Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-09-01 / 7. szám - Heine: Vallomás (ford. Sebesi Ernő, vers)

HEINE:

VALLOMÁS.

Az alkony szárnyain suhant az éj. Bőszen tombolva tajitékzott az ár A tenger partján ülve néztem A fehér habok ringó hullámláncát. S dagadt a keblem, akár a tenger, És elfogott és kínzóit a vágy Érted: szép szűzi tündér, Ki lebegve feltűntél És képed szivén üt, És ott vagy mindenütt, Ott a zúgó szélben, itt tenger morajában És keblem forró sóhajában.

Homokba írtam — könnyű náddal „Szeretlek Ágnes!"

De mohó hullám szökött a partra És édes vallomásom

Játszva eltakarta.

Ó törékeny nád, ó szétporló homok S te futó hab: nem bízom bennetek, Az égbolt elsötétül, a szívem háborog És erős kézzel ősi norvég erdőn A legmagasabb fenyőt kiszakítom S az Aetna izzó torkába bemártva E roppant tollal, melyet láva forral A sö<tét firmaméntumra írom fel: „Szeretlek Ágnes"!

S te messzi mennybolt úgy lobogtatod E lángírást majd minden éjen át, Úgy felujjongva késő unokák Hadd olvassák ez égi szózatot: „Szeretlek Ágnes"!

Sebesi Ernő fordítása.