Balogh Béla, Oszóczki Kálmán: Bányászat és pénzverés a Gutin alatt - Nagybánya és környékének bányászata, ércfeldolgozása és pénzverése 1700 előtt (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 12., Miskolc – Rudabánya, 2001)
NÉGY ÉVSZÁZAD BÁNYÁSZATA - A felsőbányai magánbányászat a 17. század első felében
ezért a következő évben a kísérleteket beszüntette és a továbbiakban a század végéig bármilyen érdemleges^, bányamunkálattól távolmaradt.(64) (A távolmaradással összefüggő egy néhány kérdéssel a későbbiek során kívánunk foglalkozni.) A kincstári tulajdonban létező Nagybánya környéki bányákhoz visszatérve rögzítenünk kell, hogy ezeket is csupán a század közepéig művelték. Úgy tűnik, 1637töl kezdődően Bethlen István haláláig a Lisibona fivérek egyike (János) volt a bányák és a pénzverde bérlője. De volt egy doktor Gáti nevezetű egyén is 1647-től a bányák bérlője. Ez utóbbi főként a régiek által támpilléreknek meghagyott érctömbök és tartóoszlopok kitermelésében „jeleskedett", úgyannyira, hogy utóbb a fejedelem bármilyen bányatevékenységtől eltiltotta. Ezt követően I. Rákóczi György a Nagybánya környéki bányajavak müvelését a fejedelmi kincstár közvetlen ellenőrzése alá vonta. A munkálatok megsegítése céljából néhány éven keresztül Nagybánya város adóját is a két Rákóczi György parancsa értelmében a bányák és a pénzverde szükségletére fordították. Az esedékes összegeket a város rendszeresen át is utalta, de rövidesen ezeket már csupán a pénzverde szükségleteire hasznosították. Bizonyos, hogy 1648-tól kezdve a bányákra semmit sem költöttek, és gyakorlatilag a város körzetében lévő kincstári bányákban minden tevékenységet beszüntettek.(65) A felsőbányai magánbányászat a 17. század első felében A korábbi századok gyakorlatát folytatva a 17. század utolsó évtizedéig Felsőbánya körzetében a magánbányászat játszotta a meghatározó szerepet. Az 16201650-es évek legnevesebb bányái a Vant, Enteresz, Tomoz, Tető, Leves, Kalicer és a Borkút bányák voltak. 1638-ban egyfelől a városi tanács, másrészről Lisibona János és Henrik, valamint marosjárai Bálintffi Kristóf özvegye (született Bornemissza Katalin) között megegyezés született, melyben meghatározták, hogy a Vant bánya gondnoka (Mereszkrant Mátyás) által korábban felvett, több mint 6.000 forintnyi kölcsönt, a fennebb felsorolt első négy bánya jövedelméből fogják törleszteni. A Borkút bánya kizárólag a Lisibona család és az említett özvegy közös tulajdonába megy át. Ez utóbbiak ugyanakkor elismerik, hogy a Vant, Enteresz, Tomoz és Tetőbánya felerészben a város tulajdonát képezik. Cserébe a város megengedte, hogy a tulajdonát képező kohókban a Lisibona család és társtulajdonosuk által az érintett négy, valamint a Borkút bányában termelt termékek olvasztását, évi 30 forintnyi bér ellenében, szabadon végezhessék. A kohók és a kovácsműhely tovább is a város tulajdonában maradt. Az eddig együtt használt hat zúzó közül a felső négy a városé lett, míg az alsó kettőt a Borkút bányához csatolták. A meglévő nyolc ló tartására alkalmas istállót megfelezték. Felsőbánya városa egyben kötelezte magát, hogy a Vant bányából, az ércek olvasztásához szükséges ólmos ércet és a vitriol főzéséhez nélkülözhetetlen rezespiritet, mind a szerződő felek, mind pedig a kincstár részére biztosítani fogja.(66) Az 1630-as évek elején a felsőbányai Céh nevű bánya, egy kétkerékkel és két, egyenként kilenc-kilenc nyíllal működő zúzóval együtt, Jokus Pál, Jokus Boldizsár és Kováczy András tulajdonában voltak. Időközben Schlier Gergely társult hozzájuk, aki
