Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

5. A „Tiszavölgy rendezésének" további feladatai — A vízhasznosítások helyzete a Közép-Tisza vidékén a XIX—XX. században - 5.1. Vízi utak, csatornák, kikötők

Beszédes József 1839-ben közzétett terve Széchenyi támogatósával került az országgyűlés elé, mely — igen rövid időn belül — az 1840. XXXIII. t.c-ben jóváhagyta. A terv azonban magán viselte e sietségnek és a megalapozatlanságnak a jegyeit is. Egyéni kezdeményezésként, Beszédes saját költségén (és vagyonának feláldozásával) készült, s realitását eleve vitathatóvá teite, hogy szerzője elfogadta a kor, azóta már feledésbe merült elveit és mélybevágású, folyóvizű, több célú csatornát tervezett. Az ugyanekkor napirendre került Tisza-szabályozás azonban sokkal nagyobb feladatnak bizonyult, semhogy az ország csekély anyagi eszközei két ilyen méretű feladat közt megoszthatók lettek volna. Ezért Széchenyi kénytelen volt belenyugodni, hogy az ügyet, Vásárhelyi tanácsára, levegyék a napirendről. Az elnapolást azonban csak sorrendcserének tekintette az elsőbbrendű Tisza-szabályozás javára: végleg soha nem mondott le a csatorna megépítéséről — miként az Al-Dunaszabályozás befejezéséről sem: ,, . . a tervezett duna—tiszai csatorna ... olly ügy, mell/ fölött alig áll nagyobb pártolást és sürgetőbb elsőséget érdemlő bármi egyéb" (természetesen — a Tisza-szabályozást kivéve . . ,)

Vi6 „Keblemet pedig semmi sem tágítaná annyira, mint ha mind azon jó magyar képek, mellyek a Duna—Tisza közt láthatók egy új .. . életet árasztó derék vízcsatorna mellett.. . éldelhetnék százszorta javított vidékünk minden előnyeit. „És akkor ha Tokajbul is, Maros-Üjvárbul is látnék érkezni Pestre hajót, és Szolnokra és Szegedre hajón indulván, kies kertek és csinos házak között vinne át az út, . . . mely azonban ma jobbadán homokban és sárban fekszik: akkor biz egy kicsivel megint könnyülne rajtam az anyag súlya!" Kevéssé ismert, hogy a csatorna terve 1867-ben ismét közel jutott a megvalósuláshoz. Az alkotmány visszaállításának, a nemzeti függetlenség visszanyerésének az illúziója — valójában csupán a tőkés fejlődés bizonyos korlátozott lehetőségeinek biztosítása — sokakban keltette azt a reményt, hogy egyebek mellett, a reformkor gazdaságpolitikájának ez a célkitűzése most valóra válhat. Ekkor Boros Frigyesnek, a Tisza-szabályozás egyik kitűnő mérnökének a terve került az országgyűlés elé. A tervet jóváhagyták, a vállalkozókkal leszerződtek, sőt az előmunkálatokat is megkezdték. ,,Ekkor lépett fel a „vasutas párt" először a csatorna ellen, és azon címen, hogy az ország erejét a rendkívüli mértékben megindított vasúti építkezések erősen igénybe vették, a megkötött szerződések biztosítékát visszafizették a vállalkozóknak . . ." (Boros egyébként a pest—csongrádi csatornát két — egy magas és egy mély vezetésű — változatban is kidolgozta s a soroksári Duna-ág felhasználásának a gondolatát is felvetette.) Az Al-Duna Széchenyi-által megkezdett szabályozása a század utolsó éveiben fejeződött be, és a fellendülő dunai forgalom hatására, valamint a pesti kereskedelmi kikötő terveivel kapcsolatban újból felmerült a Duna—Tisza-Csatorna kérdése is. A tervezett kikötő forgalmának jelentős részét ugyanis a Tiszavölgy termékeitől ill. a Duna—Tisza-Csatornától várták. A budapesti (csepeli) kereskedelmi kikötő, a Duna—Tisza-Csatorna és — egyrészt a kikötő állandó szintű medencéjét, másrészt a csatorna felső tartányát jelentő — csatornázott Soroksári Duna-ág egy nagyszabású terv egymásbakapcsolódó láncszemei voltak. Ehhez kapcsolódott a Tiszavölgy vízi útjainak fejlesztése — a Tisza kisvíz-szabályozása és a Körös, valamint a Sajó csatornázása is.