borsa Ivántól. 1988 novembere végén a nyugdíjba vonuló Verő Gábortól megbízott főigazgatói minőségben ő vette át a mindinkább a politikai és tudományos érdeklődés előterébe kerülő intézmény vezetését.

A rendszerváltás erősödő viharai közepette ettől kezdve négy éven át irányította az ország második központi levéltárát. Kemény idők voltak ezek, amelyek éppen ezt az intézményt érintették leginkább. Meg kellett felelni a kutatást akadályozó jogszabályok eltörlését követően hirtelen felerősödött kutatási igényeknek, tekintettel kellett lenni a személyes adatok védelmére, a tisztázaüan titokvédelmi kérdésekre és természetesen folytatni kellett a mindennapi levéltári munkát is. Vass István magas színvonalon, nagy emberi empátiával tett ennek eleget.

397