Darvas Lóránt et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 5. Néprajz, muzeológia, természettudományok (Csíkszereda, 2009)
Természettudományok - Vokfori László†: Székelyföld keleti átjárói és szorosai
Székelyföld keleti átjárói és szorosai A Nemere szél - a Crivát hideg nyugati elágazása - ezen a Berecki nyergen át fúj a Felső-Háromszéki medence felé. Ez a háromszéki bukószél - Moldvában Crivát-nek nevezik - az északkeleti hegylánc 1636 m magas hasonnevű csúcsáról, a Nemere-csúcs környékéről hideg szélként tör be a Felső-Háromszéki-medencébe és egészen Brassóig érezteti hatását. A népi megfigyelések szerint abban az évben, amikor az ojtozi szél 8-15 napig erőteljesen fúj, akkor jó termés várható, ellentétben a nyugatról fújó Dorgó vagy Német széllel, amely rossz aratást ígér. Ez utóbbit a népi hagyomány koldusszélnek meg 8 forintos szélnek nevezte el, s ezzel a felszökő búza árakat igyekeztek jelezni. Történelmi-társadalmi-gazdasági jelentősége Itt vezet a Brassót Bákóval összekötő 11-es főút (574-es nemzetközi út). A brassói iparosok és kereskedők az Ojtozi-tetőn át szállították áruikat Moldovába, így a Sachsenweg azaz Szászok útja név is fennmaradt. Ojtoz-patak mentén számos fűrésztelep alakult ki. Bereck (Bretcu, Beretzk, Bretz) az Ojtozi-hágó erdélyi oldalának egykori határ-mezővárosa. Az egykori Kézdiszék határszéli nagyközsége volt. Neve szláv eredetű. Ma Kovászna megye egyik nagyközsége, Erdély keleti kapuja. Bereck Gábor Áron szabadságharcos és ágyúöntő szülőfaluja. Bereck a Berecki-havasok nyugati bejáratánál, a Háromszéki-medence északkeleti szélén települt, 595 m magasságban, a Berecki-patak mellett (ez Lemhény alatt bal oldalilag ömlik a Feketeügybe). Magaslatai: északkeletre a Micske- bérc (895 m), Fekete-hegy (1227 m), keletre az Oldalbükk (731 m), délkeletre a Csipkés-tető (774 m), délre a Kápolnahegy (682 m), majd nyugatra a Bokros nevű határrész terül el. Ahol a vasúti pályatest átvágja a Kosárka és a Berecki-patak közös teraszát, egy helyet „tunel”-nek neveznek. Itt tárták fel azt a hajdani őstelepülést, ahol számos kerámia-lelet került elő. Ezt a helyet Farkasvárnak nevezik. Luxemburgi Zsigmond 1426. december 26-án Brassóban kelt szabadalomlevelében mezővárosi rangra emelte. Tettét azzal indokolta, hogy e kiváltságos mezőváros joga és kötelessége „a török földéről béhozandó kereskedésbeli portékákat ülendő jutalomért elébb vekturázni.” A Zsigmond királytól nyert szabadalmakat az erdélyi fejedelmek megerősítik és kibővítik 1557-ben, 1602-ben (ekkor neve: oppidum Bereck), 1612-ben, 1615-ben (Bethlen Gábor által), 1631-ben és 1654-ben (II. Rákóczi György által). Bereck lakóinak fő foglalkozása a szekeresség volt. 1799-ben gróf TELEKI JÓZSEF ezeket írta a faluról: „Az ojtozi passus mellett, régi neve Beretzk falva volt; ez előtt a taxalis helyek közé számiáltatott, de most katonák lakják. A beretzkiek mind Catholikusok, bőrből és szekerességből szereznek magoknak pénzt. ” (TELEKI 1937. 50). 283
