Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

IV VIGYÁZÓ SZEMMEL - az illavai lavór

tából eltűnnek a Haynauk, Metternichek és Ferenc Józsefek, ami marad, az az aradi vértanúk örök realitása: a szabadságáldozat hősiessége és halhatatlan példája. (ÚJ SZÓ, 1949} az illavai lavór Sokan vannak, akik számon kérik tőlem az Illavai Naplót, annál is inkább, mert Illavának jócskán van már szlovák irodalma, és az én Naplóm kiadási jogát a legnagyobb tábor nyilvánossága előtt kötötte le jó Lévai Jenő dobsinai könyvkereskedő. Szegény Lévait megölték a németek, az én naplójegyzeteimet pedig rongyos, éhes magyar katonák, akik élelem után kutatva megtalálták a filagória mögé elásott vasszekrényt. Hogy küszködhettek szegények bajonettel, amíg kinyitották, és hogy káromkodhattak, amikor kincs, pénz helyett értéktelen papírokat találtak! A vaskazetta kézirataimat, naplóimat őrizte — leveleket (köztük József Attila-leveleket) — és hatéves kényszerhallgatás nem éppen érdektelen, fanyar gyümölcseit. Köztük volt az illavai napló is a homonnai Szabó Laci rajzaival, kiadásra készen... „Közelharc a vizeshordónál!" — emlékszem az egyik rajz címére ... ezernyi embernek egy hordó víz ... Elveszett az írás, elveszett a rajz. Mindent lehet rekonstruálni, csak naplót nem: a pillanatot, az egyszer volt légkört másodszor nem lehet felmelegíteni. Aztán: ha nem lett volna Auschwitz! De Mauthausen és Dachau mellett Illava aránylagos jelentéktelensége kissé sután hat. Voltak Illavának is nehéz napjai, borzalmai, sőt harcai, lázadásai, melyek kitörésbe csúcsosodtak, de az 1941-es „nagy tábor" paradox értelemben tényleg az volt, aminek elneveztük: „szabadság a rács mögött". Ami kint bűn volt és elképzelhetetlen, az itt mindennapi összezsúfolt valóság volt: a kommunisták szabadon tanácskozhattak, pártiskolák voltak, marxista szemináriumok, nyelvkurzusok zavartalanul működhettek, a partizánindulót itt hallottam először: esténként kórusban fújták. Ezt az aránylagos „szabadságot" persze csak azok élvezték, akik a nagy pinceodúkban lakhat-