Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

VISSZAEMLÉKEZÉSEK, SZAKMAI ÉRTÉKELÉSEK, ELEMZÉSEK

Késő délután Perecesre is kijöttek és ott megbúvó gyárvezetőket, valamint a szintén itthon maradt bányamérnököket keresték. A hirtelen sötétedés, a rendkívül sűrú köd és a perecesiek hallgatása minket segítettek. A sötétben és a sűrű ködben a láthatólag ellenséges bányatelepen nem mertek kutatni, csak kérdezősködtek. Ezt az izgalmas estét azt hiszem sohasem fogom elfelejteni. Hetek múlva az egyik kitelepült újgyári mérnök (Papp Gábor műszaki főtanácsos), aki Győrben azután leszakadt a nyugatra menőkről és hazajött, elmondta, hogy különösen az én személyemet tárgyalta a kitelepülés vezetősége (kormánybiztosa) felhozván, hogy hadianyag ismereteimet és egy Csepelről idehozott rakétatalálmány adatait átadhatom a szovjet hadseregnek. Ezért egy német kommandót küldtek elvitelemre, vagy akkori szóhasználat szerint likvidálásomra. Azonban az igen gyorsan előrenyomuló szovjet csapatok egy elhagyott tanyán (tőlünk 10-15 km-re) megpihenő kommandót elfogták. Ekkor értettem meg, hogy miért rendeltek heteken át őrizetemre egy magyarul jól beszélő szovjet kapitányt, aki napközben állandóan velem volt. Éjjel pedig a kertszomszéd-házba beszállásolt katonai rendőrség tartott őrséget. Eleinte azt hittem, hogy ez a tüzérségi gyár igazgatójának szól. 1944. december 7-én reggel az első szovjet előőrsök megérkezése után haza gyalogoltunk Percesről vasgyári otthonunkba és délfelé bementünk.az Ujgyárba, ahol akkor már a helybeli dolgozók néhány százan összegyűltek és a kommunisták kezdeményezésére tizenkilences mintára Munkástanácsot szerveztek, amely december végén Üzemi Bizottsággá alakult át. A Munkástanács felkért a gyár vezetésére. Elkezdtük szervezni a legsürgősebb helyreállításokat és a villamos-erőmű beindítását. A Munkástanácsban felvetették, hogy a gyárnak a maga eszközeivel segíteni kellene a szovjet hadsereget, így elsősorban a tüzérségi felszerelések gyors javításával. A kezdeményezést előterjesztették a Miskolcon székelő parancsnokságnak. A meghatározó fordulat 1944. december 15-én következett be, amikor megjelent a gyárban a 2. Ukrán Front Parancsnokságától Csernisev tábornok Gálffy Miskolc polgármesterének és több magas rangú tisztnek a kísértetében. Bejelentette, hogy a gyárat, mint a Vörös Hadsereg Tüzérségi Gyárát birtokba veszi. Feladatuk a Vörös Hadsereg (a 2. Ukrán Front) gyorsjavító szolgálatának segítése és a lehetséges pótalkatrészek gyártása. Be kell indítanunk a villamos erőmű és a szénbányák üzemeit, majd az egész diósgyőri termelést. Bemutatta Mascsenko tüzértörzskari ezredest, mint a Tüzérségi Gyár felelős katonai parancsnokát, engem pedig megbízott a gyárigazgatói teendők ellátásával a Munkástanácscsal együttműködve. (Aznap voltam 40 éves). Ma is őrzöm Csernisev tábornok megbízó levelét, és a Tüzérségi Gyár igazgatói igazolványát. A Tüzérségi Gyár kollektívája, beleértve az érintett társgyári üzemeket is (így pl. az acélöntödét) elsősorban járművek és tüzérségi felszerelések gyors javításában működött közre. Azonkívül főleg lánctalpas járművek járószerkezetéhez gyártottunk minta után kis sorozatokban lánctalp-elemeket, pótalkatrészeket. Ebben a felállásban kb. 1945. márciusig dolgoztunk, közben beindítva az áramtermelést és a MÁVAG-bányákban a szénbányászatot. Mindegyikről kell néhány szót szólni, hiszen rendhagyó körülmények közepette végeztük el. A bányászok helyükön maradtak, mégis az első akadályt itt kellett elhárítani. Két bányamérnökünket azon a címen, hogy német nevűek