Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A MILLENNIUMTÓL AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚIG - VII. A millenniumi ünnepségek. Székesfehérvár a századforduló éveiben 1896-1904

zik, a virág elhervad, és nem marad egyéb, csak emléke a dicsőségnek. Áldva emlékezünk, ha a tapson és virágon kívül egy kis szeretet is jut osztályrészül. Nagy Mariska. Kunhegyi Miklósban egyébiránt némi költői tehetség is lakozott. A helyi újságok több verset közöltek tőle, távozásakor pedig versben búcsúzott a színigazgató a közönségtől. Az elég csinos vers egyik szaka így szól: Egyik kezemmel végső búcsút intek, Másik kezemben van vándorbotom. A rövid boldogság édes világát Tört szívvel, ím! könnnyezve elhagyom. Miként folyam megy tengernek vizébe, A nagy világba én is úgy megyek Elhív a sors, követnem kell hívását És hordom átkát, hogy - vándor legyek! 1903-ban jutott jubiláris határkőhöz az a pálya, amelyen Havranek József huszonöt esztendőn keresztül vezette polgármesteri állásában Székesfehérvárt. Az évforduló díszközgyűlésén mondotta el köszönetét a kifejtett munkásságért dr. Saára Gyula, és magasröptű beszédben szólt Havranek József sokszor félreértett, de mindenkor becsületes célzatú működéséről. Ezt mondotta többek között: „A mai ünnepet szívünk rendezte. A szeretet ünnepe tehát ez, mégpedig azon igaz szereteté, mellyel a város polgársága viseltetik első tisztviselője iránt, ki polgármestersége 25 éves fárasztó és nehéz munkájában, hivatalos feladatának teljesítésében nemcsak eszével, de szívével is kormányzott. Az ünnepelttel a közügy érdekében éveken át együtt és igen sokszor egymás ellen küzdöttünk, különböző utakon és eszközökkel, de mindig csak egy célért - a város java és üdvéért! Küzdelmünkben, hogy a gyűlölet és szenvedély a közügy kárára sohasem bírt mélyebb gyökereket verni, az érdem az ünnepelté. Az ő jó és nemes szíve mindig megtalálta a kiengesztelés útját, s lecsendesítette a tajtékzó hullámokat, melyek elmosással fenyegették a város üdve és javára annyira szükséges és kívánatos békés munkálkodás és egyetértés erős sziklavárát!" Akiről az ellenzék vezére így szólt, az kétségkívül büszkeséggel gondolhatott a múltra a letűnt huszonöt év határán! Ebben az évben halt meg Göbel János György, az elemi iskolák, az iparos és a polgári leányiskola igazgatója, a kiváló pedagógus, aki lelki-