Balogh Béla, Oszóczki Kálmán: Bányászat és pénzverés a Gutin alatt - Nagybánya és környékének bányászata, ércfeldolgozása és pénzverése 1700 előtt (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 12., Miskolc – Rudabánya, 2001)

NÉGY ÉVSZÁZAD BÁNYÁSZATA - Technika és technológia

éveken át a bányamüveléshez szükséges pénzt, egymaga előlegezte. 1641 decemberéig ez az összeg 1.132 forintra emelkedett. A három korábbi tulajdonos a városi tanács előtt kötött egyezségben a tartozás megtérítésére egyéves haladékot kapott, amit be is tartottak. A szóbanforgó Céh nevü bányát rövidesen a Lisibona család vásárolta meg. A bányának viszonylag új aknája volt, melyet az új tulajdonosok (ifjabb János és Jakab Lisibona) a városnak engedtek át. Cserébe jogot szereztek a város tulajdonában álló, de nem müveit „Kapu Bánya" tárójának a használatára. A szerződő felek kikötötték, hogy a megszerzett aknát a város ércszálításra és a bányafa leeresztésére használhatja, de ennek mélyítése tilos volt.(67) Technika és technológia A fennebb elemzett szerződések és egyezségek és a már korábban említett, főként Nagybányára vonatkozó leltárak és számadások alapján megállapítható, hogy technikai vonatkozásban a 17. század közepéig a nagybányai pénzverde körzetéhez tartozó bányáknál, nem történt lényegi változás. A vízszintes és függőleges szállítást a száz évvel korábban is ismert eszközökkel és gépekkel végezték. Az 1620-as átvételi leltár a Nagyverem tárójának állapotát elhanyagoltnak jellemzi, tele van sárral. A járgányt lovak mozgatják. A nagyköteleket előszeretettel Besztercéről szerzik be. A bányák eszköztárában rengeteg a „bányavas" (máshol „kunst vas"-ként említik), véső, („cinkus"), csákány, hasító ék („kőszeg"), hosszú nyelű csákány („puczka"), feszítő vasrúd („restang" és „hant tesztel"), ércvonó kapa („gracz"), fúvó stb. található. Az 1636-os leltárban külön tételt képeznek a bőrzsákok, amelyeket a függőleges ércszállításnál használtak. A harmincas években a föld mélyén végzett munkáknál megkülönböztetik az „esteng vágást", amelyet a tárók és tartóoszlopok elkészítésénél alkalmaznak és a tulajdonképpeni kitermelési munkálatokat. Ez utóbbiaknál „felsütés"ről és „prühölés"-ről (esetenként „prihelés") beszélnek. A kitermelés tehát lényegében a korábbi században használt technológiával zajlik. A föld mélyén a világítást faggyúval táplált mécsesek biztosították. A faggyú olvasztására és a mécsesek megtöltésére, a bányabejárathoz közel, külön „faggyas ház" létezett.(68) A kapniki bányák állapotáról egy 1638-ban készült leltár alapján vannak ismereteink. Az itteni bányáknak két tárójuk van (alsó és felső). A szállítást itt is kicsi favagonokkal végezték. Volt egy aknája is, amely járgánnyal volt ellátva. A munkaeszközök a nagybányaiakkal azonosak.(69) Ugyancsak a kapniki bányák müvelésével van összefüggésben az a leltár is, melyben Georgius Agricolanak a bányamüvelésről szóló könyvét is feljegyezték. A kapniki bányák gondnokának, Schiller Henrik 1658-ban bekövetkezett halála után javait összeírták. Ebben a leltárban, egyebek mellett bányaszerszámokról, földmérő eszközökről és Agricola müvéről is olvashatunk.(70) Ez utóbbi feljegyzések is bizonyítják, hogy vidékünk bányászatát irányító és felügyelő szakemberek elméletileg is jól felkészült egyének voltak. De egy kicsit talán konzervatívak is, akik a bányatechnika legújabb vívmányainak alkalmazásától még tartózkodtak.