Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

14-es honvéd gyalogezred) részt vett a Rudnay-féle összeesküvésben. Ennek az volt a célja, hogy adott esetben vissza kell csatolni Magyarországhoz a trianoni igazságtalan békekötéssel Csehszlovákiához csatolt magyarlakta területeket. Az üggyel kapcsolatban édesapám ellen konkrét bizonyítékok nem voltak, csak a számításba vett volt magyar honvédtisztek névsorában az ö neve is szerepelt, ezért a nyomozati eljárás lefolytatása idején naponta gyalog kellett a kb. 7 km távolságra lévő nagysallói csendőrségre mennie és ott jelentkeznie. Ez mindaddig tartott, mígnem Masaryk Tamás, a Csehszlovák Köztársaság első elnöke az eljárást amnesztia keretében be nem szüntette. Hrúz tanfelügyelő - aki egyébként jól beszélt magyarul - azért javasolta számunkra a szlovák iskolát, hogy egyrészt megtanuljuk az államnyelvet, másrészt ez bizonyos lojalitást fejezne ki szüleim részéről a csehszlovák állam iránt - mondotta a tanfelügyelő. Ide fűzöm az alábbiakat: Kistapolcsány község már a hegyek között Aranyosmarót város, Bars vármegye volt székhelyéhez közel fekszik. A falu gyönyörű klasszicista kastélya, parkja és környező erdői valamikor József főherceg tulajdona volt, később pedig a Csehszlovák Köztársaság elnökének nyári rezidenciája. Ott volt szerencsém az elnököt több alkalommal látni, amikor naponta a lakásunk környékén el-ellovagolgatott. Napi lovaglását még 70 éves korán jóval túl sem hagyta el. Magát a kastélyt, annak gyönyörű berendezését és vadásztrófeáit is volt lehetőségem megtekinteni, mert a gondnok fia (Nitnausnak hívták) osztálytársam volt, papája pedig az elnöki rezidencia legszebb részeit, berendezési tárgyait megmutogatta nekünk. Kistapolcsány lakosságának többsége már az I. világháború előtt szlovák anyanyelvű volt, mégis meglepő volt számomra, hogy egy-két lakásban a falra akasztva továbbra is megőrizték Kossuth Lajos képét, a templomban pedig a régi Tapolcsányi család egyik ősének vörösmárvány síremléke volt látható. Feltételezhető, hogy ez a síremlék még ma is megvan. A Tapolcsányi családdal apámék rokonságban állottak. Kistapolcsányban nagynéném egynéhányszor elvitt hozzájuk finom uzsonnákra. Az idős Tapolcsányi bácsi büszkén mutogatta nekem a család ősi nemesi címerét, meg valamelyik elődje falra akasztott görbe kardját. Kistapolcsány után a lévai ún. reform-reál gimnáziumban folytattam szlovák nyelvű tanulmányaimat. Itt az I. osztálytól kezdve kötelező nyelv a német, a II. osztálytól a francia, a III.-tói a latin nyelv volt. A szláv nyelvek közül a szlovák mellett kötelező volt az ószláv nyelv, negyediktől a lengyel, ötödiktől az orosz abc és némi olvasmány, vers tanulása. Utána a pozsonyi magyar tannyelvű tanítóképző intézetben tanítói oklevelet szereztem, 1936-ban aztán behívtak a csehszlovák hadseregbe. A besztercebányai tartalékos tiszti iskolában, majd a komáromi és végül a trencséni ezrednél tanultam meg csehül. Ugyanis a hadseregnél a vezényszó cseh nyelvű volt, egyéb tekintetben mindkét nyelv hivatalos. A csehszlovák hadseregben alhadnagyi rendfokozatot értem el. Az első bécsi döntés után, a Felvidék magyarlakta területének visszacsatolása után több alkalommal behívtak a magyar, kir. volt honvédséghez. így például 1943-ban kb. másfél hónapot szolgáltam Kiskőrösön és Zomborban egy szerb munkaszolgálatos zászlóaljnál, ahol viszont a szerb és a horvát nyelvvel ismerkedtem meg. Mindezekből a nyelvtudásomra vonatkozókat elmondottam Kabanov őrnagynak, és azt is, hogy kerültem haza a magyar hadsereg kötelékéből. Kabanov láthatólag mindent megértett. Figyelmesen végighallgatta, amiket én elmondtam, csak időnként tett fel néhány kérdést. Az őrnagy vállára volt akasztva egy jókora, olyan 1848 korabeli mordály. Kérdésemre, hogy honnét szerezte, elmondta, hogy van itt a lakótelep első házában egy magyar csendőrszázados, attól kapta. Ez a százados vitéz Perinay László volt, akiről már szó esett az iskolaépülettel kapcsolatban. Abban a gyönyörűen fásított