Srágli Lajos: Munkások a „fekete arany” birodalmában - A munkásság és anyagi-szociális helyzete a magyarországi olajiparban (a kezdetektől az államosításig) (Zalaegerszeg, 2004)

I. Az olajipar fejlődése és munkásainak helyzete a második világháború előtt - 5. Szociális intézkedések az olajbányászati vállalatoknál

adta a vállalat. Az összes munkás azonban kedvezményesen kaphatott 2-3 fogásos ebédet (térítési díja: 60-80 fillér, egy pengő) az üzemi étkezdében. A védőruha és védőital fogalma sem volt ismeretlen: savval, lúggal vagy vízben állva dolgozók bakancsot, védőruhát, a savval dolgozók napi egy liter tejet kaptak.

97 Az ilyen juttatások a vegyiparban korántsem voltak általánosak. A vegyipari üzemek többsége 1939-ben a törvény szerinti minimumot fizette dolgozóinak, a csepeli kőolajfinomító 244 munkásának átlagbére a törvény szerinti minimumot 8%-kal haladta meg.

9X A munkások bére a Shell-net*

9 Törvény szerinti A vállalati legkisebb minimum munkabér elő- és szakmunkás 60 f/óra 60-79 f/óra betanított munkás 50 f/óra 50-67 f/óra hetibéreseknél 30-45 f/óra segédmunkás 42 f/óra 42-58 f/óra hetibéreseknél 27-33 f/óra A kőolajfinomító iparban dolgozó összes munkás átlagában az október 1-jei napibérek 1937 és 1939 között 4,60 pengőről 4,92 pengőre, azaz 6,5%-kal emelkedtek.

100 5. Szociális intézkedések az olajbányászati vállalatoknál Az olajbányászatban az átlagbér 1937-ben - az összes munkáskategória átlagában 3,58 pengő naponta - nem érte el a finomítóiparban alkalmazott munkásokét, de lemaradt a bányászat egyéb ágaiban a föld alatti munkát végző nem szakmunkások béréhez képest is. 1938-tól azonban mindezeket meghaladó ütemben emelkedett, 1939. október l-jén elérte az 1937. évi szint 129,6 %-át.

101

A kezdeti alacsony bérszint a kincstári kutató vállalatnál alkalmazott munkások alacsony, s a városi földgáztermelő vállalatok munkásai még alacsonyabb bérezésének