Lux Pannoniae Esztergom, Az ezeréves kulturális metropolis konferencia 2000. június 15-16-17. (Esztergom, 2001)

KŐSZEGHY PÉTER: Balassi Bálint költészete: hagyomány és újítás

értesülünk - a kor általános felfogása ez -, hogy históriát illik mondani, ámde a szerelemről szólni, mint azt az ifjak teszik, fölöttébb illetlen: 122. Ha el-kiballagsz újulni szép zöld mezőre, Társaidnak szép dolgokról lészen beszéde. Szép históriákat hoznak elő egyembe. Eszét veszesd, te mást zajogj, ne légy hallgató, Régi dolog a', hadd járjon, nem ide való, Az ó bor jó, efféle nem mind jó, aki ó. 124. Ifjak vagyunk, vén dolgokról ne elmélkedjünk, Apósokra hagyjuk, mi szerelemről szóljunk; így tréfáld meg, amit nem tudsz, mi jó emberünk! A 167-169. strófa pedig pontosan beszámol róla, hogy milyen is ez a szerelemről szólás: 167. Némely beszéli ifjúkorába szerelmét, Szeretőivel múlató kedves ideit, Fejt csavarván, keservesen fohászkodik. 168. Ki esmétlen mint vesződett abban heába, Mely hideget szenvedett szerelem lángjába, Sok havas esőt, költséget, mind csak heába. Lészen oly is, ki szép mátkájával kérkedjék. Égbe magasztalja mondhatatlan szépségét, Mindenekhez való nyájas, ékes beszédét.

46 Nos, Balassi szerelmi költészetét nemigen lehetne találóbban jellemezni, mint hogy szeretőjének „Égbe magasztalja mondhatatlan szépségét". A szövegpárhuzamok egyértelműek. 1592 körül tehát Csáktornyai mester úgy tudja, hogy az ifjak által művelt szerelmi versszerzés - mai fogalmakkal élve - lovagi típusú. Tételezzük fel -