Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

VISSZAEMLÉKEZÉSEK, SZAKMAI ÉRTÉKELÉSEK, ELEMZÉSEK

alapítottuk „Szén és Acél" címmel a diósgyőri dolgozók hetilapját. Első szerkesztője ifj. Gergely Sándor (írónevén Gergely Mihály) volt, aki a közösség és a gyár feladatait, gondjait feltáró közreadó írásokat nagy átéléssel írta, szerkesztette. A terveinket és az új szervezetet a lap 1945. november 28-i számában ismertettem. A bányaigazgatói tisztséget a gyárigazgató látta el, míg az egyesített gyárak hét főosztály keretében működtek. Címszavakban: a szociális ügyek a szervezési feladatok; az energia-ellátás; melegüzemi termelés; a hidegmegmunkáló üzemek; a rezsi-üzemek és a karbantartás; az ügyvitel és a számvitel. A gyárigazgatóságot egy jogász és egy műszaki titkárral erősítettem meg. Mindenhol tapasztalt, javakorabeli vagy fiatal rátermett vezetőket jelöltem ki, természetesen az Üzemi Bizottsággal egyetértésben. A szervezet kiállta a nehéz évek próbáját, jól működött, összefogta a Diósgyőrben meglévő potenciális erőket. Erre volt szükség a helyreállításkor és az újjáépítésben. Távlati terveink készítésekor az ipar állami szektorát még csak a MÁVAG bányák és gyárak képviselték Diósgyőrben, Budapesten és Győrben. Az 1946-ban megindult államosítások, később pedig a 3 éves terv valamenynyi fejlesztésünk újra átgondolását követelte meg, most már országos méretű állami nehézipar keretében. A szénbányák állami kezelésbe vétele egész sor szervezeti és emberi kérdést vetett fel. A műszaki vezetők a jól működő központi karbantartás előnyéről nem akartak lemondani, a bányászok pedig az Országos Társadalombiztosító Intézet gyengébb szolgáltatásait kifogásolták a Diósgyőri Társpénztár sokoldalú ellátásával szemben. Az öt nagy iparvállalat (Csepel, Ganz, Rába, Rima és a MA VAG) államosítása és a Nehézipari Központ, a NIK irányítása alá rendelése nálunk nagyobb megrázkódtatással nem járt, mi eleve állami tulajdonban voltunk. Szervezetünk az állami irányításhoz illeszkedett. A tulajdonos pedig ugyanaz maradt. Az Iparügyi Minisztérium elvi irányítása helyett a NIK esetenként operatív beavatkozásra is törekedett, ám ezt átmeneti léte folyamán igazán sohasem tudta megvalósítani. Rendelt be magához tapasztalt ipari szakvezetőket, de ez a kisszámú apparátus nem láthatta el a nagyvállalatok vezérkarának akár részfeladatát sem. Komoly ütközésünk nem fordult elő. Egyedüli nehézségeket a NIK ellenőrök támasztottak. Vegyes társaság volt és mindenáron produkálni akarták magukat. Egyrészt a vezetők hasznos idejét rabolták, másrészt megalapozatlan feljelentéseikkel sok kellemetlenséget okoztak. Különösen a kormány-engedéllyel folyó élelmiszer-cserék kifogásolása volt kedvenc témájuk. Elmondok egy tipikus esetet, amely jellemző az uralkodó viszonyokra. Történt, hogy az Üzemi Bizottság elnökével együtt berendeltek a NIK központba. A NIK vezető azzal fogadott, hogy „magukat most le kell csukatnom", menjenek át Vas Zoltán elvtárshoz, ott megtudják a többit. Átmentünk, ő elénk tette Geleji Sándor csepeli kohómérnök NIK ellenőr feljelentését, miszerint a jóvátételre legyártott acélárut élelmiszer-cserére fordítjuk. Mazár halkan elkáromkodta magát. Mondtam, az előírt jóvátételi szállításokat pontosan teljesítjük, a csere igaz, de a többlet-termelésből kerül ki. Mi ismételten kérjük, az Országos Élelmezési Kormánybiztosság lásson el minket is, ezzel a számunkra óriási terhet jelentő cserék megszűnnének. Mazár még elmondta mindennapi erőfeszítéseiket, amelyekkel a jogosan lázadozó asszonyokat a piactéren igyekeznek lecsillapítani. A fizetésnek semmi