Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)
200 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF (AZ 1991. NOVEMBER 9-I KECSKEMÉTI EMLÉKÜLÉS ELŐADÁSAI) - FRIED ISTVÁN: Színjáték, dramaturgia, kortárs dráma — és a Bánk bán
Fried István: SZÍNJÁTÉK, DRAMATURGIA, KORTÁRS DRÁMA — ÉS A BÁNK BÁN „Már Bányaváryról nem állok jót. Neki szokása túlságosan tüzelni: a vidéki közönség így szereti azt. Sokat hadonáz és minden indulatot apróra kifest. Ezzel pedig a te hősödet egészen eltorzítja. Azt a jellemet, melynek csak nagyszabású indulatai vannak; mély, halálos sérelmét csak az utolsó kitörés bekövetkeztéig ki nem mutatni büszke; mely önmagával küzd, s uralkodik szenvedélyein, míg azok felül nem kerülnek. Bányaváry ezt nem tudja. Neki elejétől végig kiabálni kell. így szoktatták [...] A hevesfejű főnemes személyesítője, ki honszerelemből lázadó, lesz ott egy akasztófától elszabadult zsíros szájú betyár, az agg férfi, kinek kescrgésében annyi megható van, lesz egy sápítozó vén banya, a parasztból egy szószátyár gányó lesz, akinek huszonöt bot kell a panasza végén, s a nagylelkű fejedelmi alak olyan kálvinista prédikátor lesz, amilyen valaha csak Bergengóciában írásból olvasta a halotti búcsúztatót. A cselszövődet kifütyülik a komiszkodásért, s fejedelmi asszonyod egy derék tekintetes asszony lesz." 1 Ez a viszonylag korai, „negatív" Bánk bán-elemzés a leginkább kézenfekvő módszert választotta, a megírás évtizedéből rekonstruált virtuális színházi előadást érzékelteti. S hogy ezt a vitathatatlanul szükséges, mert a Bánk bán színpadi sorsát meghatározó, egyáltalában: Katona József színházi világába bepillantást engedő értelmezést éppen Jókai Mór készítette, azt többféle okra vezethetjük vissza. Mindenekelőtt legszűkebb családjában élt az 1810-es évek színházi-színészi hagyománya, felesége, Laborfalvi Róza, annak a Benke Józsefnek volt a leánya, akitől Katona, a delectans actor és a fordító-dramaturg színpadi helyzetgyakorlatot leshetett el 2 , ami adott esetben a színdarabok jelenetformálásával hozható egy nevezőre. Ugyanis — miként Jókai találóan demonstrálja — a színpadi típusok, a „megszokott" és a gyarló ítéletű közönség által „elvárt" figurák köré csoportosult a cselekmény. Tehát nem az akcióból következett a jellem, éppen ellenkezőleg: a vitézi és az érzékeny játékok állandó alakjai egy és ugyanazt a színművet produkálták — különféle, többnyire nagyon kevéssé lényeges változtatásokkal 3 . Jókai ugyan látszólag csak az előadásról nyilatkozik, valójában az alakformálás révén jeleníti meg a leírt és az előadott szöveg között szükségszerűen jelentkező feszültséget, amely a cenzúra közbeavatkozása nélkül is megakadályozta volna a Bánk bán színházi sikerét. S amit ugyancsak Jókai érzékeltet: a Bánk bán nem azzal válik ki korának tucatdramaturgiájából, hogy szakít az egykorú drámafelfogással, illetőleg a szereplőtípusok adta konfliktusokkal (a jó király, a sérelmét a végsőkig titkoló főúr, a cselszövő, a fejedelmi asszony stb. a Haupt- und Staatsaktionként számon tartott színjáték-történésekből ismerősek), hanem azáltal, hogy lényeges nemzeti eseménytörténetté koncentrálja a sematizálható cselekményt, költészetté szublimálja a színész kiáltozásához idomított színpadi beszédet, valódi helyzetté alakítja, gondolattá sűríti a felszíni hatásmechanizmusból egyenesen következő sz.ínműformálási szokásokat. Jókai negatív Bánk bán-kepe akaratlanul az első kidolgozás néhány — Bárány Boldizsártól találóan bírált 4 — elemére is utal, valamint azokra a vitézi és érzékenyjátékokra, amelyek a Bánk bán köré csoportosíthatók (mivel maga Katona is fordításai, színé-
