Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések
Szarka László: Állami és nemzeti integrációs tényezők a dualizmus kori magyarországi szlovák társadalom fejlődésében
ÁLLAMI ÉS NEMZETI INTEGRÁCIÓS TÉNYEZŐK 15 kell megemlíteni a szlovák régió nyugati és keleti része közt — nagyjából a nyugati és keleti szlovák nyelvjárások választóvonala mentén — húzódó agrártechnológiai határt is, amely a néprajzi és népsűrűségbei i viszonyoknak a mezőgazdasági termelés színvonalával való egybevetése alapján, két egymástól jól elkülönülő alrégióra osztotta a térséget. 2 7 Az általunk vizsgált kérdések szempontjából a szlovák régió agrárviszonyainak változásai egyrészt az állami integrációs tendenciák irányába hatottak: a földbérlemények elterjedése révén a felvidéki nagybirtok fokozottabb mértékben kapcsolódott be az ország agrártermelésébe, ugyanakkor gátat szabott a nemzetiségi földvásárlásoknak: a kiegészítő keresetre vagy új megélhetési forrásra utalt szlovák kisbirtokosok vagy földnélküliek mint szezonmunkások és végleges áttelepülők az asszimiláció legerősebb forrását jelentő belső migráció tömegeit növelték. Másrészt a szlovák nemzeti mozgalom által korán felkarolt szövetkezeti mozgalom, földhitelügy és az agrárpárti szerveződések, valamint az ezekre épülő és a nemzetiségi összefogással konkrét hasznot kilátásba helyező, a magyar nagybirtokkal és zsidó bérleményekkel szemben ellenállást szervező nemzetiségi agitáció éppen a birtokos parasztságban találta meg a szlovák nemzeti mozgalom késlekedő újabb szakaszának, a tömegmozgalom periódusának potenciális bázisát. Maga a magyar kormányzat is tudatában volt e két tendencia párhuzamos jelenlétének. Jórészt a magyar nemzeti, illetve az azzal azonosnak tartott magyar állami pozíciókat veszélyeztető szlovák agrármozgalmak ellensúlyozására, valamint a szlovák (korabeli kormányzati terminológia szerint: „pánszláv") nemzeti mozgalom bázisának korlátozása végett terjesztette ki a szlovák régió négy nyugati vármegyéjére azt a mezőgazdasági segélyakciót, amelyet eredetileg a székely és rutén régió agrárviszonyainak megjavítására határoztak el. Az 1914-ben körvonalazódó felvidéki kormányakció ezt a programot az egész szlovák régióra ki akarta terjeszteni, de a világháború közbejötte miatt erre már nem kerülhetett sor. 2 8 Az állami beavatkozás kérdése a nemzetiségi régió iparviszonyai kapcsán is sokszor felmerült. Az ország területileg meglehetősen egyenlőtlen, szigetszerű iparosodása kezdetben részben a tradicionális iparűzés szétszórtságára, részben gazdaságföldrajzi adottságokra volt visszavezethető. A kapitalista iparfejlesztés korában a nagyrészt nemzetiségi perifériákon elhelyezkedő régi iparközpontokat — megfelelő gazdaságossági mutatók mellett — a gyorsan fejlődő vasúti hálózattal igyekeztek az ország központjában kialakuló új ipar- és kereskedelmi központokkal összekapcsolni. A nemzetiségi régiókban történő ipartelepítés, kivált az olyan ritka esetekben, amikor nemzetiségi érdekeltségek is megjelentek egy-egy üzem létrehozásában, attól függően kapott elvi támogatást a kormányzat részéről, hogy a vállalkozásnak a vármegye irányítói között is akadtak-e támogatói. Szlovák kezdeményezésű ipartelepítések példája bizonyítja, hogy a 19. század végi liberális magyar gazdaságpolitikai vezetés a kormányzati nemzetiségpolitikában felerősödő nacionalista tendenciák hatására igyekezett rendeletileg megnehezíteni, sőt megakadályozni nemzetiségi érdekeltségű iparvállalatok létesítését és működését. 2 9 Ezzel együtt a nemzetiségi régiók iparosodásának mértéke a dualizmus korában, s kivált annak utolsó három évtizedében nem csökkent, csupán a fejlődés súlypontja váltakozott a szlovák, román és dél-magyarországi régiók között. Mi több, kezdetben, például az 1880—1890 közti évtizedben a nemzetiségi régiók iparosodásának növekedése a nagyüzemek és a nagyüzemi munkások számát tekintve egyaránt meghaladta a magyar nemzetiségi régió fejlődési ütemét. 3 0 A szlovák régión belül Liptó, Zólyom, Szepes és Gömör
