Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965
1964. szeptember 5., rendkívüli tanácsülés
- 5 -fegyelmi és vizsgaszabályzat egyes kérdéseinek egyöntetű alkalmazását Írja elő. Szabályoztuk az év folyamán a külföldön folytatni kivánt nyári szakmai gyakorlatok engedélyezésénél követendő eljárást is. Szabályoztuk - és ennek a kérdésnek az egyetemi utánpótlásban van komoly jelentősége - a tudományos diákkörökbe való felvétel és.foglalkozás elvi kérdéseit. Ismételten le kell azonban szögezni, hogy a tudományos diákköri tagság senkit sem ment fel hallgatói kötelezettségének teljesítése alól. Az egyetem feladata azonban nemcsak a szakmának az elsajátítása, hanem az embernevelés is. Ezt természetesen az egyetem csak saját határai között teheti meg s ez két részből áll. Az egyik az a nevelés, amit az oktatók végeznek, a másik, amit a hallgatóság maga között végez. Egyik sem nélkülföieti a másikat. Az egyetemi nevelés egyik hatásos eszköze a kollégiumok kezében van. E téren fokozatos javulást állapíthatunk meg. A kollégiumok tanulmányi átlaga soha sem volt ilyen magas, mint a múlt tanévben. Érdemes megjegyezni, hogy a kollégiumban lakó külföldi hallgatók tanulmányi eredménye a felsőbb évfolyamokon nem üt már el a kollégium átlag-eredményétől, bár az első évben igen nagy volt a különbség. Ezt a nyelvi nehézségek fokozatos eltűnése okozza. A tanulmányi eredmény javulása annak tudható be, hogy szigorúbbak voltak a követelmények és sikerült biztosítani a tanulás jó feltételeit. Nem jelentéktelen szerepet játszott az sem, hogy növekedett a hallgatók egymás iránti felelőssége és segítsége. Sajnálatos, hogy bár idegen nyelvtanulás tekintetében minden segítséget megadunk a kollégiumoknak, ezt nem veszik igénybe kellő komolysággal. Már pedig az idegen nyelvek tanulása az orvosegyetemi pályákon, ha valakiben ambíció van, nélkülözhetetlen. Megalakultak a kollégiumi tanácsok, melyek nagy segítséget nyújtottak az igazgatóknak. Egészségesen vette kézbe a KISZ a diákbizottságokat és irányította azoknak munkáját és ezért jó az összhang a kollégiumok és az egyetemi KISZ szervezet közötte Az év folyamán a Hársfautcai diákotthont ünnepélyesen Kormányi-ko 1 légiummá avattuk s ma már egyedül az Ernő-utcai diákotthon nem érte el ezt a fokot. Ez minden tekintetben leggyengébb diákotthonunk, melyet a következő évben átépittetünk s e tekintetben ez is rövidesen el fogja érni a kollégiumi nívót. Nagy előrelépést fog jelenteni e téren a mai napon felavatásra kerülő hoo fős Markusovszky kollégium üzembeállítása. Ez teljesen korszerű, minden igényt kielégítő kollégiumunk egyetemünk egyik legszebb és legújabb intézménye. Nem kielégítő még a kollégiumok és az oktatók