S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)

9. A trén táplálja a frontot

talgiáját és fájdalmát... Előttem is, mögöttem is és keresztbe is és mindenfelé vánszorognak az üres és teli szekerek."5

Berend ezredorvos Hardéri naplójában megemlíti: „Belekerültünk most már mi is az út két oldalán haladó rengeteg tömegébe a trénnek; csak zsonglőr ügyességgel lehet előre haladni... Mint egy mozgó panorámát, ügy hagyjuk el egyik tábort a másik után; kék, sárga meg fekete viaszos vászonnal bevont szekerek nagy sorát... elfogott orosz trénszekereket - egész keskeny, alacsony, hosszú kétkerekes alkalmatosságok ezek. Zsákmányolt orosz konyhából főznek le mellettünk; odébb vagy ezer alacsony stájer szekér."

Malonyai Dezső néprajztudós lírai hangon festette le a trént: „Seregünkben színben s formákban leggazdagabb, legfestőibb a trén, az a számtalan szekér, kocsi, fogat, ló és ember, az a minden messze vidékről összeverődött néptábor. Ilyen lehetett a hajdani népvándorlások nagy szekértábora... Száz és száz változata az ernyős szekérnek, lónak, szerszámnak, embernek és viseletnek. Érdekes végignézni a szekértáblákat, amelyen ott a tulajdonos neve, a megye s a község megnevezése - magyar, tót, horvát, szerb, német, sváb fölírás... A szaktrének egyforma, előírásos fölszerelésükkel csak ködös estén szépek... Nagy, sötét tömegek, amint azt itt-ott megvilágítja a tábori tűz! Igazán elbűvölő látvány, kivált haladó vonatról nézve, az ilyen száz meg száz tüzű tábor. Kép az árnyvilágból... S hozzá a komoly, nagy hangulatot megadja a majdnem szüntelen hallható ágyúdörgés."6

5 Szép Ernő: Szerbia 1914. Budapest, 1916.

6 Malonyai Dezső: Művészet. Budapest, 1915.

A kiszámíthatatlan utánpótlás miatt a csapatok minden alkalmat kihasználtak élelmiszer - és sok egyéb, felesleges anyag - beszerzésére. Az oldalfalas, fedeles (borítékos) trénkocsikat túlterhelték, az egyébként is terjedelmes és nehézkesen mozgó vonatok hosszát újabb kocsik és málhásállatok beállításával megnövelték. Ezek a „vadvonatok" akadályozták a csapatok manőverező képességét, korlátozták a meglepetésszerű támadások lehetőségét. Nehézséget okoztak átcsoportosításoknál, vasúti szállításoknál, és növelték a rajtaütés esélyét.

1914 őszén a visszavonuló orosz csapatok mindenféle felszerelési tárgyat eldobáltak. Az üldöző cs. és kir. 69. gyalogezred ott szedett fel „igen sok orosz vörösréz főzőedényt, melyet embereink igen nagy előszeretettel használtak, tisztjeink pedig mint emléket gyűjtötték. Később már embereink, málhásállataink és szekereink egyaránt tele voltak aggatva és rakva orosz főzőedényekkel, puskákkal, lándzsákkal, orosz jelvényekkel stb. Az emberek lábain pedig orosz csizma, melyet a szétmállott papírbakancs helyett vettek fel, fejükön pedig a jellegzetes és igen jól bevált kapucni a baslik."7

Egy zászlóaljparancsnok a háború kezdetén szerbiai, majd montenegrói szolgálata után Romániában harcolva megjegyezte: „Majdnem mindenhol azt tapasztaltam, de itt az oláh harctéren még túlzottabb kiadásban, hogy a trén és a géppuskás századok, mint valami óriáskígyók, vad mohósággal mindent magukba tömnek, míg végül mozogni sem tudnak. Zsákmányolási ösztönből lóállo-7 A 69. gyalogezred története. Cegléd, 1957.

Teherautó vonattelep. Emlékalbumból

58 I MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM

Gulyáságyú főzőüstjei kutyaszánon. Karikatúra