Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965

1964. szeptember 5., rendkívüli tanácsülés

6 4 (ű közötti kapcsolat, melyre mindkét oldalról további erőfeszitéseket kell tenni. Csak igy remélhetjük,hogy a kollégiumok szakmai és emberi nevelés területén az egyetem olyan gócpontjai lesznek, ahol alkalom van a^ szocialista orvos és gyógyszerésznevelésre. A kollégiu­mok fejlődését segiti elő, hogy ez évben önálló költ­ségvetési keretet kaptak, amelyen belül egészségesen és nagyobb felelősséggel lehet gazdálkodni. A kollégiu­mi nevelés javitása érdekében az oktatási rektorhelyet­tes vezetése alatt átszerveztük a kollégiumi bizottsá­got. Az egyetemi nevelés azonban nem szorítkozhat kizá­rólag csak a kollégiumokra, de a kollégiumoktól várjuk, hogy falaikon kivül élő hallgatók összefogásában és ne­velésében segítséget nyújtsanak. Az elmúlt tanévben nagyobb súlyt fektettünk a tanulmá­nyi fegyelem kérdésére. E téren sok segítséget nyújtott a KISZ. Bizottság s ennek köszönhető, hogy a tanulmányi versenyeken az elmúlt tanévben a hallgatóság kb. 25 a vett részt, hogy a tanuló ifjúság számára kiirt szakmai pályatételekre lo9 pályamunka érkezett be és ezek közül mindössze 14- nem ütötte meg a kivánt mértéket, örvende­tes ez a javulás, ezen eredmények mellett azonban vannak komoly megoldásra váró feladatok. Elsősorban harcolni kell az olyan helytelen nézetek ellen, amelyek a tanul­mányok előtérbe való helyezése mellett a társadalmi mun­ka végzését feleslegesnek tartják. Küzdöttünk azért,hogy mindenki megértse és természetesnek vegye, hogy az egye­tem főfeladatát, a kommunista szakemberképzést csak ak­kor tudja megfelelőképen teljesíteni, ha minden hallga­tó előtt tisztán áll, hogy ennek fő kritériuma a magas­­szintü tanulmányi és társadalmi munka összhangja. Amikor olyan sok pályázó közül kiválogatjuk azokat, akiket ér­demesnek tartunk az egyetemi tanulmányok folytatására, világosan leszögezzük, hogy az egyetemre kerüléskor nem­csak a tanulmányi kötelezettségeket, hanem az ezzel együtt járó társadalmi kötelezettségeket is vállalni kell. Előrelépések történtek ez évben a tanszékek és a KISZ bizottság jó kapcsolatának és harmonikus munkájának ki­alakításában annak megfelelően, hogy az egyetemi ifjúság nevelése a tanszékek és a KISZ- szoros összefogásával valósul meg teljesen. Hallgatóink a tanrendi elfoglaltságon kivül változatla­nul nagy érdeklődést mutattak a tudományos diákköri mun­ka iránt. A tudományos diákkörökben 5^-6 hallgató dolgo­zott. Ezt a számot a jövőben csökkenteni kell, ha nem akarunk a képzés nivójárói lemondani. A múlt évi Orszá­gos Diákköri Konferencián egyetemünket 6o tagú küldött­ség képviselte, 2o előadással szerepeltek hallgatóink. A tudományos diákköri munka azért is fontos, mert innen kell kikerülni a tudományos utánpótlásnak, ami a diákkör tagjaitól minden tekintetben fokozott teljesitményt kiván. A diákköri munka többletmunka, több áldozatvállalást ki­ván. o f LÁ&

Next

/
Oldalképek
Tartalom