Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)
„Hiszek a színház halhatatlanságában"
1950. június 1. Pár soros cédula: „Tónikám, a szokásos havi küldeményt most csak késéssel tudom meneszteni, mivel most már nincs semmi bevételem." 1950. augusztus 2-i levélből: „Az év, illetve szezon-vég nem sok jót hozott. Számításaink nem váltak valóra. Én emiatt kissé bús vagyok. Nem lelkesít, hogy helyzetem tisztázása nem sikerül. Major Tamás megígérte ugyan nejemnek, hogy a nyugdíj az jár nekem, de — úgy látszik — még nagyon messze jár, nem ért ide. Egyéb kilátás — szinte semmi. Persze, azért nem vagyok kétségbeesve, hiszen egyelőre mint háztartásbeli megélek." 1950. december 24-i levélből: „Kedves Tónikám, köszönöm kedves soraidat és szíves jókívánságaitokat, amelyeket szívből viszonzunk. Nagyon halkan és félve mondom csak: boldog Karácsonyt. Arra gondolok, milyen lehet a Ti ünnepetek, ha a miénk ilyen kukacos. Bizony, ilyen fekete karácsonyunk nagyon régen volt! A tavalyi már mesebeli álomnak tűnik. Idén még hazautazni sem tudtunk, hiszen már az útra sem futotta. (Szűcs László családja Abonyban él. — S. E.) Margit fizetéséből most minden hónapban mindössze 900 forint marad megélhetésre. Az új lakás apránkénti helyrehozása és a fűtés (szánalmas!) mindent megemészt. De nem folytatom. Karácsonyra a béka ülőkéjén lelhető likba helyezzük a gyertyácskát s ennek fénye mellett azt hiszem, mostani életszínvonalunknak megfelelő ünnepet ülhetünk majd. Mindazonáltal most komoly kilátásaim vannak rá, hogy pár héten belül megkapjam a végkielégítésemet és némi kis nyugdíjjal is kecsegtetnek. (Szűcs László ekkor 49 éves! — S. E.) (...) Tónikám, nagyon fáj, hogy karácsonyi és egyben újévi jókívánságaink ilyen üres szavak híg levében oldódtak fel, és nem tudtak tömény és konkrét formában kifejezést adni baráti érzelmeinknek. Ám él a remény, amely ... (itt jöjjenek idézőjelben az általad kívánt költői vonatkozmányok)." Az életmentő péterfillérek elmaradásával visszaérkeztünk kiindulási pontunkhoz: a Népművészeti Intézethez. Ennek az ötvenes években komoly társadalmi rangot kiverekedő intézménynek (az intézmény súlya 1953-tól, Nagy Imre miniszterelnökségétől megnövekszik, 1954 őszétől 2 6 a Népművészeti Intézet triumfál) Széli Jenő az igazgatója. A kulturális élet margójára szorult és az intézetben külsősként dolgozni kezdő értelmiségi réteg az intézetet második „művelődésügyi minisztériumnak" nevezi. Hogy az Intézet oktatási politikájában 1953 és 1954 között végbement változást érzékeltetni tudjuk, érdemes elővenni az 1953 augusztusában megindított kéthónapos továbbképző bábtanfolyam tematikai vázlatát. 2 8 A tanfolyam színhelye az intézet központi iskolája (Csepel, Tapló u. 1.) A hallgatók száma: 50 fő. Az oktatásra fordított órák száma: 483. Az egyes témákra fordított órák száma minden szónál többet mond: társadalomtörténet (történelmi materializmus; a kapitalizmus kialakulá163
