Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
morvák és néhány cseh a volt Pálffy-féle Leánd pusztát modern gazdasággá varázsolták át, első dolguk az volt, hogy az egész lakótelepet gyümölcsfákkal ültették be, majd azokat az illetékes gazdákkal gondoztatták. Az iskola kertje főleg almafákkal volt betelepítve, az udvar és a baromfikert pedig cseresznye- és meggyfákkal. Észrevettem, hogy időnként a cseresznyefa tetején szarka üldögél, de amint valamelyikünk kijött a lakásból, kereket oldott. Egy alkalommal azonban rászántam magam, hogy megfigyeljem, miért pont ezt a cseresznyefát kedvelik a szarkák. Volt egy-két tyúkunk, hogy mindig legyen tojás a háznál, legelő pedig volt bőven részükre. Nos, ahogy figyelem a cseresznyefán üldögélő szarkát, hallott ám, hogy egy tyúk nagy kotkodácsolással jön ki a tyúkólból. Abban a pillanatban a szarka berepült a tyúkólba, és már vitte is magával két lába közé szorítva a friss tojást. Szinte nem akartam hinni a szememnek, hogy képes egy szarka, - a tyúknál jóval kisebb madár egy tyúktojással a lábai között elrepülni. Hát ezekre a tolvaj szarkákra használtam én ezt az ügyes kis hatos flóbertet, időnként pedig eljártam vele az erdőbe, meg hébehóba a garami vadkacsákra. Még messze járt a front, úgy szeptember eleje táján, amikor az egyik vasárnap hazajöttem Budapestről, ill. Csepelről. Eszembe jutott, mit tegyek én a fegyvereimmel, ha ideér a háború? A flóberten kívül volt még egy duplacsövű 20-as és ugyancsak egy duplacsövű 16-os vadászfegyverem. Gondoltam hát egyet, a flóbertet felviszem a padlás egyik zugába (hátha megmarad) a két vadászfegyvert pedig levittem a pincébe. Az egyiket rátettem a sarokban lévő burgonyára, és rádobtam egy öreg pokrócot, amin később több szovjet katona is heverészett, a másikat pedig felakasztottam a falra a katonaköpenyem mellé. Mi történt hát ezekkel a fegyverekkel? A fiatal orosz katona feljött velem a padlásra, nagyon megörült a flóbertnek. Rögtön magával is vitt az iskolaépület védett falához, a falon kővel kirajzolt néhány kisebbnagyobb kört, azokba lövöldözött, én pedig adogattam neki hozzá a töltényeket. Közben odaérkezett egy tagbaszakadt, 30 év körüli őrmester (szerzsant), kivette a kezéből a fegyvert, ő is lőtt vele egyet-kettőt, majd pedig visszaadta nékem, hogy tegyem el, jó lesz az nekem még madarakra és nyulakra. A fiatal katona kikapta a kezemből a flóbertet - mondván - hogy ez az övé lesz. Az őrmester azonban kicsavarta a kezéből, a suhanc katonát jól mellbe vágta vele, ráordított, hogy menjen a szolgálati helyére a németekre lövöldözni. A flóbertet visszaadta nekem, hogy az maradjon az enyém. Én természetesen visszavittem a padlásra. Véletlenül azonban 3 db longriff töltény az úgynevezett szivarzsebemben maradt. Nemsokára odaérkezett és lejött a pincébe egy Kabanov nevü őrnagy. Körülnézett, kikérdezett kik vagyunk, jó ideig elbeszélgetett velünk. Felettünk időnként meg zajlottak a harci események, lövöldözések. Beszélgetés Kabanov őrnaggyal Az őrnagyot különösen érdekelte, honnét ismerem a szláv nyelveket, hol tanultam meg ezeket, belekeverve néhány eredeti orosz szót. Elmondtam neki, hogy nagynéném egy szlovák emberhez, Gress Endréhez, a kistapolcsányi iskolaigazgatóhoz ment férjhez. Édesapám, hogy megtanuljam a szlovák nyelvet, Zoltán bátyámmal együtt már az elemi iskola IV. osztályába nagynénémhez küldött el, és íratott be az ottani szlovák iskolába. Szüleimnek ezt a lépését a lévai Hrúz nevezetű tanfelügyelő javasolta. Szüleim Barsendréden, egy ősi magyar község magyar tannyelvű iskolájában tanítottak. Ám a húszas évek elején édesapámat a csehszlovák hatóságok gyanúba fogták, hogy mint a volt magyar királyi honvédhadsereg tartalékos főhadnagya (nyitrai
