Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
A Balaton-melléki lakosság néprajza. 247 a tapolczavidékiek voltak a híresek, és a favellákat. Favelldkkal különösen a Bakony látja el a Balaton mellékét, de készítenek helyben is, így Csopakon is ; ilyenkor létrán görbítik, úgy hogy ágait a zápba akasztják; ha idővel kiegyenesednek, újra hajtóba teszik. Ezek a favillák mind háromágúnk (kétágú itt nincs) s kőris- és bükkfából valók; a bükk ugyan könnyebb, de a kőris erősebb, nem egyenesedik ki olyan könnyen. A favillák legrégibb alakja a saráglyás favilla, de ezt ma már csak ganézónak használják. A hazahordott gabonát csépelik vagy nyomtatják, sőt ma már elmasinálják. A csépelés négyesben történik: a csépnek van nyele és hadarója, mindegyiknek feje s ebben egy-egy lik a két fejet összekötő köz- vagy jüző-, vagy csapószíj számára. A nyomtatáshoz szűréit készítenek, akkorát, a mennyi a jószág, a mi nyomtat, jól megtömik földdel s kiszárítják; tisztogatására és rendbentartására a lapátásót használják, mely egyébre különben nem való. Az elcsépelt vagy kinyomtatott gabonát régen szórták, vagyis a fából való kupás szórólapáttal a gabnát a levegőbe dobták hogy a szél az ucsut elhordja, s aztán hosszú és gyönge nyirágból kötött seprővel lefölözték; ma már ez is eltünedezik, fölöslegessé teszi a sok mindenféle (kézi-, konkoly választó-, szűrű-, törék-, hajtó- stb.) rosta, A csépelésnél, nyomtatásnál használt gereblyék -—mondják a Balaton mellékén garabla, garábla, grábbja, gerébbje alakokban is — szintén többfélék. A tar logerebly ét a kaszás után használják s ezzel szedik össze a kuszát, vagyis azt a gabnahulladékot, a mit a kasza elhágy, következéskép állkapczája hosszú, egyöles, fogai is hosszúk és ritkák. A tőiek- vagy szürűgereblye állkapczája két suk széles s 4—5 fog van benne, melyek ritkán állnak és befelé görbülnek, hogy fel ne kormozzék a szérűt s a magot is kiméljék; nyomtatáskor ezzel gereblyézik ki az öreg szalmát. A széna- gereblye 2—2 '/2 sukk széles, sűrűn álló apró fogakkal, melyet a bolti vasgereblye erősen kezd kiszorítani. A fagereblyék nyele két ággal van az állkapczába beékelve. Itt említjük fel még a takaró gerebly ét, melyet a kaszához szoktak erősíteni, a melyet azonban a Balaton mellékén igen ritkán használnak. A tiszta gabonát régen nem zsákba rakták, hanem a padlásra hordták fel s ott rakták határba; persze a padlás nem függött össze a konyhával s így füstmentes, egyszersmind azonban szellős és feltétlenül száraz helye volt a gabonának. Felhordás előtt mérték meg a gabonát a vékával, melyet a csapófával vagy ennek híjján a lapátnyéllel lefölöztek. A mérték legnagyobb egysége a kila volt, mely körülbelül 1 métermázsa súlyú gabonának felelt meg, de annál valamivel kevesebb volt ; 1 kilában volt 2 mérő, 1 mérőben 2 mércze, 1 mérczében 2 felöntó vagy véka, s 1 felöntőben 2 fucsi vagy finak. A kukoricza termelése már jóval több munkával jár, mint a szalmás gabna- neműeké. Számára a földet április második felében szántják meg s a barázdába minden két lépésre három kukoriczaszemet vetnek s aztán tüskeboronával elboro- nálják. Mikor a kukoriczának már 2—3 levele van, először kapálják, vagyis kitisztogatják mellőle a földet, hogy úgy áll gyökéren. Mikor aztán a kukoricza már vagy másfélsukkos, feltöltik a tövét magasan és szélesen, hogy eleven föld ne maradjon s a viz jól hozzáférjen ; ugyanakkor a kukoriczát megfattyazzák és felkapcsolják. Mikor a szem már megkeményedett, következik a suta- vagy csutavágás, mikor is a kukoricza tetejét a fejen felül sarlóval levágják, hogy a kukoricza jobban érjen ; a szem keményedése előtt ezt tenni nem szabad, különben a szem meg- aszalódik ; a sutát a marhának adják. Szeptember végével aztán jön a szedés után
