Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1944-1945 (HU-SEKL 1.a 73.)
1945.03.24., 10. rendkívüli kari tanácsülési jegyzőkönyv - Az élet- és kórvegytani tanszék ügye
megejteni, esetleg az eltávozás miatt szünetelő valamelyik tanszék terhére. Tiszteletteljes javaslatomat a következőképen vagyok bátor indokolni. Karunk többizben foglalkozott Szent-Györgyi Alberttel abból a célból, hogy valamelyik szaktanszékre őt helyezze. Először az 1931-32/ tanévben, amikor Preisz Hugó nyugalombavonulása miatt az Általános Kórtani és Bakteriológiai összevont tanszékpár megürült. Ekkor rendkivül alapos, körültekintő és emelkedett ethikai szintű referátumban Balogh’ Ernő ismertette az aboan az időben szóbajöhető jelölteket, közöttük Szent-Györgyit is. Balogh Ernő referátuma az 1931/32.tanév ülésjegyzőkönyveinek 38.oldaláén olvasható.Már ez a referátum kiemeli Sz%ent-Györgyi egészen kivételes képességeit, úgymint rendkivüli kutatói ereder tiségét, igen nagy produktivitását, hajlamát az intenziv,alapvető mélységekbe lehatoló munka iránt. Rámutat e referens arra \ is, hogy Szent-Györgyi emberi egyénisége kiválóan alkalmas arra, hogy maga mellé tanítványokat gyűjtsön és hogy biokémiai módszertani és irodalmi ismereteiig tudomány legexaktabb alapjáig terjedjenek. 1932-től mostanáig a Kar tagjainak többször volt alkalmuk SzentvGyörgyi«ek fakultásunkba való átvételének kérdésével foglalkozni. így midőn Hári Pál elhalálozásával az Élet-és Kórvegytani, Parkas Géza elhunytéval az Élettani tanszék üresedett meg. Tulajdonképen ez az / 1932/-42 /időszak,amely#ben Szent Györgyi kivételes képességei a legszebb tudományos eredményeket gyümölcsöz-fcetéíü932-ben kísérletesen bebizonyítja, hogy az általa 1928-ban izolált hexuronsav a C-vitaminnal azonos. Igy/nz első, aki vitamint vegytisztán kristályosán előállit. /Svirbely J.L, és Szent-Györgyi A.Biochém.J.26.865.1932/.Vargha László dr. chem.,akkori munkatársa, a C-vitamin diaceton származékának aa