Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-09-01 / 7. szám - Ásgúthy Erzsébet: Árkádiai este
ÁSGÜTHY ERZSÉBET: ÁRKÁDIÁI ESTE. Már messze künn jártak a falakon túl, de Philes hangjában még mindig nem halkúlt fáradtabbra a sürgető könyörgés: __Engedd Mester, engedd, hogy abbahagyjam... Tudok már mindent, amire az írástudók megtaníthattak és... — És mily sok titkot rejteget még számodra az írás — válaszolt csendes mosollyal Magister Maximos Akribios, miközben hatalmas mellkasát domborúra szíttá a langyos alkonyati levegővel. Éppen felértek a dombtetőre. Alulról ünnepi dal és muzsika elkalandozott töredékei szálltak utánuk, mint lenge fátyol széthulló foszlányai. Megállt. Szembefordult a várossal. Széttárt tenyerével letörölte enyhén gyöngyöző homlokát. Aztán, átfogva Philes vállát, kinyújtott karjával lemutatott a völgybe: „Záporadó szüzek, íme jövünk Pallas dús földjére látni ma Kekrops Férfi-lakozta kies mezeit, Hol mély titkok imádata van s a Földanya ünnepin Szent rejtelmek felmutatása, Kincses ajándok az égi lakóknak, Nagyszerű templomok, isteni szobrok, Oltárnál szent körmenetek sora, Istenek áldozatin koszorúk és ünnepi Pompák minden időben És kikeletkor a Bacchus örömszaka, Zengedező karok éneki versenye S tárogatók mély hangja."-) Még folytatta volna tovább is, de Philest ölelő karja — mint kiküldött őr a vártán — hirtelen árulkodó türelmetlenséggel megrezdült. Egy visszafojtott sóhaj, vagy egy önfeledt rándulás adott-e okot Magister karjának a besugás*) Aristophanes: Felhők.
