Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Tájszépségek a Kárpátalján

nem fennének annyira időfeketültek, széltől-víihartól tépettek, szegénységtől kiáltozok, magunk is örömmel laknánk egyik-másikában, mert a környezetük festőién szép. Előttük hengergeti apró, gömbölyűre koptatott köveit a patak, melynek vize olyan tiszta, oíyan átlátszó,, tükrösen villogó, mint a hegyi kristály. A partot aprószálú, nyirottnalc látszó selymes gyep takarja. Egyszerű, korlát nélküli fapacflók karolják át a keskeny medret. Hántolt növendék fenyősudárok zárják körül a kisded kerteket, melyekben fehér virágdíszben zöldéi a krumpli, lilavörös virágfüzérrel telt a karóra futtatott bab, a simuló szellőben ritmikusan hintázza gömbös fejét a magtermő hagyma s elvétve, magasra nyurgultan emelgeti zászlóját a mályva, mely mintha díszbe öltöztették volna, tövétől-hegyéig csupa rózsa. Óh, mindennek, még a nyomorúságnak iis megvannak a maga szépségei! Mintha a Természet a maga dúskáló gazdagságával igyekeznék feledtetni a szegénységet, mefy szinte kiverhetetlenül fészkelte magát a viskócskákbá s lakóit már a bölcsőkoron innen eljegyezte a nincstelenséggef. Pár kilométernyire az országhatártól, a Laterozvi-patak partján éli nyugodt, csendes világát V e r e b e s község. Innen indulnak ki a Vereckei-hágó szerpentinjei. A falu fekvésének szépsége ízelítőt ad a továbbiakból. Képünkön, az út első kilométerjét látjuk. Aztán széles ívekben futó-, hegyes szöA Vereckei szoros és hágó környékének térképe. — 590 — 35