Németh Szandra - Saly Noémi: Vendéget látni, vendégnek lenni. Vendéglátástörténeti állandó kiállítás (Budapest, 2016)

26

Szép Ernő megrendítő nekrológban búcsúztatta „a legkedvesebb, a legfinomabb, a legadakozóbb magyar főurat”:

„Nincs azóta főúr se a New-Yorkban, se a többi flancos kávégarázsban, mióta Gyula nem áll oda a márványasztalhoz az ember elébe, azokban a lágy, kényelmes, szinte beteges schevreaux-cipőkben, egy elmerült államtitkár engedékenyen figyelmes arcával hátrakapva a lüszterkabát alá, az aprópénztáskába szórva galvanikusan az ujjait… és halkan szólalva, mint a lépése. – Tessék. […] Ha nincs Gyulánk, éheztünk volna. Elvadultunk volna. A nevetés kipottyant volna a szánkból, örökre talán. […] Odasétált, kérem az emberhez, mint minden főúr és azt kérdi, minekutána specialista pillantást vetett a betegre: mennyivel szolgálhatok? Ő. A főúr. Én fogyasztottam, én tartozom. És ő az, aki pénzt fog adni. A fizetőpincér.

Igen. Gyula a szónak az egyenes értelmében fogta fel a fizető szerepét. Fizetett. A differenciát fizette, ami az illúziónk meg a sorsunk közt volt és ami volt a keresetünk meg a könnyelműségünk közt, és azt a differenciát, amit ő érzett a becsünk meg a megbecsültetésünk közt. […]

Olyan halkan adott pénzt az embernek, amilyen halkan permetezik most az eső. Nagyon mulatságos volt. Volt egy sonkám, fröccsöm, tortám, három kenyér, sajt, fekete, konyak… és két forint tíz, az öt forint, tessék. Szóval kaptam két forint tizet, azért a fáradságért, hogy megvacsoráztam a New-Yorkban. Ezt a metódust Gyula találta fel. Meg is gazdagodott belőle. A legeslegdusabb magyar főúr volt. Gyöngy volt a szeme pillantása, arany volt a hangja, gyémánt a bajusza sodorintása, rádium a gondolata. Holnap este biztos egy csomó csillaggal több lesz az égen. Gyula fizet. Pszt.

(Egy főúr halálára. Ujság, 1927. május 7.)

◆ A New-York kávéház a megnyitáskor (1894) Klösz György fényképein