Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Csillag Ilona: A zsidó kultusz teátrális elemei a múltban és jelenben

/A mögötte rejtőző természeti jelenséget nehéz kibogozni, de aki nagyon keres - talál. Ringgren perzsa újévi motívumokat fedez fel benne. Kraus pedig Esztert Isztárral, Mordehájt Mardukkal azonosítva - e zsidó tradíciót a babilóniai mitológiából eredezteti!/ A Parim alkalmával tör felszínre e zsidóság minden öröme, játékos és szín játékos kedve; a azerencsés megmenekülés emlékére egyszer egy évben legelébb megnyílik a szigorú tilalmak zsilipje, önfeledt mulatságokba vetik magukat, ujjongva ünnepelve, akárcsak a keresztények farsangkor, amelynek szokásaiból jócskán merít la a puriml "karnevál", Áz időpontok la egy beesnek, A Purimot már a Talmud is nagy népünnepélyként emlegeti - és ez is maradt az egész középkoron át mind a mai napig. Ami különben szigorúan tilos, Putrimkor azabad az arcfestés, álarc-viselés, jelmez és ábrázolás, sőt, még a nemek is ruhát cserélhetnek, A lakomára teritett asztalok roskadoznak a jobbnál jobb falótok súlya alatt, folyik a bor, a dal, a tánc. A maskarába öltözött nők éa férfiak vidám menetben járnak házról-házra -enni, inni, ünnepelni és játszani. Ki Eszternek, ki Mordehájnak, ki Áhásvérusnak öltözik; a gonosz Hámán alakjába nem tanácsos senkinek se belebújni, mert megjárhatja* Az ármányos intrikust épp ezért rendszerint báb helyettesíti, akit a helyi szokáa szerint vagy alaposan helyben hagynak, vagy elégetnek, vagy felekaaztanak - keresztrefeszitásról is szól e fáma. Mind otthon, mind pedig a zsinagógában Eszter könyvét olvassák fel, miközben Hámén neve említésére lábak dobognék, vagy kereplők csépelik az asztalt. A Pur im a zsidó népi színjátszás gyújtópontja. Vidám kis vándor-truppok egyszerre csak betoppannak egy-egy ünneplő ose Iád házába, bukfenc, tótágas, különféle mókás mutatványok járják, majd ki-ki magára öltve szerepét, előadásra kerül Esz ter hires-neves története; e háziak sem unatkozó, blazírt nézők, hanem igazi résztvevői e játéknak: belekiabálnak, sírnak nevetnek, úgy ás ott, ahol dukál. Néha az egészet egyetlen jó svádájú színész adja elő monodrámaszerűen váltogatva a szerepeket és öltve magára jelmezének jelzés-darab je it. Purimkor e népi színjátszás még a zsinagóga falait is át-